2018. november 3., szombat

Ingyen kutattam


Már régen rátaláltam az Arcanum adatbázisára, melyben keresni lehet ingyen, de a talált tartalmat csak az előfizetőknek mutatja meg. Itt találtam évekkel ezelőtt egy cikket az 1935 augusztus 2.-i  8 Órai Újságban az Izbégi vegetár telepről. Már gondolkodtam, hogy bemegyek könyvtárakba, akik előfizettek rá, és ott keresek, de a múlt hét végén az adatbázis gazdája díjmentes használatot hirdetett. Én sem tétováztam, és gyorsan le is mentettem a cikket. Szerintem tanulságos kis riport.



Száz életreformer salátát és mandulát eszik az izbégi „vegetár" -telepen
Dr. Antolik volt polgármester vezeti az első magyar növényevő közösséget

Izbég, augusztus 1.
(Saját tudósítónktól.) A természetes életmód és a sokat vitatott vegetárius eszmék gyakorlati megvalósítására' érdekes település jött létre a Szentendre melletti Izbég határában. Festői dombos vidékén, a Duna mentén, apró, konyhanélküli házak és villák épültek. Szakállas, aszkétaarcú férfiak rakják a falakat, gyalulják az ajtófákat és ássák a földet a holdnyi kertekben. Csirke, baromfi nem jár a frissen forduló hant után, malac nem röfög az ólak aljában. Méhek rajzanak a kaptárak körül, egy épülő kútból fekete sár csapódik a földre.
Fent, a domb tetején, úri villa áll. Antolik Arnold, volt polgármester, Almásy László volt Házelnök sógora, a kolónia vezetője lakik ott. Kertész nyit kaput és vezet végig a gyümölcsfákkal sűrűn beültetett parkon. A széles tornácon magas, igen sovány férfi: a volt polgármester. Szívesen felel kérdéseinkre:
— Hogy mit akarunk? Elsősorban a németországi Éden ‘mintájára közös területen, úgynevezett természetes otthonokat építeni. Telepíteni az önellátás alapján, de reformeri értelemben és vegetáriáus módon. Az Éden tapasztalatai alapján kizárólag növényevő családoknak egy két holdnál nagyobb területre nincs szükségük. A vegetárius élettel együttjár az a tény, hogy az embernek sokkal, de sokkal kevesebb táplálékra van szüksége, mint* a húst is evőnek. Én például naponta csak kétszer eszem. Délelőtt 11 órakor és délután hatkor. Sok salátát, mandulát, gesztenyét és kevés főtt ételt. A fiam már ezen a koszton nőtt fel és, hogy nem ártott meg neki, arra bizonyság az, hogy a legerősebb fiú az osztályban
Egy birkozóbajnok étrendje
— Vannak persze, akik többet esznek, így pl. dr. Papp László, Európa kisnehézsúlyú birkózóbajnoka. De hát ez érthető. Az ő napi tápláléka a következő: reggel fél liter tej, 1 zsemlye. Ebéd: i deci tej fel, 1 fej saláta, olajjal. Vacsora: 5 deka vaj és 5 deka túró keverve, hozzá zöldpaprika. Ebédhez és vacsorához: egynyolcad-egynyolcad kg rozskenyér. Ezenkívül csak gyümölcsöt eszik.
— A „vegetár" élet azonban nem merül ki kizárólag az étkezésben. Igen fontos kelléke például a földön való alvás. Bármilyen későn és fáradtan feküdt is le a földre az ember, hajnalban pihenten ébred. A földnek regeneráló, fáradtságmegszüntető ereje van. Legerősebb ez tavasszal, április közepétől egészen augusztusig.
A növényevők pátriárkája
Véver Oszkár, a legöregebb vegetár, az első települő szüntető ereje van. Legerősebb ez tavasszal, április közepétől egészen augusztusig.
A növényevők pátriárkája Véver Oszkárt, a legöregebb vegetárt keressük fel ezután. Szörnyű sáron kell átvágni magunkat, amíg kunyhójához érünk. Ámbár a kunyhó szó túlzás, mert azt a pár méter hosszú fészerszerű valamit, amibe belépünk, alig lehet lakásra alkalmasnak találni. Itt lakik, pár kopott fotöj, tört asztal és az ágyon szanaszét beverő lábasok között Véver úr, a volt könyvkereskedő. Véver Oszkár felkel az ágyról, ahol épp káposztát reszelt bádogtányérból és hellyel kínál. A hosszú szakállt;, kabátgallérját fázósan feltűrő férfi, eligazítja a fejére húzott vastag női sapkát; és elhelyezkedik, hogy lerajzoljam.
— Uram, higgye el, — beszélget, mialatt modellt ül, — nincs undorítóbb, mint a hús. Ha mészárszék mellett kell elmennem, felfordul a gyomrom. Tej, gyümölcs, káposzta, naspolya, ez a mi életünk. Az apám már homopata volt, híve a természetes életnek. Én magam, Isten segítségével, 35 éve növényevő vagyok, azóta beteg sohse voltam. Két hold földemen annyi ennivaló terem, hogy itt pusztul a nyakamon. Olaj, hagyma, reszelt sárgarépa, — mert fogaim, sajnos, már nincsenek, — jó levegő és munka, ez a mi életünk, ötvenhat kiló vagyok, közel húsz kilóval kevesebb, mint a hozzám hasonló magasságú többi emberek, de ha belevetem magam a Dunába, meg sem állok, míg kétszer át nem úszom. Ha néha Pesten van dolgom, oda is gyalog járok.
— A régi életemből csak a könyveimet tartottam meg. A kapum soha sincs csukva ezt a rozzant ajtót se zárom be. Hétszer törtek be hozzám, uram, hétszer, elvitték a pénzemet, órámat fehérneműmet, de a könyveimet itthagyták. Az nem kell senkinek, csak nekem. Shakespeare, Tolstoj, Mereskovszkij, Romáin Roland az én barátaim és az eszmetársak, akik körülöttem élnek, a testvéreim. Huszonnégy család, kilencven lélek. Én vagyok a legöregebb közöttük és a legrégibb vegetár ízbégen. 1908 óta lakom itt. De van magyar eszmetársam, aki már 95 éves.

