Egy hét megszakítás nélkül…

Végre elmondhatom, hogy egy kerek hetet töltöttünk a vidéki házunkban. Nagyon kellett már a birtokunknak, mert nagyon le voltunk maradva a kertészkedéssel. Húsvét előtti hétre terveztük a nagy kerti munkákat, de akkor végig esett az eső és hideg volt. Ez a hét ideális volt a kert rendbetételéhez, csak hát éppen nem voltam szabadságon. Szerencsésnek mondhatom magam, mert Home Office-ban dolgozhattam, és tudtam is, hisz ott a világ végén gyorsabb netem volt, mint itt a fővárosban.

Itt látható az éppen virágzó pünkösdi rózsabokrunk. Először láttuk így, mert eddig minden évben lekéstük a virágzását.

   A tulipánfánk tövében bimbózó pünkösdi rózsánk, és ritkásan nyíló tulipánfánk virágai.

A járműflottám. Külön kiemelném, hogy a bio meghajtású talicskámmal több köbméternyi szénát hordtam a komposzt gödörbe. 

Itt még félig készen a pajta előtti placc.

 

A házunk mögötti közterületet is rendbe tettem. A faluban itt az a szokás, hogy a tulajdonos háza és a közút közötti terület rendbetétele a gazda dolga.

Javuló kilátások

Szívem szerint már életvitel szerűen álmaim házában szeretnék lakni. Ez a kívánságom egyelőre nem jön össze, de ezen a héten, már legalább innét dolgozhatok. Íme, ez a kilátás, ami most álmaim házának íróasztalától kitekintve látható.

KARAKTEREK

Még mindig a Főváros fogságában, de már csak ötvenhat munkanapom van hátra a nyugdíjazásomig. Most álmaim házáról nem tudok képeket hozni, de a mai derűs napon azért hozok szép képeket az itteni otthonomról.

Úgy kezdődött, hogy a teraszunkon reggeliztem. Aztán csak a közelembe jött egy szarka. Nem vett rólam tudomást, de egy másik madárnak viszont nagyon káricált. Én gondoltam egyet, hogy lefényképezem. Beszaladtam a fényképezőgépemért, és mire kijöttem csak a szomszéd ház füstcsövének tövében tudtam lefényképezni.

Aztán fogtam a gépem, és dolgozószobámba vonultam. Ott a városliget felé kinézve láttam ezt a léghajót.

Kedvem lett fotózni, és kimozdulni a lakásból. Így jutottam el a Lövölde térre. Itt most új kiállítás van a kirakatban:” Lisette Appeldorn Karakterek című sorozatában ötvözi a divat- és termékfotózás, valamint a fotóművészet területén szerzett tapasztalatait. Hétköznapi tárgyakból épít kompozíciókat, melyekből a fotókon keresztül különös karakterek kelnek életre. Folyamatosan bővülő anyagával egy egyedi, fiktív, a valósághoz mégis szorosan kapcsolódó, fantáziavilágot hoz létre. A valóság és a fantázia közötti kölcsönös összefüggés kérdése központi szerepet játszik a művész munkáiban.” Forrás: https://port.hu/esemeny/kiallitas/lisette-appeldorn-karakterek/e amelyikben vent-6234714

Megpróbáltam külön-külön mindegyik karaktert lefotózni. Nem sikerült. Bár ez, amelyikben én is benne vagyok, meg az utcakép is, eléggé művészi önarckép is lehetne.

Azért továbbmentem a szemközti parkba. Ez sokkal jobb önarckép.

Az otthonosság megteremtése

Március végén végre újból lementünk a házunkba. Megrendeltük az internetet, és a bekötés miatt mindenképpen le kellett mennünk. Az időjárás miatt – ha nincs az internet -, elhalasztottuk volna a lemenetelt. A halaszthatatlan lemenetelkor aztán egy hideg ház fogadott. Semmi probléma, van tűzifánk és működőképes kályhánk. – gondoltam én. Aztán mindkettő tűzhelyünkben lobogott a láng.

