2018. november 7., szerda

Ortopédiai eset?


Október 28-án, amikor a Nyár utca 22 falán megláttam az ortopédiai intézet feliratot és lefényképeztem, még nem tudtam, hogy 2 nap múlva a saját lábfájásom fog emlékeztetni rá. Mert bizony rá két napra annyira megfájdult a lábam, hogy nem is tudtam ráállni. Így aztán a sürgősségi ellátásra kerültem a lábammal. A sürgősségi ellátás, esetemben azt jelentette, hogy du 2-kor bekerültem a rendszerbe, és este kilenc órára ki is kerültem belőle. Megállapítva, hogy nem sürgősen kezelendő érproblémáról van szó, hanem csak egy egyszerű ortopédiai eset vagyok.

Ha már ez történt gondoltam épp itt az ideje, hogy bemutassam a VII. kerület, Nyár utca 22.-es házat, és a Kopits orvos dinasztiát.

Özvegy Dunkl Józsefné Kindtner Hermina földszintes háza 1908-as lebontása után 1910-ben adták át azt a kétemeletes, szecessziós stílusú lakóházat, amelyet Kopeczek György építész tervezett. A ház építtetője dr. Kopits Jenő (1869-1946) egyetemi tanár, orvosdoktor, sebész, ortopédus, a Stefánia Gyermekkórház igazgatója volt, aki új műtéti technikákat dolgozott ki a szkoliózis, a csípőficam, a dongaláb és egyéb csont- és gerincdeformitások gyógyítására. Kopits haláláig lakta az általa építetett házat.
Szintén ez a ház volt az Ingusz S. Zsigmond (1882-1954) olajgyáros, a Budahegyvidéki Testedző Egyesület ügyvezető igazgatója és dr. Schaeffer József ügyvéd irányította Emporia Rt.-nek is. Szintén itt hajtotta le álomra a fejét dr. Sellei József (1871-1943) orvos, urológus, szakíró is. Forrás: http://urbface.com/budapest/a-kopits-haz



Kopits Jenő dr. (1869. 11. 15. - 1946. 01. 17.) Ortopéd orvos

Kaposváron született. Orvosi pályája elején a budapesti I. sebészeti klinikán működött Dollinger Gyula mellett, ahogyan a korban nevezték: testegyenészettel foglalkozott. 1898-ban magán ortopédiai intézetet alapított. 1905-től a Stefánia gyermekkórházban főorvos. 1908-ban az ortopédia egyetemi magántanára, 1919-ben rendkívüli tanár lett. 1922-től egészségügyi főtanácsos címet kapott. A hazai ortopédia továbbfejlesztője, a csípőficam nemzetközi szakértője, számos értekezése jelent meg a témában, jórészt német nyelven. Budapesten hunyt el.

Főbb művei
Az orthopaedia tankönyve (Bp., 1942), Dollinger Gyula (Orvosképzés, 1939)
Forrás: Magyar életrajzi lexikon  Forrás: http://somogy.hu/eletrajzok/kopits-jeno-dr.html


A Kopits család ortopéd orvos tagjait ábrázoló három érmet helyeztek el az Ortopédiai Klinika első emeletének falán 2006 február 1-jén. Dr. Vízkelety Tibor idézte fel Kopits Jenő (1869-1946), Imre (1901-1989) Kopits István (1936-2002) munkásságát. A család részéről dr. Kopits György (képünkön), az MNB Monetáris Tanácsának tagja emlékezett nagyapjára, apjára és fivére. Forrás: http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_reply&f=2&t=011060&m=000000

1 megjegyzés:

  1. Nem tudom mit szólnának a mai orvosi ellátás minőségéhez és a betegekkel való bánásmódhoz ezek a régi orvosok....

    VálaszTörlés