Nyomaink a térben és időben

Még itt vagyunk a földi-, és a blog-térben egyaránt. Aztán eljön az idő, amikor mi már a Világegyetem részei leszünk, és csak nyomokat hagyunk magunk után. Mostanában nagyon kell figyelni ezekre. Ha a Karbon lábnyomomat számolom, és nézem, akkor átlag alatt vagyok. Ha a tárgyi és szellemi termékeket, akkor úgy gondolom, átlag fölött teljesítek. Természetesen a blogtérben vannak nálamnál is jelentősebb teljesítményt nyújtók, Aranyosfodorka is ilyen. Múltkoriban nagyon megijedtem, hogy abba akarta hagyni. Csodálkozni nem csodálkoztam, mert engem is nagyon zavarnak blogszerkesztésben történt változások, és a Googletől kapott figyelmezetések: „Elfogy a tárhelye, vegyen vagy töröljön!”. Bosszankodom, amikor nem tudom a szokott módon karbantartani a posztjaimat, vagy új posztokat írni. Fodorka Kálvária gyűjteménye hatalmas kincs. Ennek a kincsnek a jövőnek történő megőrzését és gondozását már korábban elvállaltam. Az nem elég, hogy rendszeresen mentéseket végzek a blogjainkról. Mi fog történni, ha a blogspot azt mondja, hogy már nem működteti tovább, vagy megszünteti az ingyenességet? Idén Augusztusban aztán elhatároztam, hogy lépek.

Két hónap alatt eljutottam odáig, hogy megvásároltam a multmento.hu és csendhegyek.hu domain neveket. Ezeken a helyeken fognak majd hamarosan tükörképként működni a megőrzendő blogjaink.

 

Gyógynövény szentelés

Egy kis lazítás volt nálunk a hétvégén. Most máshogy dolgoztunk, és nem a házunk munkálataival foglalkoztunk. Részt vettünk a Budapesti Német Önkormányzat Kórustalálkozóján és gyógynövényszentelésén, Nagyboldogasszony ünnepén.  A hagyományról beszéljen az alábbi idézet, az eseményről meg a képek.

A tradíció valószínűleg egy legendából eredeztethető, amikor is a tanítványok Mária sírját felnyitották, holtteste helyén azonban csak virágokat és gyógynövényeket találtak. A katolikus egyházban ebből alakult ki a gyógynövénycsokrok Nagyboldogasszonykor történő megszentelésének évszázadok óta ápolt szokása. Ez a hagyomány főleg Németország déli részén ismert még ma is széles körben, és korunkban is ápolják. Ilyenkor különböző gyógynövényekből kötnek csokrokat, az összetételük faluról falura változhat. A csokrokat a házak padlásán akasztják fel, hogy az épületet magát és az ott lakókat óvják az olyan bajoktól, mint például a villámcsapás vagy a betegségek. A magyarországi németek gyógyhatásuk miatt mindig is gyűjtötték a különböző erdei és mezei virágokat, amiknek a régmúltban csodatévő erőt is tulajdonítottak, hiszen mindegyik növénynek megvan a maga funkciója a népi gyógyításban. Bár a gyógynövénycsokrok kötésének hagyománya már sok magyarországi német településen feledésbe merült, de az elmúlt években néhány német nemzetiségi önkormányzat igyekszik újra feléleszteni a hagyományát. Forrás: https://www.zentrum.hu/hu/2021/08/gyogynovenycsokor-szenteles-maria-mennybevetelenek-unnepen/

A munka csak folytatódik

Már vége fele jár a nyár, és úgy érzem nem haladunk a felújítással. Nézzük meg egy kicsit mi is történt eddig augusztusban.

Megérkeztünk, és egy újabb bokor nyitotta sárga virágait.

 Bentről kinézve látjuk, hogy a villanyszerelés szinte el sem kezdődött. Na jó, ha a gégecsövek helyének kivésését és azok falba rögzítését annak vesszük, akkor nem is állunk olyan rosszul. 

A bejárathoz vezető út kertjében szerencsére virágzó bokrocskák fogadnak. Kívülről egy szép ház benyomását látjuk. 

Itt meg a kerti budi, előtte két éve még konyhakert volt. Most a felmagzott hagymákat nem ismerte fel egy látogató. Azt hitte, valami más bolygóról származó ismeretlen élőlény. Én mindenesetre begyűjtöm a magját, aztán meglátjuk mi kel ki belőle jövőre. 

Itt a vadvirág találkozik a telepített rózsával. 

A szomszéd kecskemamája, éppen gidáját szoptatja. 