Ezek után nagyon otthonosan éreztük magunkat. Ha már a kályháinkról hoztam képet, had mutassam meg a fáskamránkat. Enélkül a fedett fatároló nélkül ez a kis tudósítás sem jöhetett volna létre.

Három és fél …

Már csak három és fél hónapig van munkahelyi kötöttségem, aztán jöhetnek a szabadidős elfoglaltságok. Az idei évben lányom növelte a családunk ingatlan portfolióját, a Dunakanyarban fogott neki egy zártkerti ingatlan pihenőhellyé alakításához. Lányom birtoka 50 kilométerre északra van az otthonunktól, az én álmaim háza meg 200 kilométerre, délre. El is mondhatjuk, hogy hazánk északi és déli végein is van érdekeltségünk. Amikor először mentem lányomékkal még úgy gondoltam nem sokat fogok én oda járni. Aztán rájöttem, hogy a Dunakanyarra néző panoráma, a telken adódó barkácsolási feladatok ugyanúgy érdekelnek, mint a Geresdi álomotthonom teendői. Így aztán ha kell, és lesz, időm megyek én ide is oda is.

Itt a tél végi kilátás a Börzsönyi hegységből.

A szomszéd macskája is átjött ellenőrizni a munkavégzésünket.

Azok a nyolcvanas évek…

Tegnap ezt a képet láttam magam előtt a számítógépemen dolgozva. Pont nyolcvan munkanapot kell még dolgoznom, és megkezdődnek a nyugdíjas napjaim. Erről jutott eszembe, hogy 1980-ban jöttem Budapestre tanulni. Akkor még nagyon elviselhető volt a Főváros. A nagykörúton laktam, és nagyon szerettem. Szinte bármit lehetett a nagykörúti boltokban venni, ami vidéken hiánycikk volt. Volt több színház, mozi, ha kikapcsolódásra vágytam. Aztán már semmi sem olyan, mint akkor volt. A nyolcvanas évek óta az év legnagyobb részét itt töltöm, de már nem sokáig.

Felhők fölött...

 

Már azon gondolkodtam, hogy februárban nem írok posztot a blogomba. Aztán most ezen a „laza” szombaton fényképeket kellett keresnem a feleségemnek a tanulmányához. Először az induló képet találtam meg. Nem tudom annak idején kétezertizenhétben miért fényképeztem. Most azt láttam bele, hogy a felhőcskék éppen veszekszenek. Ilyen volt az eddigi három hetem. Határidős munkák, amikor úgy érzem, hogy nyakig vagyok a munka sűrűjében. Ráadásul nem elég, hogy nyakig! Még lögybölik is, hogy olykor a fejem tetejéig érjen!

Ekkor most éppen az asztalom fölött levő centire néztem. A centi azt mutatja, hogy még 90 munkanapot kell dolgoznom aztán, kezdődhet a nyugdíjas életem. A nyugdíjas életemhez találtam a mai záró képem. Ezt is kettőezertizenhétben fényképeztem, amikor a család szülői házát eladtuk. Ez a nagymama varrós szakajtócskája. Félre is tettük, becsomagolva arra vár, hogy kitisztítsam, és használható állapotra hozzam. Értek ám én a stoppoláshoz is! Négyéves voltam, amikor nagymamám elvitt a munkahelyére, egy mosodába. Akkor még a kimosott és lyukas zoknikat javították. Nekem megmutatták hogyan kell csinálni, aztán zoknikat stoppoltam. Nagyon élveztem, és meg is dicsértek, hogy milyen szép és használható lett újra a zokni.    

