Életünk fonala

Hogy mik vannak? A hétvégén a Lövölde téri kirakatban újabb kiállítás látható.

Távolról fogalmam sem volt mi lehet az installáció címe.

 

Aztán közelről kiderült, hogy ez a művész életének fonalát ábrázolja. Meg kell, mondjam, jól mutat a kirakatban a festőlétrákról lecsüngő sok színes fonal. Továbbhaladva, elgondolkozva arra jutottam, ha nekem kellene, életem fonaláról installációt készíteni az enyém egészen másmilyen lenne. Az első létrán, a fiatalkori létrámon sokszínű fonalból készített derűs természetes színű fonalakból állna. Sok lenne benne az égszínkék meg a fű zöld, amikor játszottunk a réten, A középső létrán a szürkék dominálnának, hisz a sok munkában töltött időkre ez volt a jellemző. Aztán az utolsó létrám megint egyre Szinesebb fonalakból állna. Reménykedni mindig lehet. Hátha elkészül álmaim háza, és ott megint visszajönnek gyerekkorom kedvenc színei.  

Sorrentói emlék Nagymarosról.

Amikor Zircen jártunk - és a Sikondát reklámozó plakátokat láttam – akkor fényképeztem az alábbi plakátokat.

Már akkor láttam, hogy ezek a Dunát, és a Visegrádi panorámát mutatják, de valójában ezek a Nagymarosi oldalról készültek. A két világháború között sokat is fejlődött Nagymaros. Egy igazi Turista paradicsom lett.

Sok képes üdvözlőlapot is lehet találni Nagymarosról, melyek többségén a Dunát és a Visegrád látképét látni. Én ezt a mozaik képeslapot találtam a bolhapiacon, és mint magyarországi német képeslapot meg is vettem.

A hátoldala is érdekes. A képeslap feladója szerint Nagymaros a Magyar Sorrentóval azonos. Tengerpartja nincs, de azért a Duna partja nagyon szép és jól használható fürdőzésre. Legalább is fiatalkori emlékeim azt mutatják. A Sorrentói szerelmi hangulat? 

A kikötőben levő sok-sok szívet látva az Ulmi Skatulyáról lelógatva, azt sejteti, hogy itt is egymásra találnak a szerelmesek. Ha olvasóim közül valaki nem ismeri a Sorrentói emlék című dalt, itt meghallgathatja:

Cím nélkül

Még ősszel voltunk a Zirci szerzetesek könyvtárában. A könyvtár folyosóin épp a két Világbárú közötti időszak hazai Üdülést reklámozó plakátkiállítás volt látható.

Az első plakáton a Bakonyt és a Mecsek vidékét egy plakáton reklámozzák. Elgondolkodtató, hogy Baranya délnyugati régiójába nem igen esik reklámozott célpont. Pont az én születési helyem környékét nem reklámozták.

Aztán megláttam Sikonda gyógyfürdő plakátját. Az ott levők közül nekem ez tetszik a legjobban. Mallász Gitta és Dallos Hanna alkották. Érdekes szakmai pályafutásuk és élettörténetük, Röviden ide idézek röviden a megjelölt forrásból, de akit érdekel, tudom ajánlani az Art magazin hivatkozott cikkét a két művészről.

Mallász Gitta előkelő családba született Ljubljanában, katonatiszt apától és osztrák anyától, magyarul 15 évesen tanult meg, amikor Trianon után Budapestre költöztek. Az ambiciózus fiatal lány az Iparművészeti Iskolába iratkozott be, ahol padtársával, a neológ zsidó családból származó Dallos Hannával életre szóló barátságot kötött. A húszas évek végén kezdődött Gitta magasra ívelő úszókarrierje: hátúszásban magyar bajnok és válogatott kerettag lett. A harmincas évek elejétől kezdve fontos idegenforgalmi plakátokat készített, eleinte egyedül, majd barátnőjével közösen. Hanna 1928-ban ment férjhez unokatestvéréhez, az asztalos és bútortervező Kreutzer Józsefhez, akivel közösen nyitottak műhelyt. Ennek munkálataiba később Gitta is bekapcsolódott. Forrás: https://www.artmagazin.hu/articles/nyomtatott/f9c22ca800a5d0db86a769310d5530e8

Sikondáról nekem is van képeslapom. Szoktam keresni, mert Sikondával határos Komló Dávidföld volt az én ifjúságom színhelye. Ez a felvétel 1934-ben készült, amikor még édesanyám sem született meg. Ilyen formában egyikünk sem láthatta, de mindenképpen szép látvány az esti fénybe öltöztetett fürdőhely.

A hátoldaláról kiderül, hogy nem egy futott képeslap. Valakinek nagyon tetszhetett és eltette emlékül, ahogy megvette. Erről kiderül, hogy Noegrádyné Haich Sarolta készítette. Megpróbáltam rákeresni a neten, de önálló életrajzi szócikket nem találtam róla. Mint kiderült nem is fotóművész volt. Családjáról az alábbiak derültek ki: A Haich család Erdélyből származik. A családi név örmény eredetű és örmény embert jelent. “A legenda szerint Hajk, aki Noé dédunokája és az örmények ősapja, fiával, Armennel és nemzetségével északra menekült Babilóniából, s az Ararátnál telepedett le.”- tartja az örmény hagyomány. A Haich nevet a családban mindenki “haics”-nak mondta, de belsőleg inkább “hajts”-ot értettek.

