A kihagyhatatlan búcsús ajándék.

Az én gyerekkoromban ajándékot csak az ünnepekkor (Karácsony, Húsvét, Születésnap) kaptam. Kivételt képezett a falusi Búcsú, ahol a nagynénéim, nagybácsim, nagyszüleim nekünk, gyerekeknek búcsús ajándékot vettek. Az akkori szocialista kisipar ontotta a fröccsöntött játékok százait. A lányoknak műanyag baba, a fiúknak műanyag fegyverek jártak. Egy ilyen búcsús kardot talált Miki barátom a piacon. 

A Tenkes kapitánya c. tv filmsorozat 1963-ban készült, később lett belőle mozi film és ifjúsági regény is. Nagy siker volt, rengetegszer ismételték.

Ezt a játék kardot bolhapiacon találtam. Már a műanyag játékoknak is van értékük, ha legalább 25-30 évesek. Sokan gyűjtik, sokszor olyan érzésem van, hogy már irreálisan magasra tartják az értéküket. Engem inkább a jóval öregebb mechanikus bádog játékok érdekelnek. Ez sem hozott igazán tűzbe, de kiszúrtam, hogy van rajta felirat. Közelebbről elolvasva már érdekelt, így megvettem.

Feltételezem, hogy a nagysikerű filmsorozat bemutatása után jutott eszébe a gyártónak ez a kard. A mintákat nézegetve nem vagyok biztos abban, hogy korhű, de mindegy! Koromnál fogva, akár nekem is lehetett volna ilyenem. Nem volt, most van. Úgy gondolom, az Egészségügyi Minisztériumnak egy sokkal korábbi rendeletére hivatkozva feltüntették a gyártó nevét, címét és a játék anyagát. Lehet nyomozni, ha valakinek van kedve hozzá! :-)

A Fekedi templom körül.

Már legutóbb csak úgy mutattak be bennünket Fekeden, hogy leendő Fekediek. Még azért messze vagyunk attól, hogy ott házat vegyünk és mi is gyarapítsuk az állandó lakosok számát. Ha Fekedre megyünk – ezt mostanában elég gyakran tesszük meg -, az egykori paplakban szállunk meg. A szállásunk ablakából jól látható a mindig pontosan működő toronyóra, és a központi park fái. Tökéletes kikapcsolódás a Karasica patak kis hídjain keresztül sétálni, és meditálni. A templom mellett van Mott János apát mellszobra. A plébános Feked szülötte, és nem véletlenül állítottak szobrot tiszteletére. Alakját felidézni az 1994. június 4. én, az Új Dunántúli naplóban Gállos Orsolya vele készült interjújával fogom.

A pécsváradi apát aranymiséje

Ötven éve szentelték pappá Mott János plébánost, címzetes pécsváradi apátot, aki Június 5-én, vasárnap 16 órakor tartja aranymiséjét Pécsváradon, s ez alkalomból kértük, idézze fel pályája főbb állomásait:

A magvető

- A hagyományos népi vallásosságban nevelkedtem Fékeden, a szülőfalumban, amely hat papot adott a katolikus egyháznak. Galambos Kálmán plébános volt a magvető, aki 1924-től három évig szolgált Fekeden. Olvasókört alakított, megnyitotta a világot az addig teljes elzártságban élő kis falu előtt, ahonnan addig senki sem került felsőbb iskolákba. Az első értelmiségiek papok voltak: Fodor (Fischer) Jánost, Arató (Auth) Józsefe*. 1934-ben Scheich Jánost 1937-ben szentelték. Aztán 1939-ben Albert János, 1944-ben jómagam és 1954-ben Barát (Bareith) József indult el Fékedről a papi pályán.

-Feked német község - ez mit jelentett apát úr idejében ?

