Volt időm olvasni

A lábfájdalmaimra otthoni pihenést írtak elő, és megkértek, hogy ne végezzek erős fizikai munkát. Így hát maradt az olvasás. Szerencsére a Vaszary Monpti regénye után az „Ő” regényét is megvettem. Így aztán a gyógyulásom alatt Vaszary Gábor Párizsban töltött fiatalkori élete alapján készült regényeit olvastam. Az életrajzát Géger Melinda írta meg „Egy művészcsalád hányattatásai a XX. században” címmel a Vaszary családról. Ebből vettem a dőlt betűs részeket.

ifj. Vaszary Gábor író (Budapest, 1897. július 1 –Lugano, 1985. május 22.)

Vaszary Gábor elsőszülött gyermeke, ifj. Vaszary Gábor apjához hasonlóan több művészeti műfajban mutatott tehetséget. Eleinte a képzőművészet vonzotta: a gimnázium elvégzése után 1915–1918-ig a díszítőfestészetet majd a grafikát tanult az Országos Magyar Iparművészeti Iskolában. Ezt követően unokatestvére, Gadányi Jenő példáját követve a Szépművészeti Akadémiára iratkozott be rendkívüli művésznövendékként, amely a Magyar Képzőművészeti Főiskola jogelődje volt.

Jellegzetes frivol humorával döntését így indokolta: „mert oda nem kell könyveket cipelni, sőt még dohányozni is lehet”.49 Tanulmányait kihagyásokkal tarkítva folytatta, így 1921 januárjában újra kellett kezdeni az iskolát. Balló Ede után mesterként nagybátyját, Vaszary János választotta – valószínűsíthetően családi nyomásra. A főiskolát azonban ezúttal sem fejezte be: a második évfolyam záró félévét már nem fejezte be. Az intézményesített tanulmányok egyre kevésbé voltak fontosak számára, időközben ugyanis elkezdődött szakmai pályafutása: 1919-től már több mint 40 budapesti lap számára készített karikatúrákat. Sikeres indulását jelzi, hogy 1920-ban

2.000 és 5.000 koronás pályadíjat nyert50, majd 1921-ben a Szinyei–Társaság díjjal tüntette ki. Az Iparművészeti Múzeum mesekönyv-kiállításán díjat nyert és általános elismerés környékezte a Nemzeti Szalon egy kiállításán bemutatott mese-illusztrációit is. 1924-ben rövid tanulmányútra indult Párizsba öccsével, Jánossal, és egészen 1932-ig élt a francia fővárosban.

Eleinte karikatúrarajzolásból élt, de rákényszerült írói tehetségének kibontakoztatására is. Rendszeresen küldött Magyarországra a Nemzeti Újságnak tárcákat és karcolatokat, és „Párizsi pletyka” címen az Est-lapokban riport-sorozatot vezetett. Kezdetben szűkös körülmények közt élt. Unokatestvére, Gadányi Jenő 1927-es párizsi látogatása során találkozott vele. „Együtt mentek a rue Bobillot-ban lévő szállodába. Furcsa, sőt kínos benyomást keltett Jenőben ez az elhanyagolt, piszkos hotel, ahol Gabi is lakott. Unokafivére anyjának írt leveleiben azzal dicsekedett, nagyszerűen megy sora, előkelő szállodában lakik. (…) Gabinak nem szólt, hanem indítványozta, menjenek valahová vacsorázni.

A vendéglőben Jenő érdeklődéssel tanulmányozta az étlapot, amiből alig értett valamit, Gabi azonban jól tudta a francia nyelvet, és ismerte az ottani ételeket. A rendelés megtörtént, de csak Jenő részéről; Gabi savanyú arccal panaszkodott, rossz a gyomra, nem tud enni. De amikor Jenő kijelentette, öregem, ma az én vendégem vagy, kiderült, gyomrának semmi baja, csak a zsebe üres; úgy nekilátott a vacsorának, mintha már napok óta nem evett volna.”

Vaszary Gábor 1925-ben vette feleségül Aimée Maria Louise Fontant-t, akinek alakját híres regényeiben (Monpti, Ő) megrajzolta. 1928-ban gyermekük is született, (Vaszary Gábor Claude Lajos József), aki korán meghalt. Gábor a 20-as évek végére sikeres rajzolóként már konszolidált jómódban élt. „Negyvennégy újságban jelentek meg rajzaim, köztük a világ egyik legnagyobb lapja (Le Matin) az első oldalon hozott. Persze a vicceket is én csináltam. Az első rajzomat két napig csináltam, később hatvan rajz és hatvan vicc lett a rekordom.

