A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arci. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arci. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 8., szombat

Kevesebb blog, több munka

Az utóbbi időszakom a címmel jellemezhető. Nem tudom megjósolni azt sem, hogy ez rövid időben belül változni fog. Ugyan a több Home Office tevékenységgel az utazási időt megnyertem. Pontosabban szólva megnyerte a munkahelyem, mert utazás helyett is dolgozom, fogalmazok, tervezek a képernyő előtt. Azért marad szabad időm is. Azt meg egyre inkább egészségesen igyekszem eltölteni. Így aztán kiolvastam több könyvet is.

Jó volt papír alapon olvasni. Úgy gondolom a könyv tapintását és illatát nem pótolja az elektronikus lehetőség. A jövőről egyelőre nyilatkozni sem tudok. Ugyan hamarosan két hétre szabadságra megyek, de nem gondolom, hogy akkor több lesz a blogolási kedvem. A bloghoz tárgyam, képek, történetem továbbra is gyűjtöm. Aztán majd csak eljön az az idő, amikor is minden „SZ”-el kezdődő napon posztom fog megjelenni. Én úgy gondolom, így szeretem. 

2020. április 8., szerda

Ajándék született a karanténban


Itthon vagyunk bezárva, itthonról dolgozunk. A Húsvét pedig eljön, ha most nem is nagyon várjuk. A Húsvéti locsolás is el fog maradni, az ajándékozás viszont nem. Idő nincs ajándékvásárlásra, de ajándékkészítésre akad. A munkába járás napi másfél órát vett el az időmből, most ez mind megmaradt arra, hogy valamit alkossak. Ötletezésre is van idő, így jutott eszembe, hogy a múltkori nyulas mobiltartó maradék alapanyagaiból készítek egy újabbat. Nem akartam megismételni önmagam, így gondoltam ez nem nyúl lesz, hanem macska. A fél farönköt sem akartam úgy rakni, ahogy a nyúlnál. Gondoltam legyen ez egy egyensúlyozós macska.
A fél bodzafa hasábról eltávolítottam a kérgét, és így egy fél hasábot kaptam. Ez a fél hasáb úgy viselkedik, mint a kelj fel Jancsi játék, ha kibillentem visszaáll. Emiatt ezt az ajándékot már el is neveztem „Kelj fel Arcsi!”-nak.

Arcsit nagyon nehéz lett volna lerajzolni, mert nem volt hajlandó modellt állni. Így aztán nagyjából sikerült egy macskára hasonlító formát rajzolni.

 Megpróbáltam kivágni a nemrég felújított családi örökséggel, a lombfűrésszel. Sajnos, csak feléig sikerült, mert nem tudtam olyan erősen megfeszíteni, mint a régi gyerekkori lombfűrészemmel. Így aztán a munkalap az a háború előtti, de a fűrészelés az már a hatvanas évek lombfűrészével történt.

A fahasábra bevéstem a szokásos mobiltartó árkot, és fúrtam néhány Lyukat is, hogy egyben tolltartónak is funkcionáljon. A maradék rétegelt lemezt is sajnáltam kidobni a szemétbe, ezért a macska farka melletti kis darabkába belerajzoltam egy virágot. A virágot körbevágtam, így egy soha el nem hervadó virág is van Arcsi előtt.

Íme, itt a Húsvéti ajándék feleségemnek. Befejezetlenül hagytam, mert úgy gondolom, hogy az utolsó simításokat végezze maga. Kap még hozzá egy filctoll készletet, amellyel olyan színűre dekorálja a cicát és a virágot, amilyenre akarja. Ha már húsvéti tojást nem kell festenie a locsolkodóknak, legyen egy kis feladata neki is.



2019. november 16., szombat

Arci, a mi vörös ördögünk


Amikor lányomékhoz került Arcinak keresztelték el. Már kicsi korában is egy nyughatatlan felfedező cica is volt. Amikor a kerámiáink közé felugrott, a családi örökségünk egyik féltett szilvalekváros köcsögét is ledöntötte. Azóta a feleségem szerint kis vörös ördög.

Már serdülő korba lépett, amikor Angliában Harry herceg és Meghan hercegnőnek megszületett a fia.
A hercegi házaspár szerda délután jelentette be, hogy milyen neveket választott a csecsemőnek. Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő hétfőn született fiát Archie Harrison Mountbatten-Windsornak hívják. Azzal, hogy a kisfiú teljes vezetéknevet kapott, Harry és Meghan azt is kifejezésre juttatta, hogy gyermeküknek nem kívánnak semmiféle királyi titulust. Archie így nagy valószínűséggel nem részesül hercegi címben, és szüleitől eltérően az Ő Királyi Fensége (His Royal Highness, HRH) megszólítás sem illeti majd meg, hacsak a királynő ehhez nem ragaszkodik. Forrás: https://www.bumm.sk/bulvar/2019/05/08/kiderult-mi-lett-harry-herceg-es-meghan-hercegno-gyermekenek-neve

Ekkor készítettek lányomék egy fotósorozatot a mi Arci cicánkról. Az alábbi kis montázst válogattam össze.
 
Aztán a lányom most külföldön tanul, a cicája sokat van nálunk. Legutóbb jól lefárasztottam a kedvenc játékával, a tollas ostorral. A lefárasztás után a cica alvóhelyet keresett. Bebújt a szobában hagyott IKEA-s szatyorba. Ekkor fényképeztem az alábbi 2 fotót. Amíg aludt feltöltöttem a képeket lányomnak, aki jó néhány like-ot adott a képekre. Később telefonon közölte, hogy egész jól sikerültek a képek róla. Ezért is merem itt a blogon is megmutatni.