- 1736-tól Himesházán majd 1855-től helyben van a Fekediek anyakönyve, mely szerint elődeink Stift Fulda, azaz a fuldai apátság környékéről jöttek, s ezért is hívnak bennünket "stifulder"-nek. A családom neve ma is él azon a vidéken, Motten helynév őrzi a Mottok emlékét, akiknek az 1500-as években címerük is volt.

- Gyermekkoromban persze mindenki németül beszélt, és tanítóink, Bóna Ernő, aki 40 évet szolgált a faluban, valamint Hesz Mária tanítottak először a magyar nyelvre.

-Melyek a legmaradandóbb ifjúkori élményei?

- Otthon tanultam meg, hogy a munka, a kötelesség mindennél előrébb való. Öten voltunk testvérek, édesanyám egyedül küszködte végig a gyerekekkel az első világháborút, s később is be kellett segíteni a gazdaságba. Megtanultuk észrevenni a munkát, és derűsen, örömmel elvégezni azt. Mélyen vallásos családban nőttem fel. Az ünnepnapokon, vasárnap reggelre minden kitakarítva állt, s a ház népe ünneplőben indult a szentmisére. Mély benyomást tett rám a kék reverendás fiatal teológusok, a Fekedi fiúk példája, akiknek a csoportja fogalom volt, mikor én a jezsuiták Pius Gimnáziumába kerültem 1932-ben, ahol összesen 10 Fekedi fiatalember végzett.

-A papi hivatást 1935-ben választottam. Nagyon boldogok voltak a kisszemináriumban és a teológián töltött évek. A Székesegyház altemplomában szenteltek hetünket, mert félő volt, hogy légiriadó zavarhatja meg a szertartást — hiszen 1944 június 3-át írtunk akkor.

Újmise Fekeden

- Milyen volt az az ötven évvel ezelőtti nagy nap?

- Szentelésem másnapján, június 4-én volt Fekeden az újmisém. A szülői házban öltöttem fel a papi ruhát, Dubniczky László plébános búcsúztatott a szüleimtől, és a család valamint a falu népe körmenetben, énekelve kísért a templomba. Scheich János prédikált, akit előttem szenteltek pappá. Szentháromság vasárnapja volt, Feked búcsúja. Utána következett az újmisés áldás a papok, szülők, tanítók számára, majd odahaza az ünnepi ebéd az udvaron felállított sátorban.

-A háború miként befolyásolta pályakezdését?

- Mecseknádasdon szolgáltam 44 nyarán, és mivel a férfiak mind a fronton voltak, felszentelt papként is segítettem otthon a betakarításban. Püspöklakon voltam az oroszok bejövetelekor. A németek agitáltak, hagyjuk itt a falut, mivel az oroszok a papok életére törnek. Mi azonban maradtunk a híveink mellett. Marázán éltem végig a németek kitelepítését - közben odahaza a szüleimet is kidobták a házukból. Noha magyar nemzetiségűnek vallották magukat, mindenüket elvesztették.

- 1945 márciusában egy évre Pécsváradra kerültem, majd tíz és fél éven át Tolna, kilenc évig Szigetvár következett, és mikor 1966 májusában megürült a pécsváradi plébános helye, visszatértem.

- Gyermekkoromban nekünk Pécsvárad jelentette a várost, a járási székhelyet, ahol ügyes-bajos dolgainkat intézhettük. Rokonok és sok ismerős várt itt, nagy szeretettel fogadtak. Úgy éreztem hazatértem.

- 1984-ben a pécsi püspök a pécsváradi apáti címet adományozta Önnek. Hogyan fogadta ezt az eseményt?

- Elismerését jelentette munkámnak. Tizennyolcadik éve voltam plébános, és miután e cím addigi viselője, Pintz Bálint sombereki apát elhalálozott, a püspök úr engem részesített e megtiszteltetésben.

Tizenkét helység

- Melyek ma a pécsváradi apát mindennapi tennivalói?