Sorsfordító évben vagyok

Kerek évfordulója van éppen a blogomnak: 1000_2, azaz 2-es számrendszerben pontosan most tizenhat éve. Azóta vagyok Múltmentő. Célom az volt, hogy a múltbeli emlékeimet tárgyaimat megőrizzem a jelenben, és jövőben egyaránt. A célom nem változik, de életmódom ebben az évben sokat fog. Ebben az évben leszek 65, ezért a munkás éveim után jönnek a dolgos nyugdíjas éveim. Az évem első felét munkásra, második felét dolgosra tervezem. Az első felében is sokat fogok írni, meg a másodikban is. Az első félévi írásaimat a blog olvasói nem ismerhetik meg, mert az szolgálatai titoknak minősül. Az év második fele már a nyugdíjas tevékenységeimet fogja bemutatni. Nagyon sok tervem van, több füzetet teleírtam, rajzoltam és több doboznyi tárgyam van, hogy az új életteremben hasznosuljanak. Most egy képet hoztam a múlt év decemberéből. A képen látható tárgyak már múltmentések, és ezek mindegyike Advent Vasárnapi gyertyatartóként funkcionált 2025-ben. Van rajta egy Spanyol kerámia csacsi, mely advent első vasárnapján volt a gyertyatartó, az álmaim házában meg az asztal közepi sótartó lesz. A cicalámpa hiányosan került hozzám, csak a teste maradt meg. Aztán mindenféle alumínium csövekből, vezetékekből, villanyszerelési anyagokból újraalkottam az egykori iparművészeti gyertyaégős asztali lámpát. Ez a cicalámpa majd a vidéki ház nappalijában az éjjeli lámpa lesz. A csontos tányért félbetörve kaptam ráadásként egy bolhapiaci eladómtól, én magam ragasztottam meg, ezüstvasárnapi gyertyatartóként szolgált a múlt évben. A tervem szerint ebből a csontos tányérból az álmaim fürdőszobájában szappantartó lesz. A rózsaszín üvegtál volt az aranyvasárnapi gyertyatartónk, ebből lesz majd az álmaink házának étkezőasztalán gyümölcs vagy aprósütemény tartó. Ebben a hónapban most ennyit tudtam mesélni.

Egyszer volt, hol nem volt

Az év végi időszakok nagyon hasonlóak voltak eddig. Szokásos munkahelyi és otthoni év vége várás és ünnepi készülődés. Eddig minden év vége hasonlóan telt, és mégis minden sorra került, és minden másra is jutott időm.  Ebben az évben minden megváltozott. A blogomra már megint nem írtam. Persze történtek nem várt dolgok, ami miatt több volt a nem tervezett, mint a tervezett tevékenységem. Nem akarok magyarázkodni, ez történt. Tudomásul veszem, és ezzel megírtam az év végi utolsó posztom.

Kellemes Karácsonyi és Boldog Új Évet minden blogomra látogató Barátomnak, és Olvasóimnak! 

Kép: Klauzál téri Ezüstvasárnapi piac.

LELTÁR

Egész szombaton leltároztam, hogy mi van meg, és mit kell még megcsinálnom, hogy elkezdhessem 2025 adventi időszakát. Megy már nekem a leltározás minden formában. Amikor számítástechnikával kezdtem foglalkozni, az első nagyobb rendszer, amiben részt kellett vennem egy nagyvállalat készletgazdálkodási rendszere volt. Aztán a leltározás minden formáját és fajtáját megéltem már. A munkahelyemen éppen az eddig végzett munkáimról kell leltárt készítenem. Át kell adni az utódomnak azt a tudást, amivel rendelkezem, hogy folytathassa azt a munkát, amit én végeztem. Erre ma reggel szokás szerint megyek a bolhapiacra, és egy leltárt látok a kedvenc kirakat-galériámban. Ilyen az én sorsom.  