Ettől is megundorodtam. Nem bírtam a szériázást. …Egy barátom… egyengette az utamat, elvitt a nagy lokálokba, ahol megfestegettem a nőket, akik a gazdag barátaikkal szórakoztak. Egyszer egy ilyen gazdag fráter azzal akart kifizetni, hogy nekem adja a

legszebb nőt, akit kiválasztok…”. 1932-ben tért vissza feleségével Magyarországra: pályafutásának legsikeresebb évei ezután következtek. Budapesten eleinte újságíróként dolgozott, majd 1934-től kezdve sorra jelentek meg regényei is. Első művével, a Monpti-val a legnépszerűbb írók közé került. „Franciás” szellemű írásaiban több életrajzi mozzanatot dolgozott fel: műveiben szerepelt Gadányi Jenő is Cirigli Jenő néven. 1934 és 1948 között összesen két novelláskötete és tizenöt regénye jelent meg, melyeket

többnyire maga illusztrált. Könnyed, vidám írásai rendkívül népszerűek voltak a polgári olvasóközönség körében s több kiadást is megértek. Regényeit gyakran ő maga illusztrálta. Rajzait biztos, lendületes vonalvezetés, a formák nagyvonalú, dekoratív leegyszerűsítése, továbbá frivol szellemesség jellemzik.

Színpadra írt vígjátékait 1935-től mutatják be a fővárosi színházak. Darabjait többnyire öccse, a szintén író (és színigazgató) János rendezte, és a Vaszary-fivérek műveiben rendszeresen szerepelt Piroska húguk, valamint János felesége, Muráti Lili is. Gábor színészként is bemutatkozott, Ráday Imre főszerepét vette át az Új Színház A férfi ingatag című bohózatában,de foglalkozott zeneszerzéssel, díszlettervezéssel, sőt belekóstolt a rendezői, színikritikusi munkába is.

Gábor magyarországi pályafutását a II. világháború törte meg. Noha távol tartotta magát az aktív politizálástól, morális kötelezettségének érezte, hogy a maga módján segítsen a bajba jutottakon: a háború utolsó időszakában sokakat mentett meg a deportálástól és nyilas üldözés elől. A Magyar Nemzetben közölt cikksorozatában ironikus és kemény hangon bírálta a „fajvédő”, nyilas-barát politika által kultivált Kiss Ferencet, a zsidótörvény végrehajtására megalakult Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnökét.

Sajátos helyzet, hogy Vaszary Gábort sem a náci, sem a későbbi kommunista művészetpolitika nem kedvelte. Műveinek közlését 1945 után az új hatalom letiltotta. „A Magyar Nemzet … cikket kért tőlem … de mikor az elsőt beküldtem, azt üzenték vissza, hogyha ezt közölnék, kétezer évi fegyház járna érte. … A másiknál viszont már le akartak tartóztatni ezért a mondatért: Akik azelőtt a zsidókat verték, ugyanazok verik most a keresztényeket.” 1946-ban házassága is felbomlott, felesége röviddel ezután elhagyta az országot. A kilátástalannak tűnő jövő elől Vaszary Gábor az utolsó pillanatban, 1948 áprilisában osztrák filmesek meghívására, legális útlevél birtokában külföldre távozott.

Élete az emigrációban nyugtalanul, folyamatos utazgatásokkal telt, melynek során könyvei kiadását és színdarabjainak bemutatóit szervezte. 1949-től Németországban,

Hamburgban élt. 1952 májusától 1953 januárjáig rövid időre a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Utána a svájci Tessinben telepedett le. 1952. október 27-én Párizsban már magyar menekültként regisztrálták őt és feleségét, akivel 1956. április 7-én újból összeházasodtak. Az 50-es években meglátogatta testvéreit, az ekkor már Spanyolországban élő Jánost és a Caracas-ban élő Piroskát. Húgával Kanadában és az Egyesült Államokban emigrációs magyarok előtt lépett fel. Hosszú, éveken keresztül tartó zaklatott hányódás után 1961-ben feleségével a svájci Luganoban telepedtek le.