- Nagypall és Zengővárkony ősi filiálék mellett a lelkipásztorok elhalálozása után Pécsvárad- hoz került Erzsébet, Feked, Erdősmecske, Kékesd, Szellő , Apátvarasd, Pusztakisfalu, Lovászhetény: 12 helység, 8 templom hívei, és öt plébánia anyakönyvei. Vasárnap reggel nyolckor és 11-kor van Pécsváradon a szentmise, közben Nagypall, Erdősmecske és Feked templomában misézek. Minden vasárnap fél 3-kor várnak az erzsébeti hívek, bejönnek Kékesd, Szellői lakói is. Straub Mihály kántor van a segítségemre nemcsak a szertartásokon, hanem azzal is, hogy ilyenkor ő vezeti az autót. Az utóbbi években a Kanadából hazatért jezsuita atya, Molnár Miklós is tart nálunk szentmiséket, ezzel is könnyítve a szolgálatomon. Az istentisztelek, az erre való felkészülés az első feladatom, a szentségek kiszolgáltatása, a jegyesek oktatása, a beteglátogatás, és mire a végére érek, lejárt a nap 24 órája.

-Hálát adok Istennek, hogy megérhettem az aranymisémet. Kitűnő helyeim voltak, és mindig szerettem a híveimet. Szívesen vagyok közöttük ünnepeiken, hétköznapjaikban. Tudom, hogy nem volt hibátlan a munkám, de mindig jó lélekkel tettem, amit tettem. Az arany középúton, az emberek iránti szeretetben.

A nagymama fogasa

A budapesti szomszédom jött segítséget kérni fogas felújítás ügyben. 

A nagymamámtól örököltem. – Mesélte a szomszédom.

Sokat megélt darab, már volt két élete. – mondtam én.

Miért gondolod? – kérdezte a szomszédom.

Látszik, hogy eredetileg ennek feketére festettek voltak az akasztói. Ezek már elrozsdásodtak. Aztán egy vagy két fog el is tört. Látod, itt látszik, hogy meg lett hegesztve az eltört fog. – meséltem annak alapján, amit láttam.

Lehet, hogy forrasztották. – mondta szomszédom.

Szerintem hegesztették, mert látszik, hogy a hegesztés lángja meggyújtotta a fogas fa részét. Jól lehet látni az égésnyomokat. – mondtam tovább, azt, amit a fogas magáról elárult.

Végezetül, aztán a fogast restaurálásra átvettem. Az alábbi képek bemutatják, mit is csináltam vele.

Először is a rozsdás fém fogakat kezeltem le. A hagyományos RO55-el szeretem kezelni, mert így nem vékonyodik tovább a fog anyaga. Miután a rozsdátlanítás és passziválás megvolt, jöhetett a fogak festése. A faanyagot festés előtt becsomagoltam csomagolópapírral és egy kis maszkozó szalaggal rögzítettem. 

A festés után letisztítottam a fogast fa részeit denaturált szesszel. Jól látszik, hogy a fehér tisztítókendő milyen sok koszt leszedett a fogasról.

Már használható, de néhány apró festési hiányt találtam a fogakon. Ezeket a hiányokat egy régi piaci öntöttvas mérleg felújítótól tanult módszer szerint pótoltam. 

Egy kis műanyag edénykébe fújtam a festékből és egy fültisztító tampon segítségével a le nem fújt részeket is lefestettem. Így már mehet is szomszédom Somló hegyi házacskájába, hogy a fogas megkezdje harmadik életét.

Egy átlagos nagykörúti pesti bérház és híres lakója.

Ez előtt a Teréz körúti bérház előtt gyakran mentem el. Sőt már az udvarán is sokat jártam, hisz átjáró házként is funkcionál. Bár az udvara nem szépségdíjas, mert hullámpalás garázssor van az udvarban. Mondjuk megkerülni sem nehéz a házat, mert ez egy, ha akarom kettő sarokház, hisz van egy sarka a Teréz körúton, és a Jókai utcában is. Mind körúti bérház a földszinti lakásaiban itt is üzletek, és mindenféle vállalkozások költöztek be. Én nem szívesen élnék itt, de amikor Weiner Leó még itt élt, biztosan egy igazi polgári bérpalotaként funkcionált, melynek nyomai még itt-ott fellelhetőek a házon.