Jó időben, rossz időben

Augusztus óta panaszkodtam, hogy lassan haladunk az álmaim házának felújításával. Aztán október végére – sok-sok utánajárás és ügyfélszolgálat látogatás után –, végre visszakötötték a gázt. Azt hittem ezután már rögtön jöhetnek a parkettások, de csalódnom kellett. A padlófűtés próbája kilenc napot vett igénybe, ennyi kell, hogy a padlóburkoló beton teljesen kiszáradjon. Most végre jó időben és rossz időben is ott tudunk tartózkodni. Dolgozhatunk tovább kint és bent, hogy álmaink valósággá váljanak.

Az ide feltöltött képeken bemutatott állapotnál már sokkal jobban állunk. Dolgozni a házban és a telken, majd utána fényképezni az eredményt.!? - Ezt még tanulni kell!

Kilenc hónap ….

Kilenc hónap és nyugdíjba megyek. Most, hogy mentem éppen e gondolkoztam, hogy a megszületésemhez is éppen 9 hónap kellett a fogantatásomtól a megszületésemig. Aztán jött egy gyerekkor a diákévekkel. Felnőtté váltam és jött a szerelem, meg a házasság. Munkába menet utána számoltam, és pont kilenc hónappal a megismerkedésünk után megtörtént a házasságkötés. Tulajdonképpen szinte egyszerre kezdődött a családi életem, és a munkás életem. Alig kilenc hónap és egy számomra eddig nem tapasztalt életkorszakba a nyugdíjas korba lépek. A nyugdíjasoktól sok jót nem hallok az elkövetkező időszakról. Én makacs vagyok. Boldog, egészséges, stressz mentes, és élményekben gazdag idős kort szeretnék megélni. Aztán munkába menet és munkából jövet elővettem a fényképezőgépem és sok fényképet készítettem. Most ezekből kiválogattam kilencet.

 

Amíg ezt a posztot írtam a fülesemben zenét hallgattam. Azt hiszem most Koncz Zsuzsa - Ég és föld között dala illik leginkább ehhez e poszthoz.

Gubacsok a kirakatban

Ha Budapesten vagyok vasárnap, akkor számomra kihagyhatatlan, hogy a Klauzál tér bolhapiacára menjek. A bolhapiacra menet a Lövölde téren láttam, hogy a kirakat galériában új kiállítás van.

Amikor közelről láttam megállapítottam, hogy ezek ott a kirakatban felnagyított gubacsok.

Azt is láttam, hogy a prezentáció címe: Raktárkészlet. A kiállítás leírását nem olvastam el, mert lusta voltam elővenni a szemüvegem. Aztán a piacra menet elgondolkoztam a kirakatban látottakon. Felidéztem az iskoláskorom Kisdobos és Úttörős élményeit. Sokszor gubacsokat kerestünk, hogy ezeket átfúrjuk, és a nyakkendő megkötését egyszerűsítsük. A gubacsok jók voltak pálcika alakok készítéséhez is, és születhetett belőle gubacs hasú Makk Marci.

Itthon aztán a kirakat galériáról készített képeimet előszedtem. Elolvastam az alkotásról irt ismertetőket is.

 

Már elsőre is tetszett a kiállítás, és a szöveges kiegészítésekkel együtt még jobban.

A képen látható műleírás olvasható szövege:

Horváth Gergely Raktárkészlet című installációja egy raktári szituációba helyezett, léptékváltással felnagyított terrakotta gubacsokat formázó elemekből áll. A gubacs az alkotó számára egy erős szimbólum. Egyszerre tölti be egy élősködő és egy életet adó bölcső szerepét. Úgy gondolja, hogy ez a kettősség, miszerint semmi sem fekete és fehér, azaz minden szürke, az élet minden területét jellemzik. Másfelől, a cserkészet sokáig fontos szerepet töltött be a művész életében, melynek itthon megkerülhetetlen jelképe a gubacs. Terrakottából készítette el ezeket a formákat, törekedve arra, hogy minél inkább földközeli anyagot válasszon. Ehhez legmegfelelőbbnek az agyagot találta. Az elemek modularításában rejtőző játékos variációk lehetősége is nagyon inspiráló az alkotó számára.

