Belvárosi sétám végén, a Vörösmarty téren akartam
átvágni. Nem sikerült, mert éppen felújítják, vagyis, hogy mostanában más
tereket, itt is kövesítenek. A kerülőút miatt a Gerbaud ház oldalbejáratához
jutottam, ahol megláttam Navratil Ákos emléktábláját. Közgazdaságtanból vannak
elmaradásaim, neve számomra ismeretlen volt. Életrajzának utána olvasva, aztán
rá kellett jönnöm, hogy nagynevű tanítványai már számomra is ismertek.
Szalóki Navratil Ákos
Ferenc Mihály (Budapest, 1875. május 20. – Budapest, 1952. február 29.) közgazdász,
jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Heller Farkas mellett a
két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű alakja volt, a
gazdaság interdiszciplináris vizsgálata terén iskolateremtő elméleti munkát
fejtett ki. 1905-től 1918-ig a kolozsvári, 1918-tól 1948-ig a budapesti
tudományegyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető
egyetemi tanáraként.
A nemesi származású
szalóki Navratil család sarja. Édesapja, szalóki Navratil Imre (1833-1919)
orvos- és sebészdoktor, orr-fül-gégész, egyetemi rendes tanár, édesanyja,
szalóki Széher Jolán (1848-1922) volt. 1893 január 29.-én I. Ferenc József
magyar király nemességet, családi címert, valamint a szalóki nemesi előnevet adományozta
Navratil Imrének.
Középiskolai
tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el. A Budapesti
Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1899-ben, majd
Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1902-ben közgazdaságtanból
magántanári képesítést nyert el a Budapesti Tudományegyetemen. 1904-ben a
Kassai Jogakadémiára nevezték ki a közgazdaságtan, pénzügytan és magyar
pénzügyi jog rendes tanáráva. A következő évtől, 1905-től a kolozsvári Ferenc
József Tudományegyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan nyilvános
rendkívüli, 1909-től 1918-ig nyilvános rendes tanára volt. 1918 és 1948 között
a Budapesti Tudományegyetemen – 1922 utáni nevén Pázmány Péter
Tudományegyetemen – a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető nyilvános
rendes tanára, ezzel párhuzamosan az egyetemi közgazdasági intézet és
szeminárium igazgatója volt. Magyar pénzügyi jogi előadásokat is tartott,
valamint két ízben, 1928–1929-ben és 1939–1940-ben a jog- és államtudományi kar
dékáni, 1941–1942-ben pedig az egyetem rektori tisztségét viselte. 1948-ban
kényszernyugdíjazták.
A közgazdaságtan
területén nagy hatású elméleti munkásságot fejtett ki. Nem tette maradéktalanul
magáévá az előző korszakok uralkodó gazdasági elméleteit, kritikával illette az
angol klasszikus közgazdaságtan értéksemleges természettörvényeit, német
történeti iskola eltávolodását az elméletalkotástól, valamint a neoklasszikusok
túlzóan leegyszerűsítő, matematikai szemléletét egyaránt. Ugyanakkor e
különféle gazdaságfilozófiai elgondolások hasznosnak ítélt elemeit – így például
a történeti szemléletet, a határhaszon-elmélet egyes tételeit – ötvözve
jelentős eredményeket ért el a közgazdaság interdiszciplináris vizsgálatában. A
kontextusuktól megfosztott, elvont gazdasági kérdések tanulmányozása helyett a
társadalmi közgazdaságtannak a jog, a filozófia, az etika, a szociálpolitika
vagy a technika felől is megközelíthető jelenségeinek, azok
összefüggésrendszerének átfogó vizsgálatára helyezte a hangsúlyt.
A jövedelemmel
kapcsolatos értekezéseiben kitapintható a megelőző időszak fogyasztási
szintjéhez viszonyított relatív, illetve a hosszú távú átlagjövedelemtől függő
permanens jövedelemköltés később megalkotott kategóriáinak váza. Foglalkozott a
munkaerő-piaci szegmentáció kérdésével, a munkáltatók és munkavállalók közötti
érdek- és értékhálózat dinamikájával, s következtetéseiben egyes esetekben
indokoltnak tartotta az állam munkaerő-piaci beavatkozását. Nemzetgazdasági
szempontból az emberi erőforrás helyett a fizikai tőkeformákra helyezte a
hangsúlyt, e kérdéskörben gyakran ütköztette véleményét Heller Farkassal és
Balás Károly Antallal. A neoklasszikusok tökéletespiac-elméletét elvetve a
kiegyensúlyozatlan verseny, s az ebből fakadó monopóliumképződés, áralakulás és
konjunktúraingadozás általa szükségszerűnek ítélt belső mechanizmusát vázolta
fel.
Három évtizedes
budapesti tanszékvezetői pályája során olyan, később világszerte neves
közgazdásszá váló tanítványai voltak, mint például Balogh Tamás és Káldor
Miklós. Könyvei mellett
rendszeresen jelentek meg publikációi folyóiratokban (pl. Közgazdasági Szemle,
Magyar Ipar) és napilapokban is, emellett lefordította és 1908-ban kiadta
Arnold Toynbee Anglia gazdasági forradalma a XVIII. században című művét.
1927-ben a Magyar
Tudományos Akadémia levelező, 1939-ben rendes tagja lett, 1945–1946-ban pedig
igazgatósági tag is volt. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s rendes
tagságát csak halála után, 1989-ben adták vissza. Tiszteletbeli tagja volt az
Osztrák–Magyar Kereskedelmi Kamarának, valamint tagja a Magyar Gazdaságkutató
Intézet elnöki tanácsának. 1942-ben az MTA Weiss
Fülöp-jutalmát nyerte el. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Navratil_%C3%81kos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése