2021. március 20., szombat

Apró kis sikermorzsák, melyek kellenek.

Az otthonomba bezárva, nem sok sikerről mesélhetek. Ráadásul még a jogosítványom is érvényét vesztette, amíg nem hosszabbítom, meg kimozdulni sem tudok a lakóhelyem környékéről. A bezártságban is lehet azért keresgélni a nagyvilágban. Vas megyében akadtam rá, egy német szövegű falvédőre, meg is vettem.

Wenn du im Herzen Frieden hast, wird dir die Hütte zum Palast. - Amikor béke van a szívedben, a kunyhó palotád lesz.  – Hímezte rá valaki láncöltéssel több színt felhasználva ezt a német nyelvterületen elterjedt aforizmát. Megszívlelendő bölcsesség, és érzem is sokszor, amikor vidéki kis kerti házacskámba pihenem ki a hét fáradalmait.

Aztán eszembe jutott, hogy én ezt a házikó mintát és virágokat, már láttam kihímezve magyarul is. Eladót is találtam belőle Fejér megyében. Így aztán meg van ugyanaz a grafikai motívum magyar szöveggel is.

A neten keresgélve Ausztriában találtam ugyanezt a házikót és virágokat egyszínű kékkel kihímezve. Ez mondhatni a leggyakoribb technika, tipikus.

A neten böngészve alpesi fogadók, menedékházak, kis vendéglátó helyeken ezt a mondást sok helyen kiírják.

Remélem, egyszer egy ilyen kis vendégházban pihenhetünk is majd.

 

Már majdnem elkészültem ezzel a poszttal, amikor eMail-en kaptam kettő kis keresztszemes német függönyt újabb aforizmákkal. Ha egy üzlet beindul!  Glück im Heim ist des Lebens Sonnensheim - Az otthoni boldogság az élet napos otthona

Wenn wir tei zusammenhalten wird die Liebe nie Erkalten - Ha összetartunk, a szerelem soha nem fog kihűlni. Ráadásul, nagyon is igaz ez reánk.

2021. március 15., hétfő

Elnyílt a sárga rózsa

Eljött idén is az 1848-as forradalom és szabadságharc emléknapja. Itt vagyunk karanténban, és félünk kimenni, ünnepelni az emblematikus helyekre, hogy együtt ünnepeljünk. Szép az idő, így gondoltam sétálunk egy nagyot a lakóhelyem környékén. Ez a hely úgyis távol esik az egykori forradalmi helyszínektől, ezért nem vártam tömegeket. A feleségem is sikerült meggyőznöm, főleg azzal, hogy ígértem neki egy kis helytörténeti sétát is.

A sétára készülődve a komódon a múlt évi sárga rózsa kiszáradva. Már kiakartam dobni, de feleségem megakadályozott. Még így szárazon is szép, és emlékeztet….- mondta feleségem.


Az első épület, ahol először megálltunk az a Feszty-Jókai műterem ház épülete volt. Ennek látszólag semmi köze nincs az 1948-as forradalomhoz. Itt készült annak idején a Feszty körkép, és itt élt fogadott lányáékkal együtt újraházasodásig Jókai Mór is.


Később eladták, és a Petőfi társaság tulajdonába került. Akkor gyűjtötték össze a Petőfi relikviákat a házba. A társaság a belvárosból elhozatta Petőfi egykori Pesti lakhelyének udvaráról a ház kútját. Ez még a mai napig itt áll a műteremház lépcsője előtt. Petőfi, amikor március 15-én otthonából elindult, el kellett mennie e kút előtt is, ezért ma nekünk ez mai túránk aktualitását is megadta.

 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék Kmety utcai épülete a Nemzeti ünnepre való tekintettel nemzeti színű zászlót, és a piros-fehér szalag helyett ideiglenesen nemzeti színű szalagot visel.


Az Epreskerti Moha asszonyt nem tudtam kihagyni. Most a télen mohatakarója megfogyatkozott, de majd biztosan meg fog újulni ismét, hogy ne fázzon.



Gyermekeink egykori játszótere megújult. Jó színes lett.

 


A forradalmi túránkat a Rózsák terén fejeztük be, ahol az 56-os forradalom emlékműve is van.

Ezen az ünnepnapon mi most ezzel a kis sétával ünnepeltünk. Mikor hazajöttem eszembe jutott, hogy a nyolcvanas években, amikor még iskolai szünnap volt ugyan, de munkanap volt, hogyan ünnepeltünk. A belváros egykori forradalmi helyszíneit kerestük fel, és egy szál sárga rózsát tűztünk a Petőfi szobor virágágyásába. Az akkori ifjú szívünkben Szörényi – Bródy páros Sárga Rózsás számát tekintettük lelkesítőnek. Itthon aztán meghallgattam kétféle feldolgozásban is. Ma is nagyon tetszett.

