Zsolnay váza restaurálásom

Régi vágyam teljesült, amikor végre egy sérült, de menthető Török János féle figurális vázát találtam. Mindig is szerettem volna kiegészíteni a Török féle cicás váza sorozatom egy ilyennel. Gyártottak belőle sokat, de a bolhapiacokon, a hajszálrepedtek, vagy gyári hibásak vannak többségben. Ezt a típusú vázást még sérülten is igen sokra tartják az eladóik. Én már majdnem lemondtam róla, amikor hajszálrepedten az átlagár tizedéért megleltem őt. Nem sokáig tépelődtem, és első dolgom volt, hogy ellenőriztem hibáit. Mindkét oldalon hajszálrepedt, a repedés átnyúlik a belsejébe is. A belé töltött vizet először áteresztette. Én két komponensű kenhető ragasztóval kentem ki a váza belsejét. Egy nap száradás után, kipróbáltam, és tökéletesen használható lett a váza. A külső felén azért a hajszálrepedések még látszottak. Aztán ezek sem, mert vettem fehér és sárga lakkfilcet. Ez igazán jó ötlet volt, mert könnyebb vele dolgozni, mint ecsettel. Most már van három Török féle cicavázám. Remélem nem fognak unatkozni a lakásunkban.  

Életrajz: Török János keramikus, szobrász (Mezőtúr, 1932. július 11.-Pécs, 1996. szeptember 13.)

1951-56: Magyar Iparművészeti Főiskola, díszítőszobrász szak, kerámia tagozat, mesterei: Gádor István, Borsos Miklós, Lőrincz István. 1962, 1963, 1964: Az Év legszebb terméke díj; 1974: I. Országos Kerámia Kiállítás I. díja, Pécs; 1981: Budapesti Nemzetközi Vásár, asztali porcelánkészlet, ezüst érem; 1986: SZOT-díj.  1956-92: a Zsolnay Porcelángyár tervezője, 1972-től művészeti vezetője. 1969-ben, 1970-ben, 1973-ban és 1974-ben részt vett a Siklósi Kerámia Alkotótelep munkájában, 1981-ben a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió ösztöndíjasaként dolgozott. Sok eozinmázas kisplasztikát és plakettet készített, mint pl.: a Hárfázó, a Gondolkodó, a Házaspár, az Anya gyermekével, a Furulyázó. A porcelánfigurák készítése végigkísérte munkásságát. A korai természethű felfogást 1960-tól elvont formálás váltotta fel. A 70-es évektől szobrait humoros, karikírozó ábrázolás jellemzi. A figurális plasztikák mellett gyári tervezőként érmeket, nagyméretű dísztárgyakat, emléktárgyakat tervezett. Forrás: http://innogaleria.hu/cikk/konyvtar/eletrajzok/torok_janos.html

Nekem ez a rövid interjú nyerte el a tetszésemet, mely 1979. január 9-én kedden a Dunántúli naplóban jelent meg Sarok Zsuzsa tollából.

Jó 8—10 évvel ezelőtt, a porcelánboltok kirakatában kecses vonalú piros eozinmázas modern figurák jelentek meg, melyek hamar népszerűvé, keresettekké váltak. Török János alkotásai voltak.

 — Szerettem ezeket — mondja Török János.

 — Vonalaikkal játszani lehetett, fordulataikkal zárt kompozíciót alkottak. Ezek közül még ma is kedvencem „A hárfázó nő”, mellyel a herendi pályázaton díjat nyertem.

Évekig Török János volt a gyár művészeti vezetője, de saját bevallása szerint nem volt alkalmas erre a feladatra. Nem tudott diplomatikus, elnéző lenni, ha valami nem tetszett, s az adminisztráció is fárasztotta. Sokoldalú alkotó. Részt vett műveivel Firenzében, Erfurtban, Ankarában, Isztambulban rendezett kerámia-kiállításokon. Nincs, olyan munka, amire azt mondja: nem! Legutóbb a dombóvári művelődési ház külső-belső pirogránit burkolatának és belső térelválasztójának tervét készítette el.