Vaszary Gábort – sok más művészhez hasonlóan – az emigrációt követően kizárták a magyar szellemi életből. Noha folyamatosan dolgozott, könyvei nem jelenhettek meg Magyarországon. Az emigrációban működő magyar kiadók (Kárpát, Pannónia, Amerikai Magyar Kiadó) több régi sikerkönyvét kiadták, míg újabb írásai nagyobb példányszámban németül és más nyelveken láttak napvilágot. A 80-as években még mindig aktív: a cleveland-i magyarok irodalmi, művészi és tudományos életének egyik fóruma, az Árpád Akadémia irodalmi főosztálya számára dolgozott. Tagja volt a PEN Club németországi tagozatának és bestsellereivel folyamatosan nemzetközi sikereket ért el. Munkásságának utolsó nagy elismerése volt, hogy a cannes-i filmfesztivál vezetősége tiszteletbeli taggá választotta. Életének utolsó éveit ismerősöktől és rokonoktól elzárkózva, megkeseredetten élte. Hosszas betegeskedés után 1985. május 22-én hunyt el. Forrás: http://regi.smmi.hu/publikaciok/2008/30%20Geger%20Melinda.pdf

A múlt század elejei Párizsban jártam

A nagyobbik lányom képei a Párizs északi pályaudvarán láthatóak. A kisebbik lányom a barátjával Párizsban pihen. Én meg pont ekkor találok rá Vaszary Gábor Párizsban játszódó regényeire. Eredetileg feleségemnek vettem meg, mert ráleltem német fordítására. Szokásom szerint beleolvastam, és nem tudtam letenni, míg ki nem olvastam. Bikácsy Gergely is jókat írt róla, és ez nem véletlen. Jól esett időzni a múlt század elejei Párizsban. Nekem még repülőre sem kellett szállni, mint lányaimnak.

Bikácsy Gergely LÉHA ÍRÓ, LEDÉR KÖNYV

Párizs-tárgyú magyar regények? Bármilyen furcsa, s az irodalomtörténet nem ismer hasonló felosztást, néhányunk könyvespolcán külön helyen sorakoznak ezek a könyvek, Szomory Párizsi regényétől Hevesi András könyvén át a legújabbakig, Somlyó György Párizsi KETTŐS-éig. A gyűjtemény színvonala tehát „egyenetlen”, „elegyes”: e polcon nemcsak remekműveket gyűjtünk, inkább teljességre törekszünk. (E sorok írójának például féltett kincse néhány elképesztő, 1957 és ’63 között megjelent hazai opus.) Azért akadt egykor még irodalomtörténész is, Kovalovszky Miklós, aki monográfiát szentelt e tárgynak, Irodalmunk Párizs-Szemlélete a háború után címmel (1937), benne az addig megjelent Párizs-regények sokaságával. Vaszary MONPTI-jából is idézett. Később Bajomi Lázár Endre A magyar Párizs című antológiája közölt részleteket csaknem minden Párizsban játszódó regényből, memoárból és útleírásból.

Sajnos innen már hiányzik a két Vaszary. Vajon miért? „Erotikus húrokat pengető ledér vaszaryádák", magyarázza meg bevezetőjében, némi hangzatos zsurnalizmussal Bajomi. „Ha példát akarnék mondani, milyen legyen a jó könnyű irodalom, legelőször Vaszary Gábor könyvét kellene említenem. Könnyű irodalom alatt nálunk rossz irodalmat szokás érteni, a szórakoztató regények rendszerint unalmasak és ostobák. Vaszary Gábor minden nagyképű igény és fontoskodás nélkül írta meg egy Párizsban élő magyar fiú életét. Ilyet már sokan írtak, de nem sokszor sikerült egy állandóan az éhhalál küszöbén élő ember napjait ily édes, friss humorral megfesteni." Aligha lehetne jobban összefoglalni és éreztetni a Monpti értékét, rokonszenves mivoltát e méltatásnál. Török Sophie írta a fenti sorokat a Nyugatban, a könyv 1934-es megjelenésekor. De talán még nagyobb idő választ el tőle, mint az évszám mutatja: a mai olvasó semmit sem tud a harmincas évek hatalmas sikerű szerzőjéről. Az egész Vaszary család művészfamíliaként volt ismert egykor. Vaszary János, a nagybácsi, jelentős festő. Két unokaöccse közül az idősebb, János, sikeres bulvárdrámaíró; 1945-ben jobboldali közszerepléséért letartóztatták. Az 1963-as Irodalmi Lexikon szerint megszökött, Madridban élt, és ott halt meg, (Spanyolországban a még itthon, fiatalon oly mérsékelt képességű felesége, Muráti Lili híres drámai színésznővé vált - karrierre igen, de ilyen művészi átváltozásra kevés példa van), Vaszary Jánosról szólva mindenképpen idekívánkozik, hogy évekkel öccsének két Párizs-könyve után ő is megpróbálkozott ugyanazzal: egyetlen regényt publikált itthon (később spanyol nyelven jó néhányat), s az az egy, 1942-ben, a SZAJNAPARTI kaland mintha az öcs könyveinek, a Monpti meg a Ketten Párizs ellen pár darabja volna. Újabb variáció ugyanazon témára, s bizarr mód mintha csak testvérek közt zajló írói verseny szülötte volna: végig a Monpti hangja csendül föl benne: hőse, humora, világa, lélegzete, legtöbb motívuma is hasonló. De az idősebb fivér könyve túlságosan, szinte zavaróan emlékeztet a mintájára, A képzelt versenyt eredetibb humorával, frissebb szemével, szemléletével a Monpti nyeri, s nemcsak időrendi elsősége okán - ha ily profánul eredményt hirdethetünk.