A nagyapa örmény származású Aradon élő kádármester volt, a nagymama pedig erdélyi szász családból érkezett. A családi hagyomány szerint a műhelyében 35 segédet alkalmazott, s mint rendkívül pedáns ember hírében állt, 60 öltönye volt! Az erélyes természetű mama érthetetlen módon három gyermekével elhagyta az apát. Két nagyobbik lányát ideiglenesen intézetbe helyezte, fiát pedig magával vitte Bécsbe, ahol egy panzióba kulcsárnő lett. A munka mellett nem tudott a kis Károllyal foglalkozni, akit ezért egy hordár gondjaira bízott. Haich Károly a család későbbi alapítója iskolai tanulmányait Bécsben végezte el, ahol az iskola után hordárként is segédkezett. Jó tanulóként magántanulókat tanított, amiből szerény bevétele is származott. Biliárd játékban bajnok is lett. Amikor egyszer anyja Nagyszombat városában hosszabb időre magára hagyta, mert ő Vágújhelyre utazott az egyik nagyobbik lány házasságának ügyében, Károly fogta magát és utánuk utazott. Igen ám csakhogy nem volt elég pénze, ezért az út egy részét a vonatsíneket követve legyalogolta a mintegy 50km-es távot. Volt is meglepetés otthon, amikor éjszaka bekopogott az ablakon.

Ez a kaland azonban meghatározó lett a pályaválasztásában, mert a vasútnál kezdet el dolgozni írnokként. Aztán egyre feljebb került a ranglétrán és végül a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút vezérigazgatója lett. Ebben a tisztégében érte az a megtiszteltetés hogy Őfelsége Ferencz József császárral egyszer együtt ebédelhetett és személyesen tőle vehetett át egy munkássága révén kiérdemelt osztrák-magyar állami kitüntetést.

Az életrajzokban említett jómódú, felső középosztálybeli családnak ez az előtörténete. Haich Károly jövedelméből saját elképzelései szerint maga építette meg a Lórántffy utcai villát Budán, mely a négy gyermekük felnevelése számára megfelelő helyet biztosított. Anyjuk Kutassy Lujza a kornak megfelelően a család életét igazgatta. A családi élet mellett azonban intenzíven foglalkozott spirituális témákkal.

Az első gyermekük Sarolta a Műszaki Egyetemen a matematika szakot végezte el az első olyan évfolyamon, amelyen nőknek az egyetemi tanulmány engedélyezve volt és itt diplomázott. Forrás: https://onedropzen.hu/karate/2023/06/14/paul-brunton-es-haich-erzsebet-barati-kore-a-joga-hazai-tortenetenek-ismeretlen-oldalai/

Haich Sarolta matematika szakon végzett, és a neten kutatva kiderült, hogy Fejér Lipót mellett a matematikai lapok szerkesztésében is részt vett. Később mint Pénzügyminisztériumi tisztviselőként is rátaláltam. Gyászjelentése szerint 1982 november 24-én rövid szenvedés után 89 éves korában elhunyt. (Forrás:https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/420950?locale-attribute=en )  Férjéről már szócikk is van, és az ő szakmája valóban légi fényképész. Talán a Sikondai fényképet akkor készíthette Sarolta, amikor a férje éppen a Mecseket és környékét fényképezte a magasból. 

Neogrády Sándor (Újpest, 1894. augusztus 11. – Budapest, 1966. december 30.) légi fényképész, légifotós, a Magyar Katonai Térképező Csoport, majd az Állami Térképészet légifényképésze, a légi régészeti kutatások magyarországi kezdeményezője, légiforgalmi felügyelő.

Újpesten született 1894. augusztus 11-én. Az I. világháborúban hivatásos katonai repülő, légi megfigyelő volt. 1919-től a Magyar Katonai Térképező Csoportnál szolgált, melyből 1922-ben az Állami Térképészet megalakult. Ennek keretében a mindennapi térképészeti feladatokon túl a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályával működött együtt. Régészeti vonatkozású légi felvételeivel nemzetközi viszonylatban is kezdeményező munkát végzett. A két világháború között a legfoglalkoztatottabb térképészeti légifényképész, csak az 1930. július-augusztusában végzett térképészeti légifényképezések során 17 repülést hajtott végre. Bizonyos források szerint 1938 után a repüléstől visszavonult. Budapesten halt meg 1966. december 30-án.Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Neogr%C3%A1dy_S%C3%A1ndor

Ingyenes művészeti kiállításon voltam

Vasárnap szokás szerint bolhapiacon jártam. Szeretek ott lenni, mert mindig látok érdekes tárgyakat, és mindig tanul az ember. Bolhapiacom már hónapok óta nem vásároltam. Jól van ez így, mert ez a megtakarítás is kell a házfelújításra. Aztán hazafelé megálltam a kedvenc régiségboltom kirakatánál. Megállapítottam, hogy a hónapok óta kirakatban levő kékkel festett nagyméretű Miskakancsó eltűnt. Ez sem fog szolgálni álmaim házavatóján!