  

Weiner Leó, Budapest, 1885. április 16 – Budapest, 1960. szeptember 13.

Weiner Leó századunk első felének kimagasló jelentőségű zeneszerzője és zenepedagógusa. Pályakezdése történetileg egybeesett Bartók és Kodály munkásságával, hiszen Weiner csupán három, illetve négy évvel volt fiatalabb náluk. Iskolát és mestert tekintve is közös műhelyben nőtt fel velük: a Zeneakadémián ő is a kiváló zeneszerzés-professzor, Koessler János tanítványának vallhatta magát.

Weiner alkotói pályájának kezdetén szinte üstökösként tűnt fel a magyar zeneszerzés egén a század első évtizedében. Korai zenekari művei, mint a Szerenád (1906) és a Farsang (1907) feltűnő érettségről, romantikus színérzékről és fejlett zenei humorról tettek bizonyságot. Műveinek feltűnést keltő jelenléte még az 1910-es években is érvényesült: Csongor és Tünde kísérőzenéjét az új magyar zene egyik legköltőibb alkotásaként fogadta a korabeli közönség. Remekbe sikerült korai kamaraműveiben sajátos szintézist teremtett a mendelssohni, schumanni, brahmsi hagyományok és a századforduló magyar zenei stílusa között (két vonósnégyesében, két hegedű-zongora szonátájában). Az időközben előtérbe lépő új magyar zenei stílus – Bartók és Kodály – térhódításának hatására azonban Weiner egyre erősödő alkotói dilemmát élt meg, és egy tonális alapokon álló, konzervatív irányú szemlélet képviselőjévé vált. 1931-től új irányt kezdő alkotásaiban ő is a magyar népzenei források alapján váltott hangot és stílust, főként a hangszeres népzenei források egyéni értelmezésű feldolgozása révén (a Magyar parasztdalok ötrészes zongora-sorozata, zenekari divertimentók stb.). E második alkotókorszakának valamennyi opusa a zenei mesterség és tudás remekeiként gazdagítja a magyar zeneszerzés jelenkori történetét.

Weiner Leó életművének pedagógiai ága még teljesebb, még maradéktalanabb sikert bontakoztatott ki. Ötvenéves zeneakadémiai tanársága alatt a legkülönfélébb elméleti, gyakorlati tárgyakat oktatta: 1908-tól zeneelméletet, 1913-1921-ig zeneszerzést, 1923-24-től kamarazenét tanított, majd az intézet karmester nélküli zenekarának zenei korrepetícióját végezte (1927-1928), s élete utolsó évtizedében a vonósnégyesek betanító munkájával tett koronát öt évtizedes tanári kezdeményezéseinek páratlan gazdagságára. Weiner előadóművészi tanítása a húszas évek végén már minden hangszeres területen érvényesült: külön említést érdemel a fúvósegyüttesek oktatásának eredményessége, amely a korabeli kritikusok szerint a fúvós előadói gyakorlat általános szintjének emelkedését eredményezte a magyar koncertéletben. Weiner alkotó szintű műismerete, a zenei részletek analitikus, elmélyült stílusismerete az interpretáció minden kérdésében egyedülálló művészi látásmóddal és a gyakorlati megoldás konkrét bemutatásával gazdagította a keze alatt felnövő előadóművész-nemzedékeket.