Vaszary Gábor, a fiatalabb testvér nemcsak regény- és színműíró, de képzőművész is volt (regényeit például maga illusztrálta - „kulturált eleganciával”, hogy valami hozzáillő kifejezést keressünk). Életében még nagyobb sikereket aratott, mint bátyja. Halálakor, 1985-ben a párizsi Irodalmi Újságban Újvári Imre, itthon csak Vinkó József emlékezett rá az Új Tükörben - holott igénytelenebb siker darabját, a BUBUS-t még 1982-ben felújította a Vidám Színpad. Igényesebb műveinek s általában a Vaszary testvéreknek értékelésére maradna hát vág)' a múlt, Török Sophie, Schöpflin kritikája (mert a Monpti színpadi változatáról Schöpflin írt a. Nyugatban) – vagy a jövő. Már említett másik könyvének címe: Ketten Párizs ellen a maga korában szállóigévé vált. (Két évvel az első regény után jelent meg; hasonló, bár kissé halványabb humorral és értékekkel megírt könyv).

Kár, hogy nekünk nincs jó léha írónk, mondta Ottlik; lehet, hogy tévedett. Vaszary Gábor élő (élő?) példája a jó léha irodalomnak. Amúgy is furcsa és mesterséges ez az elválasztás könnyű és mély irodalom, lektűr és valódi olvasmány között. Léha? Ledér? Mai szemmel a maga korában „merész” Monpti fehéren naiv leányregény, s a lektűr általában sem „ledér szemlélete, netán tárgya” miatt nem egészen irodalom. A halászó macska UTCÁJÁ-t bizonyára megjelenésekor sem vádolták ledérséggel, (Hogy sokakat megrökönyítsek: magam Földes Jolán e régi sikerkönyvét is értékesnek vélem, szívesen olvasom, s nem biztos, hogy csupán párizsi tematikája miatt.) Vaszary Gábor regénye meg egyenesen elbűvöl, és vad hívéül szegődnék mindenfajta „mély” irodalmi igénnyel szemben: ez utóbbi igény ily tisztán s tudományosan amúgy is ostobaság. A Monpti mindenesetre élő élettel teli könyv.

„Magyar regénynek viszonylag ritkán van francia hőse” - írtam nemrég Kádár Endre Balalajka című elfeledett regénye kapcsán. Holott nemcsak a BALALAJKÁ-nak, de a Párizsi ESŐ-nek, Márai Idegen emberek-jének, a két Vaszary regényeinek mind francia hősnője van. Ráadásul belülről megrajzolt hősnője.

Az Idegen EMBEREK-et én Márai legfontosabb, legszebb könyvének vélem az Egy polgár vallomásai mellett, ezért is kapott meg a Monpti olvasása közben a dallam hasonlósága. Más hangszerelésben persze, más igénnyel és távlatokkal, de ugyanaz a dallam szól mindkettejüknél: Párizs, az idegenség, az elveszettség édesen kínzó muzsikája, melyet csak az élvez, akinek már Párizs előtt is hajlama és vágya van otthonavesztetten, szenvedve lemerülni ennek a városnak (univerzumnak) közönyösen-gyötrően vonzó varázsába, hogy soha haza nem térve, az önfeladás mazochista gyönyörével belevegyüljön szürke, de szürkeségével el nem eresztő embertömegébe...