A Lövölde téren - ahol most is hideg volt -, meg kellett állnom ennél a kirakatnál:

Nem egy hétköznapi kirakat. Itt a járókelők részére egy művészeti installáció tekinthető meg. Csináltam néhány képet is.

Budapesti hóember

Téli tavasz után itt van újra a tél. Blogos barátaim olyan jó nosztalgikus képeket tesznek fel, hogy én is megirigyeltem- Itt Budapesten is megmaradt a hó, és szokásom szerint a fényképezőgépem is nálam volt.

Megláttam a Rózsák terén a kis hóembert.

Hamar odamentem hozzá, és lefényképeztem. Nem egy komoly alkotás. De mit lehet kezdeni egy ilyen kevés, és Budapesten leesett hóval. Azt hiszem ennyit és nem többet.

Az én emlékezetemben ifjúkorom hóemberei sokkal szebbek, és kidolgozottabbak voltak. Aztán megtaláltam a 2022-ben álmaim falujáról kiadott falinaptár decemberére rajzolt házképet. Na, látjátok! Én ötvenöt évvel ezelőtt hasonló hóembert építettem akkor a Mecsekpölöskei házunk elé. A képen látható hóembert pedig 2020-ban éppen Náni néni háza elé rajzolta a grafikus. Micsoda véletlen! Ez a képen látható ház most éppen a felújítás alatt lévő álmaim háza.   

Tizennégy éves lettem én!

Pontosabban nem én, hanem a blogom. Kettőezer tíz január tizenötödikén jelent meg az első posztom. Ahogy szokták mondani ezzel blogger lettem. Viszonylag hamar eljött az idő, amikor sokan látogatták a blogomon. Kaptam sok pozitív hozzászólást, és néhány rosszindulatút is. Ugyan kevesebb volt a negatív hozzászólás, de ezek jobban zavartak. A rosszindulatú hozzászólások miatt reklámmentessé tettem a blogom. Ez hatásos is volt, azóta jóval kevesebben olvasnak. Ez nem is baj. Így akkor írok, amikor időm és kedvem van hozzá.

Most akkor röviden csak azt szeretném megírni, hogy találtam a virtuális bolhapiacon egy remek német feliratos párnahuzatot. „Schaffe, schaffe Häusle baue” – felirat nagyon megfogott, hisz én is éppen építkezésben vagyok. A feleségemtől azt is halottam, hogy ezt Németországban a Sváb nyelvjáráshoz tartozókra szokták mondani, mert azok egész életükben csak házat építenek. Mondták is nekem mostanában: A nyugdíj előtt három évvel ne kezdj építkezésbe! Én úgy vagyok ezzel, hogy éppen itt az ideje. Most kell építenem, hogy a leendő sok-sok szabadidőmben tovább tudjam írni a blogom, és kedvem szerint azt csináljak, amit akarok.

A hivatkozott párnahuzat.

 

Egy kis videó a Svábok házépítési szokásáról.

A Karácsonyt várva

Januárban, amikor nekikezdtünk az álomházunk felújításába azt reméltem, hogy a Karácsonyt már az új házunkban ünnepeljük. Nem így lett. November végére ide jutottunk:

Itt kellene lenni a házunk agyközpontjának. Itt jön majd be a víz a villany, a gáz, és az internet. Ide terveztem a házunk vezérlő központját, és itt kell lenni majd családunk adatközpontjának. Mint látható, ettől az álomtól még messze vagyunk.

Itt van a zuhanyzónk. Egy laza kis kertészkedés után itt kellene lefürödnöm. A koszos víz már távozni tudna a csatornába azon a hosszúkás lefolyón.

Itt a hálószobánkban a franciaágy helye. Már csak a padlóburkolat, és a falfestés hiányzik. Ugye milyen kellemes kis alvó sarkunk van?

Íme, a konyhánk. Nagyon ügyesen megoldottuk, hogy ne kelljen szagelszívót venni. Csak kinyitjuk az ablakot, és a rossz ételszag máris elszáll, mint a gondolat, hogy itt idén főzni fogunk.

Itt meg van a nappalink, hogy téli estéken a kandalló üvegablakán betekintve láthassuk a tűzmanók táncát. Nem látjátok a liliomos cserépkandallónkat? Nem csodálkozom, mert a kályhacsempék még Baranya nyugati részén várják, hogy majd ide kerüljenek.

 

Ezek után fogtam magam, és gondolatban a jövőbe utaztam, és elhoztam feleségemnek álmaink házának a képét. Itt van elölnézetben. Új ablakokkal, és ajtókkal, melyek a régiek mintájára készültek, de visszakapták a majdnem száz évvel ezelőtti eredeti színüket.

 

A kép hátoldala egy adventi kalendárium. Minden napra egy-egy kis ajándék, aminek a feleségem az új házban majd hasznát veszi.

 Kedves Olvasóim! Ennyi volt a mese mára. Álmodjatok Ti is szépeket!