 Zenei értelmezése főként a bécsi klasszikusok, Mozart, Haydn és Beethoven interpretálásába nyújtott mély betekintést. Életének elsődleges célt adó tanári működését szinte létének utolsó napjáig művelte: nyugdíjba vonulását követően lakásán folytatta a nemzetközi versenyekre felkészülő, s ott feltűnő sikereket arató ifjú művészek tanítását. Pedagógiai pályájának öt évtizede során a magyar zeneművészet leendő kimagasló előadóművészeit ajándékozta meg a zenei előadás művészetének ismeretével: a nemzetközi zeneélet legnagyobb kiválóságai – karmesterek, hangszeres szólisták, vonósnégyesek és kamaramuzsikusok – egyaránt őt vallják mesterüknek, a zenélés elvi-gyakorlati titkát nekik ajándékozó tanáruknak. A Weiner-növendékek vég nélküli sorából álljon itt néhány név e nagy mester hatásának érzékeltetésére Solti György, Doráti Antal, a Léner-kvartett, a Bartók-kvartett, a Weiner-kvartett, Varga Tibor, Kovács Dénes, Starker János, Kurtág György és a nevét viselő Weiner-Szász Kamarazenekar.) Forrás: http://lfze.hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/weiner-leo/10192

Egy elfeledett konyhai tűzhely

A bolhapiacon sokféle ma már nem használt konyhai eszközt lehet vásárolni. Miki barátom most egy igazi kuriózumot hozott. Ilyen működőképes állapotba hozottat ma már nem igen lehet találni a múzeumokon kívül. Most olvashatjátok, és nézhetitek, hogy mit is lehet kihozni a rakás vashulladéknak látszó tárgyból. 

 

Kérdezték már páran, hogy mi ez. Petróleum főző, három szabályozható lánggal. Piacról való, az akkori állapota az első képen. A tetején lévő rézedény nem tartozéka, én tettem rá, mert pont passzolt a méret. Itthon szétszedtem és zuhany alatt zsírtalanítottam. A váz öntöttvas, ezt lefújtam hőálló kályhaezüsttel és sütőben megkeményítettem a festéket. A tetején lévő feltét szerepét nem tudom, az sem biztos, hogy hozzá való. Azt levéve, megfelelő méretű fazékban. lábosban lehet főzni. Biztos, hogy volt hozzá még szűkítő, kisebb edényekhez olyasmi, mint akár egy mostani gáztűzhelyhez. Méret szerint keresem, biztos fogok találni. Az alsó tartályba kerül a petróleum, ebbe lógnak a "lámpabelek", csak ezek nagyon szélesek. A réz tekerőkkel-mint a lámpáknál-a láng szabályozható. Nem az a kimondott hordozható méret.8 kiló + a petróleum. A "forgatós" videón, amin forog az szintén nem tartozéka, csak véletlenül, az is kék. Nem tisztem a stílusát, korát meghatározni, láttam egy nagyon hasonlót, azt viktoriánusnak mondták. Bármi is,jobb lett, mint volt!

 

 

Kiss Károly emlékezete.

Az Árpád híd budai hídfőjétől kellett mennem a Kolosy térre, amikor megláttam Kiss Károly emléktábláját egykori háza falán. Rögtön le is fotóztam, és elhoztam Nektek is egy kis válogatással. Sokáig kerestem tőle verset, de aztán úgy gondoltam legjobb lesz megidézni személyiségét a Forrás című folyóiratban 1983-ban róla, mint oknyomozó újságíróról írt cikkel.

Kiss Károly (Makó, 1930. augusztus 22. – Budapest, 1998. december 8.) magyar költő, műfordító, publicista.