Részlet, az "Ezek a fiatalok" című magyar filmből.


Koncz Zsuzsa előadásában 1988-ból.

2021. március 7., vasárnap

Ahol a lelkem megnyugvásra talált

 Még a múlt hétvégén mentem le a telekre. Nagyon ki kellett már lépnem ebből a városi dzsungelből. Budapesten is kimozdultam a lakásból, vásárolni, meg a lakáshoz tartozó teraszra. A munkahelyem, és életterem most egy padlásszoba, ahonnét csak az eget látni. Az se rossz, mert szeretem éjszakánként a csillagokat és a holdat nézni. A terasz azért jobb, ott egy parkosított udvarra látni, és még templomtornyokból is lehet válogatni. Azért, ha van lehetőség a telekre kirándulás az a legjobb. Beülök az autóba, és már odafele megnyugszom a vezetéstől. Ismerős helyeken megyek át, de mégis mindig mást és újabb házakat, fákat, mezőket, embereket veszek észre az autóból. A telekre érkezve, veszem tudomásul, hogy még nincs itt a tavaszi munkák ideje, így a szőlőhegyen alig látni embert. Több kis hétvégi ház kéménye füstöl, a szomszéd is kijött, hogy néhány perces beszélgetésben megnyugtassuk egymást. Aztán órákig csak együtt voltam a házzal, és saját magamnak kitűzött feladatokkal. Begyújtottam a kályhát, hogy kellemes környezetben barkácsolhassak. Sétáltam egyet a ház körül, láttam nyílni a telken a vadvirágokat. Ez az igazi nyugalom. Aztán a kályha fölötti fali párkányon észrevettem a saját készítésű faragott tányérom. Ezerkilencszázhetvenötöt írtak akkor, amikor ezt a tányért alkottam. Saját magam esztergáltam a fafaragó szakkör esztergagépén. Szinte még most is érzem, ahogy a kezemre kerülő faforgács melegíti a bőröm. Magam terveztem az általam már korábban megismert népi motívumok alapján a díszítést. Még most is tetszik, amikor kivittem, hogy a napfényen a fák ágaira téve lefényképezzem. Aztán… Mindent visszatéve, feljöttem Budapestre.  






2021. február 28., vasárnap

MEHETNÉKEM VOLT

A karantént is meg lehet unni. Valójában jó, mert dolgozni itthonról is tudok, a feleségemmel is jól megértjük egymást, és kölcsönösen segítünk egymásnak, hogy ne őrüljünk bele ebbe a bezártságba. Vannak azért, olyan tevékenységek, melyek egyedüllétet igényelnek. Ilyen a Húsvétra készítendő ajándék is. Minden, ami szükséges hozzá, az a hétvégi házunkban van. Február utolsó napján nagyon jó tavaszias időt ígértek, így én kocsiba ültem, és meg sem álltam a hétvégi házunkig.

Jó volt megérkezni, és kinyitni az ajtókat, ablakokat. A házban négy hónapja nem jártam, már nagyon itt volt az ideje. Először is begyújtottam, hogy a házban is jó meleg legyen, ne csak előtte.


Aztán előszedtem a Húsvéti ajándékkészítéshez szükséges anyagokat és szerszámokat.


A múlt évben megritkított vastag mogyoró ágakból válogattam nekem tetsző darabokat. A mogyoróágakból asztalra állítható fadarabokat vágtam.



Ezek után szedtem elő a lombfűrészt, és rétegelt lemezeimet. A lemezekre füleket rajzoltam, és kivágtam. Aztán újból előszedtem a fadarabokat, és belefűrészeltem egy rést, amelyekbe a fülek éppen beilleszthetőek.

 


Ezt aztán többször megismételtem. Közben eszembe jutott, hogy kisebbik lányom rénszarvasmániás. Az egyik fadarab agancskivágást kapott. A nyúl fülek, és agancs kivágás után érdekes alakzat maradt vissza. Azt hiszem valami még márciusban ebből is készül.

 


Tadam-tadam. Íme, a félkész nyulak és rénszarvas. Pontosabban részemről egészen kész, mert a befejezésüket, színezésüket már az ajándékozottakra bízom. Dolgozzanak ők is. 