,Az ágy előtt a földön szétnyitva hever a francia szótár. Az asztalon a kenyér, a sajt, a sonka, a vaj...” Ez a paradicsomi idill kivétel a könyvben, A Monpti épp ennek a hiányáról, a sonka és a vaj... és valami más hiányáról szól.

A regény jó házból való úrifiú hőse nyomorog és éhezik egy ócska kis szállodában. Úgy éhezik, ahogy nem úrifiúk, de mások is ritkán szoktak, s ha szoktak, ők is főként Párizsban.

Munkája, elfoglaltsága, célja alig: legfőképp, hogy mindenáron Párizsban maradhasson még, nyomorogva is. „Haza nem tudsz menni?", kérdezi tőle majd francia szerelme. S az úrifiú csak int, hogy nem, megmagyarázni úgysem tudja. Miként kevésbé úrifiúk s kevésbé ártatlan naivitással, de magunk se tudtuk. A könyv igazán azoknak tetszik és fog mindig is tetszeni, akiknek mindezt nem kell megmagyarázni.

Jó néhány félig elfeledett vagy csak bestsellerként, sikerkönyvként, tehát értékén  alul becsült könyvet említettünk már e cikkben, hivatkozzunk hát újból a súlyos „igazi” irodalomra, a remekműre is, mely abban közös az előzőkkel, hogy szintén tetszhalálát alussza: Márai Sándor Idegen emberek című „alapkönyvére”.

Idegenség, idegen szerelem. Vaszary hőse maga fordította Ady-verset szaval a francia lánynak, az értetlenül hallgatja, süket ilyesmire. Ez látszólag csak egy humoros motívum a sok közül. Mert van itt groteszk patkányvadászat, van majdnem végzetes búvármunka a Szajna fenekén, van kabáteladás (ahol tévedésből még az úrifiú fizet a handlénak) és sok minden más: egy alsó erkélyre zuhant tápszeres doboz visszaszerzésének komédiája (hősünk nagy ügyetlenül egy női bugyit szerez vissza tápszeres doboza helyett, s ebből - talán éhségvíziójában – vérfagyasztóan kacagtató kalandok következnek, féltékenyen dühöngő férjjel és rendőrséggel). A kedves és gátlásos francia lány eredendő, gyógyíthatatlan idegensége azonban titkon a fő, a legfőbb motívum itt is, mint a mérhetetlenül tágabb horizontú és mélyebb Márai regényben.

A Monpti hőse majdnem kamasz még. Az ő Párizs-regénye a nagy, a legfájdalmasabb éhség, a szexuális-szerelmi éhség története, a bájos-fájó küzdelem, hogy a szeretett

lány végre az övé lehessen. De sohasem lesz, mindig közbejön valami komikus akadály... ízetlen vagy kellemkedő huzavona is válhatna ebből, ehelyett a Monpti legszebb fejezeteit olvassuk. Vaszarynak eredeti humora van (talán pleonazmus: a humor csak eredeti lehet). Mindent, a fájdalmat, éhséget, nagy érzelmeket, komiszságot a humor kaleidoszkópjában láttat, s könyvét ez a játék élteti. Kis humor ez, kis kaleidoszkóp, de bűvöletesen villódzik. Sajnos, a könyv végét csúnyán és kedvrontóan elrontja az író: a francia lány autóbalesetben meghal, s ettől a mesterkélt, nem indokolt és erőszakolt befejezéstől kicsit visszamenőleg is gyengül az egész. Ennek a friss és érdekesen igényes könyvnek a vége mindenesetre már valódi hamis hangot fogó giccses bestseller, édes-bús, könnyes és langyos limonádé.

A hamiskodó befejezés sem változtat azon, hogy talán nem mély, de igényesen érdekes; nem komoly, de olvasni jó módon ledér; egyszerűen tehát, hogy jó olvasmány ez: léha könyv a ritkábbik fajtából. Szerencsére, mégis volt jó léha magyar író. Forrás: http://epa.oszk.hu/01000/01050/00184/pdf/EPA01050_holmi_1993-01_141-143.pdf