Kiss Károly költő, műfordító és publicista versei 1950 óta jelennek meg, első publicisztikai írásai 1952-ben láttak napvilágot. Mint költő 1952-ben az Új termés antológiában Csoóri Sándorral, Eörsi Istvánnal, Szécsi Margittal s számos más pályakezdő költővel indult a "formalizmus sematizmusa" szembeni hadállásból, miként azt az antológia előszavában Zelk Zoltán fejtette ki. Itt jelentek meg A tizedes című hosszabb lélegzetű költeményének részletei. 1955-ben a kelet európai népek népköltészetében és történeti énekeiben élő magyar történelmi múlt emlékei keltették fel figyelmét, s 1956-ban Vujicsics Sztojánnal közösen jelentették meg a Zrínyi Énekek és Hunyadi Énekek című népköltési antológiákat, amelyek a szigetvári hős Zrínyi Miklósról és a Hunyadi Jánosról szóló szerb-horvát, szlovén, bolgár, makedón, román és szlovén hősi és történelmi énekeket, balladákat, népdalokat tartalmazzák. E közös műfordítói munkálkodás eredménye A koszovói lányka (1957) című népköltési antológia is, amely a legszebb szerb-horvát hősi énekeket, románcokat és balladákat tartalmazza Kiss Károly átköltésében, Vujicsics Sztoján értő válogatásában. Önálló műfordításkötete még A katonahitves siralmai (1958). Jelenléte kortársi költészetünkben egyenetlen, s eddigi költői életműve nem alakult egységesen. 1970-ben Minden hatalmat! című drámai költeményét az Irodalmi Színpad mutatta be. Mint dramaturg elkészítette Csehov Platonov szerelmei című fiatalkori színművének magyar adaptációját, amelyet az MTV is bemutatott. Publicisztikai írásaival 1973 után vonta magára a közfigyelmet, azzal a cikksorozattal, amely közel öt éven át a Magyar Nemzet hasábjain jelent meg, s amellyel a pusztuló történelmi, művészeti és népművészeti emlékek megmentésére indított valóságos mozgalmat. E cikkei egybegyűjtve Ebek harmincadján címmel jelentek meg 1982-ben. Mohács emlékezete (1976) című forrásválogatása a mohácsi vész 450-ik évfordulóján (ebben a csatahely régészeti feltárásának eredményeit is ismertette) jelentős könyvsiker volt, s a munka újabb népszerű kiadást is megért. Forrás: http://mek.oszk.hu/02200/02227/html/02/660.html

KISS KÁROLY: EBEK HARMINCADJÁN

A múlt, főleg a magyar történelmi múlt vonzásában él és ír évtizedek óta Kiss Károly. Korábbi műfordításait is ez a történelmi érdeklődés jellemezte: a kelet-európai népek folklórjában Zrínyi- és Hunyadi-emlékeket kereste, szólaltatta meg magyarul. S közben természetesen a szerb-horvát népköltészetben mélyedt el, az itt élő népek múltja foglalkoztatta. A magyar történelemben való kutatásait a Mohács emléke című kötetének megjelentetése is jelezte. És „mellesleg” hosszú éveken át a Magyar Nemzet munkatársaként mindig olyan helyen fordult meg, ahol régi műemlékek restaurálásáról feledkeztek meg, ahol az ásatások nyomán ősi leletek bukkantak elő stb. Újságírói munkája különös módon kapcsolódik a magyar régészek, történészek, muzeológusok tevékenységéhez. Míg kollégái legszívesebben híres alkotók és jeles kortársaink ajtaján kopogtak be, ő felhasználva az élők vallomásait, rejtélyes nyomozásba kezd a holtakat szólaltatva meg közvetve. Kiss Károly kötete, az Ebek harmincadján — így válik egy izgalmas kutatás, feltárás, múltvallatás kézikönyvévé.