2021. február 7., vasárnap

Rottenbiller 56-60

A Rottenbiller 56-60 háztömbjét már, legalább három évtizede ismerem. Sokszor mentem el előtte, és állapítottam meg, hogy ez a néhány ház még itt maradt a XIX századból, mutatva, hogy a környéken nemcsak 3-5 szintes bérpaloták vannak az előző századfordulóról. 2003-ban egy kicsit felújították a tömbjeit, és ide jártam piacra. Ez volt a legközelebbi piac akkor, és olcsóbb is volt, mint a szomszéd kerületi Hunyadi téri piac. A piac Klauzál térre való költözése után a tömb magára maradt. Az egyik részén még működött egy fizetős parkoló, de a többi részét magára hagyták. Az idő itt is megtette a hatását, és már magától összedőlt. A végső tőrdöfést néhány éve kapta, amikor markolók és buldózerek az egészet lebontották. A múlt évben a hátrahagyott törmelékeken második világháborús filmet is forgattak. Így múlik el egy épülettömb dicsősége. Most arra vár, hogy XXI. századi lakótömbök készüljenek. Sajnálom, hogy ez lett a sorsa ennek az épülettömbnek. Szerintem többet érdemelt volna. A Rottenbiller 60-at Hild József tervezte, és Halbauer János György lakta családjával. Néhány információt előkerestem róluk. Ugye milyen érdekes?


Rottenbiller u. 56–60. Lakóház, ma piacépület (Hild József, klasszicista, 1844). A Garay téri vásárcsarnok újjáépítése idejére, 2003-tól ide helyezték át a piacot. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rottenbiller_utca



A telken egy 1844-ben Halbauer János György megbízásából Hild József tervezte/építette földszintes lakóház áll. Középső-Erzsébetváros egyik legkorábbi háza, hosszú ideig a szomszédos ideiglenes piac üzletei működtek benne. 2008-ban már tervezték a lebontását. Forrás: https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/08/03/rottenbiller_utca_60

PESTI HENGERMALOM RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 

A magyar iparfejlődés szempontjából az 1840-es években alapított gyárak közül a legjelentősebb a Pesti Hengermalom volt, hiszen ennek révén alakult ki a világhírű magyar malomipar és honosodtak meg Magyarországon az ipari forradalom eredményei.

A részvényesek nagyjából ugyanabból a körből kerültek ki, mint Széchenyi többi vállalkozásánál. Széchenyi elnökletével 1838. december 26-án tartották meg a Pesti Hengermalom Társaság első közgyűlését, és megválasztották ideiglenesen elnöknek Széchenyit, majd a választmányi tagokat: Széchenyi, Valero Antal, báró Sina György, Kappel Frigyes, gróf Barkóczy József, Burgmann Károly, Halbauer János György, Tüköry József, Wodianer Adolf. A társaság 1839 májusában megkötötte a szerződést a Holzhammer céggel, a napi mintegy 12 tonna gabona őrlésére alkalmas, Sulzberger típusú malom gépi szállítására és felszerelése. A harminc lóerős gőzgépeket a Fletscher és Punchon cég szállította.

Halbauer János György gyapjúval és viasszal kereskedett, emellett bizományi, szállítmányozási- és bankügyletekkel is foglalkozott. Bérbe vette Pest városának vám-és hídjövedelmét. 1842-ben választották meg a Kereskedelmi Testület első elöljárójává. Részt vett a Kereskedelmi Bank alapításában majd megválasztották annak igazgatójává. Széchenyi több vállalkozásában is közreműködött. Pl.a gépgyári öntödébe 1000 forintot fektetett be. Lásd: BÁCSKAI VERA: A vállalkozók előfutárai. (Bp., 1989. 68. p.). Forrás: http://real.mtak.hu/35027/7/Szechenyi_Istvan.pdf



2021. február 5., péntek

Tanösvény átadás

Két éve, hogy elindult az országos német nemzetiségi tanösvény készítés projektje. A feleségemet kérték fel, hogy a teamben legyen benne. Én meg csak a sofőr szerepét vállaltam. Feleségemet a Budapest-Baja- Pécs-Mecseknádasd – ez csak a négy legtöbbször látogatott helyszín -, projekt helyszínek között kellett szállítanom. Aztán persze szép lassan bővültek a feladataim. A két év alatt archív dokumentumokat, képeket szkenneltem, fényképeket készítettem, és tárgyakat restauráltam a tanösvényhez. A két év alatt aztán a sok befektetett munka meghozta a gyümölcsét, és tanösvény már a múlt év őszén elkészült. Ezzel részünkről a projekt befejeződött.

Az elkészült tanösvény aztán - a vírushelyzetre való tekintettel -, átadásra sem került. Az idei évben virtuális átadása megtörtént. Aki kíváncsi itt megnézheti, miről is szól ez a tanösvény.



2021. január 17., vasárnap

Vissza a normalitásba?

Most az lenne a normális, hogy egy posztot írjak a bloggerkedésem 11 évéről. Kettőezer tíz januárja volt, amikor elkezdtem blogot írni. Nem volt újdonság, hiszen gyűlt már akkorra feljegyzéseimből, és felújított tárgyaim fényképeiből a saját gépemen az anyag. Normálisan most erről a tíz évről kellene írnom. Normálisan hetente kétszer kellene jelentkeznem új postokkal az aktuális hét eseményeiről. Most azonban még nem tértem vissza a normális ritmusomba. Gondolom, majd csak eljön annak is ideje.