Horváth Gergely 2025-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász szakán. Kiállított, többek között, a 2024. évi Országos Kerámiaművészeti Triennálén a pécsi Zsolnay-negyedben található m21 Galériában; Budapesten az Eötvös10 Galériában, valamint a HAB-ban. 2021-ben elnyerte az Amadeus Művészeti Alapítvány alkotói ösztöndíját, 2025-ben diplomamunkájával pedig a legjobb szobornak járó Vígh Tamás díjat.

Egyre közelebb az összkomforthoz.

Nem volt kedvem a blogomba írni, mert nem tudtam beszámolni álmaim házában végzett előre haladásokról. Július vége óta nem is voltunk lent, de nem is volt értelme. Az idén vásárolt fűkaszám motorja leégett. Szerencse, hogy garanciális volt és kaptam cserébe egy új gépet. Az igaz, hogy közben a telken a fű beérett, de szerencsére az új géppel könnyen lekaszáltam. Így aztán most rendben a telek a kerítésen belül.

A gázóra visszakötése már két hónapja húzódik. Elvileg a törvény szerint 30 napon belül meg kell történnie, de a szolgáltató csak akkor kezdi a 30 napot indítani, ha minden dokumentum együtt van. Nekünk a gázhálózat átvétele után még be kellett szerezni kéményseprői, és elektromos hálózati véleményt is. Ez most szeptember végére össze is állt, most reménykedhetőnk, hogy október végéig lesz fűtésünk is. Ezen a képen a házunk energetikai központja látható. Már a XXI. század műszaki tudását reprezentálja, de gáz nélkül még se meleg vizet, se kellemes szobahőmérsékletet sem tud biztosítani a hűvös időben.

Júliusi státuszjelentés

Július végére terveztem a nyári szabadságom. Gondoltam ekkorra már összkomfortos lesz álmaim háza. Tévedtem. A tervezett szabadságot már jóváhagyták, ezért nem is tudtam visszavonni. A viharkár aztán adott indokot a lejövetelhez. Meg kellett szervezni az eltört oszlop cseréjét. Még a lejövetel előtt találtunk esztergályost, aki legyártotta az eltört oszlop alapján az újat. Sikerült mesterembert találni, aki ezt lealapozza, és visszaadja az eredeti Szinét az oszlopnak. Ezen kívül még a gáz és fűtésszerelőkkel, a festőkkel és a parkettázókkal is kellett egyeztetni. Leértünk korán reggel, én füvet vágtam az idén vásárolt fűkaszámmal. Egyszer aztán a fűkasza megadta magát. Szerencsére garanciális, ezért keresetünk és találtunk egy márkaszervizt a közelünkben. Két hét lesz, mire újból használni tudom a fűkaszámat. A régi harminc éves fűnyíróm is karbantartásra szorult. A fűnyíróm a szomszédom fél nap alatt használható állapotba hozta. Egy hét szabadságba belefért rengeteg munka, rekkenő hőség alatt a hűs vályogházban a pihenés. A régi fűnyíróm két óra esti munkavégzés után feladta, úgy gondolta ezután nem fog szikrát adni. Úgy látszik a fűnyíró is kímélni akart. Lett fűnyírás helyett ároktisztítás. A munkámról és eredményéről egyetlen fényképet sem készítettem.

Egyetlen egyszer vettem elő a fényképezőgépem, amikor az utcáról nagy fecskecsivitelést hallottam. A házunk előtti villamos kábelen, és a házaink fölött, mellett, homlok- és oldalfalain megjelentek a fecskék. Ezek a madarak tudnak ám csivitelni. Láttam idősebb fecskét, és láttam fiatal repülni tanuló fiókákat. A szülők a villanyvezetékeken osztogatták a csemetéiknek a feladatokat, és azok végre is hajtották. Én meg készítettem egy sorozatot erről a repülőoktatásról.