Kiss Károly — az értékek védője. Indulatos cikket ír a magyar népművészet alkotásainak elkótyavetyélését látva. Éveken át egy fél ország szeme láttára „rabolták el” hivatalos engedélyeket szerezve a falvak padlásáról, eldugott kamrákból az olcsó pénzen megvásárolt népi használati tárgyakat, népművészeti alkotásokat. „A hagyományos magyar paraszti életforma úgy összetörött, mint a padlásról ledobott korsó”, jegyzi meg Kiss Károly. És sajnos az életformaváltozás következményeként igen könnyen szabadultak meg régi tárgyaiktól, emlékeiktől a falusi emberek. Magyar és külföldi — erős szóval kifejezve — bűnszövetkezet révén kerültek aztán külföldre e tárgyak. Ez háborította fel az újságírót, ezért eredt e téma nyomába, indult el „felfedező útjára”. A népművészeti boltok pedig nyílt lehetőséget adtak, évekkel ezelőtt, különösen, ezen üzletek lebonyolítására. Kiss Károly méltán szenvedélyes stílusát hadd jellemezzem néhány kifejezésével: „Augiász istállójáról” ír, „harácsoló kufárokról”, akik legszívesebben eladnák a „Mátyás-kálváriát is”. .. Hasonlóképpen indulatosan ír a Volvón, Mercedesen járó kereskedőnek álcázott „nepperekről”, akik a kocsik csomagtartójában régi szobrokat, népművészeti tárgyakat szereznek meg és adnak tovább jó áron.

Határozottan elkülöníti Kiss Károly az elmúlást a pusztulástól. A megmaradt athéni vagy római műemlék a maga omladozó és töredékes mivoltában is méltón képviseli a történelmi múlt egy- egy nagy pillanatát. Hazánkban pedig mindnyájan örömmel keressük múltunk emlékeit Visegrádon, Esztergomban, Sárospatakon és másutt. De hány múltat őrző követ hordtak el, hány szobor tűnt el eredeti helyéről? Kiss Károly a Bajától délre fekvő Bátmonostorra megy el, ahol a honfoglalás kori sírok pusztultak el. És más pótolhatatlan érték. A kártevők pedig csak minimális büntetést kaptak. Egy tolnai kútásás során előkerült régészeti leletek nagy része hozzá nem értő emberek kezén vándorolt különféle irányba, még a Bizományi Áruházba is. Reneszánsz kori gyűrűk, karperecek stb. tűntek el, mégpedig teljesen, a nagyobb közösség, a nemzet és múzeumai számára. Máskor a riporter inkognitóban jut el különböző használtcikk piacokra, ahol az értékeket éles szemmel figyelő „nepper” pillanatok alatt lecsap hozzá- nem-értő áldozatára, és kihasználva annak kiszolgáltatott helyzetét, megszorult voltát, szinte pár forintért vesz meg komoly műkincseket. Külön fejezetet érdemelne a műkincslopások kérdésköre. Bács-Kiskun megyei vonatkozású Kiss Károly több cikke, így az is, melyben a kunbábonyi aranyleletről tudósít. A rendőrségnek érkező gyors bejelentés ellenére az avar fejedelmi sír feltárása lassan indult meg, jelentős értékek mentek veszendőbe. H. Tóth Elvira kecskeméti régész végezte el a kunbábonyi kincs feltárását, elemzését, ő mutatta be kiállításon Kecskeméten, s másutt, így Budapesten is a kincset. A Cumania című Bács-Kiskun megyei múzeumi évkönyvre hivatkozik az újságíró is, melyből nemcsak a feltárás történetét ismerhetjük, meg, hanem valamilyen képet alkothatunk ezen dokumentumok alapján a magyar régészeti kutatások szomorú mindennapjairól is. S ha kincsrablók nyomába ered az újságíró, telefonokkal zaklatják, megfenyegetik, hogy hagyja abba vizsgálódásait, ne sértse meg a műkincsekkel üzletelőket, mert akkor... Ebben a részletben válik még tisztábbá előttünk ezen ügyek egyértelműen „rablás” volta, „krimibe” illő mozzanatai. A Nemzeti Múzeum munkatársaival készített interjú, cikk kapcsán bűnügyről is olvashatunk. De sajnos fel kellett függeszteni az érmékkel üzletelő elleni vádat, mert az illető illegálisan külföldre távozott. Az értékeket magával víve.