A házban dolgoztunk, amikor esett az eső. Aztán sógorom kiment a levegőre, és hívott, hogy szivárványt lát. Én kiszaladtam és lefényképeztem. Halványan, de azért a képen én látom. Amennyiben Ti nem, képzeljétek oda.

És itt a vége! A villanyszerelés mellékterméke. Itt Július közepén csak egy betonplacc volt, ez a kupac mind a falban menő gégecsövek helyéről jött ki.

Július végén

Van, amikor nincs miről írni. Van, amikor nincs időm írni. Vagyok most, amikor már szégyellem magam, hogy több, mint egy hónapja nem írtam a blogomra. Röviden, történtek a legutóbbi bejegyzés óta blogban említésre történő dolgok. Vázlatosan képekkel illusztrálva.

Családi eseményre Marburgba mentünk. Ez itt a Marburgi vár a szállodánk ablakából. 

Ez itt Marburg belvárosának egyik tere egy hatalmas üvegkockával. Az üvegkocka egy hatalmas régészeti gödröt takar, ahol, aki akarja, megnézheti a középkori Marburg Zsinagógájának feltárt részleteit. 

Árpád házi Szent Erzsébet, Marburg védőszentjének szobra. Kezében a hamvai fölé épített gótikus székesegyház. 

Hamburg belvárosának, nagy tűzvész után megmaradt házsora, a csatorna felől nézve. 

Rio de Janerioban is jártunk. Pontosabban a Föld szinte minden kontinenséről láthattunk maketteket egy hatalmas Hamburgi raktárépületben.

Hazajöttünk megtekinteni az építkezésünket. Az új házunka már bekötötték a vizet, íme, a főcsap.

Itt látható az új házunk kertje. Még szerencse, hogy amíg mi nem tudtuk nyírni a füvet, a szomszéd bio fűnyírói dolgoztak.

Kertünk örökölt rózsái között a szomszéd tyúkjai gyomlálnak.

Sógorommal villanyt szereltünk.

Ezeket a járatokat nem egér rágta, magunk véstük. Azt hittük a vályogfalba könnyű lesz, tévedtünk.

Itt már valami látszik a villanyszerelésből is. A házunk is beszédes, látszik a múltja.

Rózsák tere Budapesten, a lakásunktól nem messze.

Zöldülő Budapest

Szívem már az örökzöld vidékre kívánkozik, de még itt Budapesten van munkám. Ma reggel korán reggel a feleségemet kísértem be a munkahelyére, hazafele elővettem a fényképezőgépem, és készítettem néhány képet a hazafele vezető út egyre jobban zöldülő részleteiről. Meg kell hagyni, vannak már dézsába ültetett kockára nyírt fák. Az Andrássy úton is vannak előnevelt fák kiültetve. A járda és út közötti sávban már valódi virágágyások vannak a régi műfű helyén. A járda felől fémvázas ágyásszegély védi a gyalogosoktól, az út felől méretes betontuskók szolgálnak kerékvetőként. Védeni is kell a növényeket az emberi tevékenységtől. Hirdetik is feliratok az Andrássy úton is, hogy zöldül Budapest. Én, ha visszagondolok a nyolcvanas évekre egy zöldebb Budapestre emlékszem. A Népköztársaság Útja – ami most az Andrássy -, a 100 éves kanadai juharfáival akkor kedvenc sétálós útvonalam volt. Emlékeim szerint, amikor a Földalattit újították fel, akkor vágták ki a nagy fákat, mert tönkretette őket az autók által kibocsátott kipufogó gázok. Akkor azt ígérték, hogy a városi szmognak ellenállóbb új fasort telepítenek. A fasor azóta is megvan, minden évben vannak elszáradó példányok, melyek helyett jönnek újabb előnevelt fák, a végeredmény mégsem éri el a nyolcvanas évekbeli állapotot.

Június közepén

A türelem mesterembert terem! – gondoltam én, amikor csörgött a telefon, hogy megkezdték a gépészeti alapszerelést a házban. Már egy hónapja, hogy fogadó készen áll a ház belseje. Legalább volt ideje kiszáradni a szerelőbeton szintnek. Már nagyon várom, hogy elkészüljenek, és személyesen le tudjak menni, megnézni. Már nagyon hiányzik a vidéki környezet. A véletlenek összjátéka aztán itt Budapesten is meghozta nekem a vadvirágos romantikát. A céklánk elfogyott, ezért vásárolni kellett. A piacon, és a legközelebbi boltban sem volt. Mentem egy kicsit távolabb, és láttam csodát. A Reformáció parkjában most vadvirágok nyílnak. Le sem kellett mennem vidékre, feljött hozzánk a vadvirágos rét.