Addig vegyetek részt velem most egy Mezőtúri sétán. Vírushelyzet volt akkor is, ezért feleségemmel elindultunk a város felfedezésére maszkba gyalogosan.

 


A főtéri Református templommal kezdtük. Ennek tervezője Homályossy (Tunkel) Ferenc, szolnoki építőmester. A tábláját feleségem rögtön le is fényképeztette, mert tetszik neki, ahogy a XIX. században a német származású építőmester nevét magyarosították. Tunkel, eredetileg sötétet jelentene, de hogy egy kicsit jobb hangzású legyen fordították homályosra, és kapott egy kis nemessy végződést.




 A templom parkjában több emlékfa Kaán Károly tiszteletére.

 



Kaán Károly (Nagykanizsa, 1867. július 12. – Budapest, 1940. január 28.) magyar erdőmérnök, gazdaságpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Nevéhez fűződik a magyarországi erdőgazdálkodás újjászervezése, az Alföld fásítási programja és a korszerű állami természetvédelem megszületése.


Középiskoláit szülővárosában, Nagykanizsán végezte. 1885–1889 között a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémia hallgatója volt, erdészoklevelét 1890-ben szerezte meg. 1889-ben a besztercebányai erdőigazgatáshoz osztották be, ahol 1892-től erdészjelöltként, 1895-től erdészként dolgozott. 1898-ban állami ösztöndíjjal a karlsruhei műszaki főiskolán, valamint a badeni fekete-erdei erdőgazdaságban folytatott tanulmányokat. Ezt követően hosszabb tanulmányutat tett Ausztriában, Bukovinában, Galíciában és Dél-Németországban. 1901-ben főerdészi, 1907-ben erdőmesteri kinevezést kapott. 1908-ban áthelyezték a földművelésügyi minisztérium kincstári erdőket felügyelő I/B. főosztályára. 1912-től mint főerdőtanácsos a kincstári erdők gazdasági és igazgatási ügyeiért felelős I/B. I. osztály munkáját vezette. 1914-től természetvédelmi kormánybiztos volt, 1916-ban pedig a kincstári erdők I/B. főosztályának vezetője lett. 1918-ban a Károlyi-kormányban az erdőigazgatás országos vezetőjévé nevezték ki és pozícióját a Tanácsköztársaság idején is megtartotta. 1919-ben az erdő- és faügyek kormánybiztosa lett, 1924-ig helyettes államtitkári, 1924–1925-ben címzetes államtitkári címmel. 1925-ben nyugdíjba vonult és hátralévő éveit a természetvédelemnek szentelte. 1938-tól haláláig az Országos Természetvédelmi Tanács elnökeként tevékenykedett.

Az országos erdőgazdálkodás erős kezű szakembere volt, sokat tett az erdei termékek gazdasági haszonvételének racionalizálásáért, emellett újjászervezte az állami erdőigazgatás rendszerét. A fakitermelő vállalatok rablógazdálkodásának megfékezésére sürgette az állami beavatkozást. Miután Magyarország erdőterületeinek 84%-át 1920-ban a trianoni szerződéssel elveszítette és faínség veszélyeztette az országot, Kaán figyelmét, kezdeményezőkészségét és szakértelmét az Alföld átfogó fásítási terveinek szentelte. Fáradozásainak köszönhetően 1923-ban született meg az Alföld-fásítási törvény (1923. évi XIX. tc.), s a törvényben foglaltak alapján megindultak a munkálatok. Noha a terv végül csak részlegesen valósult meg, az alföldi erdő- és fás területek számottevően gyarapodtak. Kaán ezen túl egyik előharcosa volt a modern szemléletű természetvédelemnek, erőfeszítéseinek köszönhetően született meg 1935-ben az erdő- és természetvédelemről szóló törvény (1935. évi IV. tc.), amely elrendelte a védelem alatt álló növény- és állatfajok körét, valamint a természeti értékek védelmében lehetővé tette a kármegelőző állami kisajátítást is. Nyugdíjas éveiben gazdaságpolitikai kérdésekkel, erdészet- és gazdaságtörténeti kutatásokkal is foglalkozott.

Tudományos eredményei elismeréseként 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1920–1923 között az Országos Erdészeti Egyesület alelnöki tisztét töltötte be, 1940-től pedig a társaság tiszteleti tagja volt. A finn erdészettudományi társaság már korábban, 1934-ben tiszteleti tagjává választotta, 1938-ban pedig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karának tiszteletbeli doktora lett. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ka%C3%A1n_K%C3%A1roly