Az eldózerolt sírok, az elrablóit műkincsek, az eltűnt budapesti szobrok ügyét feltárni nem öncélú búvárkodás, tudóskodó látványosság. Az igazi újságíró úgy akar feltárni, felfedezni, hogy azzal használjon. És Kiss Károly valóban így végzi mindennapi munkáját, különböző „ügyeket” indítva el, műkincsvédelmi, régészeti munkát segítve. Hisz nem a Kék fény nyomozói munkáját akarja magára vállalni, hanem a „rablást” nyilvánosság elé hozva — megvédeni, s a további veszteségeket csökkenteni szeretné ebben a békében folytatott vér nélküli harcban. A pilisszentléleki pálos kolostor romjait szakértő módon ásták ki és vitték el azt, amit lehetett. A tettesek egyértelműen bűnt követtek el. A pannonhalmi műkincsrablás is figyelmeztető volt mindnyájunk számára. De a hozzá- nem-értés és a felelőtlenség is legalább akkora kárt okozhat, így például e cikkek írója hivatkozik az izsáki, balázspusztai honfoglaláskori sír semmivé válására.

Természetesen kapcsolódnak az előbbi műemlékvédelmi problémákhoz a skanzen, a mesterségesen egy helyre telepített műemlékfalu kapcsán felvetett nézetek. Hollókő úgy tudta megőrizni a maga jellegzetes arculatát, hogy a század elején porig égett falu egészét tudták úgy-ahogy megmenteni. De az újságíró szenvedélyét érezve az olvasó is hozzáteszi a maga felfedezéseit, élményeit; mert hova is lett a kis Vas megyei faluban, Velemben a műemlék-jellegű ház, hogyan rontotta el az idegenforgalom hasznát remélve a tulajdonos? . .. Vagy hogyan vélekedjünk a szentendrei skanzen odatelepítésének, környezetváltozásának tényéről? A táj és a falu elszakadása nem jelenti-e az értékek túlzottan mesterséges, csaknem természetellenes megóvását? Legtöbbet azonban a maga környezetével foglalkozik az újságíró, hogyan alakul Óbuda, miként veszti el a régi hangulatos városrész Krúdy Gyula által megörökített emlékeit? Az óbudai építkezés, a rombolás és az építés több cikkben tér vissza. S mivel a lapokban, a Magyar Nemzetben különböző időpontokban megjelent újságcikkekről van szó, ott szükséges volt bizonyos adatok újraközlése, megmagyarázása, melyek itt a kötetben már feleslegessé váltak. S talán nem tűnik az irodalmi nézőpontú olvasó eltorzult látásának az, ha felvetjük azt a hiányérzetünket, hogy milyen szívesen olvastunk volna az óbudai házak megőrzése kapcsán többet az irodalmi, így a Krúdy-emlékek megőrzéséről ... De természetes az, hogy Kiss Károly következetesen halad a magyar történelmi régészeti központú vizsgálódásai útján.

Valóban felejthetetlenek voltak a Magyar Nemzetben hajdan olvasott Kiss Károly-cikkek, melyek merész kalandra hívták az olvasót Árpád sírját keresve. Elkísértük az újságírót szakadó esőben a mohácsi csatamezőre, a különböző területen felfedezett sírok, csontok megtalálásának örülve. De ki felejtené el a ma már múzeumi rendbe és gyönyörű környezetbe helyezett budavári szoborleletet, Zolnay László munkájának eredményeképpen? A napjainkban túlzottan divatossá vált krimi hívei pedig nem kis érdeklődéssel figyelmeztettek Kiss Károly írásai nyomán a Habsburg-sírok rejtelmeire, a nádor-kripta különös történeteire. S a történetek, az írások mögött rejtőző szerzőre is figyeljünk, Kiss Károlyra, aki a költő szenvedélyességével, a tudós szakirodalmi tájékozottságával és a publicista használni akarásával kíséri el olvasóit a kunbábonyi aranylelettől Bercsényi franciaországi le- leszármazottjaiig.

(Szépirodalmi, 1982.)  SZEKÉR ENDRE Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Forras_1983/?query=Kiss%20K%C3%A1roly%20verse&pg=388&layout=s