Méhész, harangöntő és bibliakutató

Balogh Lajos méhészt látogatjuk meg most. Módosabb épület, a bútor is rendes, polgári. Konyha nincs, ahhoz a kevés főtt ételhez, amit készít, fölösleges. A belső szobában ágy, végig a falmentén könyvespolc.
Balogh méhész, tanult harangöntő. Tizenhárom esztendővel ezelőtt, amikor áttért a vegetár kosztra, hagyott fel a régi mesterséggel. Amíg a felesége élt, vasárnap húst evett, hogy az asszonnyal is béke legyen. Azóta egy falatot se. Könyvtárában Baktay, Tagore, Flammarion, Mereskovszkij, Simonides művei mellett bibliák, buddhista irodalom, görög és héber könyvek. Balogh úr, méhész, négy elemivel zavarodottan fordul hozzánk.
— Református ember vagyok, keresztyén, érdekel a vallástudomány. Hogy eredetiben olvashassam az újtestamentumot, megtanultam héberül. Olvasásnál ugyan még szótárra van szükségem. A görög már jobban megy. Amikor a méheim nem foglalnak el, idejövök a könyveim közé és tanulok. Hetenként egy napot böjtölök, a többi napon mézzel, gyümölccsel és kevés főtt étellel élek.
— Nem csak én foglalkozom világvallásokkal, — folytatja Balogh. — A telepen adventisták, sőt teozofusok is vannak, akik bizonyára többet tudnak, mint én. Foglalkozásukra nézve van közöttünk orvos (a szentendrei tisztiorvos!) ügyvéd, festőművész, nemzeti zenedei tanár. Vannak napszámosok és parasztok is. Van egy vendéglős, aki mióta vegetár lett, abbahagyta az iparát.

Aki még sosem evett húst
Sötétedni kezd. Indulunk vissza az Antolik-villába. A kolónia vezére mosolyogva bemutat fiának.  Ifj. Antolik Arnold sovány fiatalember. Nem látszik meg rajta, hogy a legerősebb fiú az osztályában.
— Az édesanyámat én szoktattam le a húsevésről, — mondja nevetve. — Valahányszor csirkét vett, hogy levágja, felkeltem hajnalban és kiengedtem a ketrecből. így aztán lassan elszokott ő is arról, hogy csirkéket öljön le.
— Milyen tanuló vagy? — kérdezzük.
— Egyszer volt három kettesem, még másodikos koromban, azóta tiszta jeles vagyok.
— Az osztálytársaid tudják, hogy nem eszel húst?
— Nem mind, csak a barátaim. Bár a kenyerem, amit tízóraira viszek, már feltűnt nekik. Százszázalékig kiőrölt lisztből készült kenyér, olyan fekete, hogy eleinte csokoládénak nézték.
— Milyen pályára készülsz?
— Orvos leszek! Én leszek a vegetáriánusok doktora. A mi természetünk, szervezetünk már valahogy más, mint a többi emberé és én ezeknek á más embereknek, a mi eszmetársainknak akarok, mint orvos, segítségükre lenni.
Elbúcsúzunk.
Szentendrére érve, a vicinális végállomásához sétálunk. Útközben vendéglők nyitott kerthelyiségeiben ízes illatok szálldogálnak: hagymás rostélyos, sertéskaraj káposztával, bor húsevés...
És egy pincér harsogja a rendelést a konyhába:
— Adag kispörkölt Vukics úrnak, hosszú zafttal...
Szegény növényevők ott az izbégi telepen, soká fog tartani, amíg meggyőzitek a húsevő emberiséget!

A riport 1935 augusztus 1-én készült, ezért gondoltam megkeresem Vevér Oszkár naplójában az erre a napra beírtakat. A riporternek történt modellülést meg sem említi, így gondolom ő nem is tartotta fontosnak, hogy írjon róla.


1 megjegyzés:

  1. Ha ez olyan egyszerű lenne - t.i. az átállás a vegán konyhára. Én azt hiszem ezt korábban kellett volna elkezdeni.De hogy nem élünk/étkezünk egészségesen, az biztos. Mutatják a kilóink, és szinte lehetetlen megszabadulni tőlük.--- Hja korábban kellett volna valakinek az ilyesmire felhívni a figyelmünket....

    VálaszTörlés