— Rengeteg a lehetőség, amit ki sem használunk eléggé. Az országban nincs még egy gyár, amelynek ilyen széles lenne a skálája, ahol ennyi mindent lehet csinálni. Különben sem hiszem, hogy a gyárnak „egyéniség” kellene, hanem sokoldalú, univerzális művész, aki bármilyen feladat elvégzésére alkalmas.

— Az utóbbi évek termékei közül mik a kedvenceid?

— Ezek a groteszkek — mutat fényképeken gömböc formájú, nagyszemű, kedvesen tréfás emberfigurákat.

— Sajnos, nem nyerte el sem a kritikusok, sem a közönség egyértelmű tetszését. Az előbbiek öncélúnak, az utóbbiak kicsit csúnyának tartják. Nekem mégis tetszik, szeretem őket, úgy érzem, vidámság, humor árad belőlük.

— S ha itt a gyárban szabad kezet adnának?

— Nagyméretű porcelán figurákat szeretnék készíteni. Nagyon sok lehetőség rejlik benne. A plasztikai izgalmak, bontások, törések, finom hajlatok, görbületek ritmusa csak a porcelánnal érhető el. Egy- egy ilyen mű megfelelő helyen feloldója, kiegészítője lehetne az üvegbeton felületeknek, humánumot vinne a környezetbe.

A Felső erdősor utca és Városligeti fasor sarkánál

Vasárnap délelőtt szeretek fényképezőgéppel a városban emléktáblákra vadászni. Mikor a Felső erdősor és Városligeti fasor sarki bérházának emléktábláit fotóztam ködös volt az idő. Nem is lettek túl jó fényképek. Itthon, az emléktáblán szereplő művészről sem találtam részletes életrajzi írásokat. Azért keresgélve rájöttem, hogy nyomtatott formában hozzá lehet jutni részletesebb életrajzokhoz, és a festőművésznő katalógusához. Talán egyszer még bővítem tudásom az alább bemutatott két művészről.

   

Faber Gabriella 1903-1982/EMLÉKKIÁLLÍTÁS AZ ÁRKÁD GALÉRIÁBAN 1995. FEBRUÁR 28-MÁRCIUS 12./KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUS-ból részlet:

"1903. március 29-én született Budapesten. Édesapja nagyiparos volt. Iskoláit Budapesten végezte, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett. Magánúton képezte magát. Madarász Adeline (Madarász Viktor leánya), Szőnyi István, Elekfy Jenő, Ferenczy Valér és Jaschik Álmos voltak mesterei.

A nyilvánosság előtt a KÚT harmadik kiállításán, 1926-ban, mutatkozik be Derkovits, Egry, Csók István és mestere Szőnyi István társaságában.

1927-ben férjhez megy Keil Lóránthoz. Két fia születik: Bálint (1928) és Béni (1943). A Beszkárt Villamos Vállalatnál képzőművészeti kört vezet a dolgozók részére, s itt együtt dolgozhat több festőművész kollegájával: Gábor Móriccal, Iván Szilárddal, Vidéki Brigittával és Tóth B. Lászlóval.” Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/faber-gabriella-710639

Fleischer Antal (Makó, 1889. május 30. – Budapest, 1945. október 30. magyar karmester, korrepetitor, zeneszerző, zenetanár.

A század első felének magyar operakultúrája, Operaházunk működése elválaszthatatlan Fleischer Antal, a jeles karmester nevétől és tevékenységétől. Az 1920-as években került az Operaház karmesterinek élvonalába, Verdi Falstaffjának 1927-es magyar bemutatóját már ő vezényelte. Ettől kezdve számos klasszikus és modern, magyar és külföldi operamű bemutató előadását tanította be és dirigálta. Itthon és külföldön egyike volt az új magyar muzsika leglelkesebb propagátorainak. az 1940-es évek Magyarországán ő is az üldözöttek közé került, e csapások következtében a felszabadulás után röviddel el is hunyt.

Ezt az életpályát és művészi utat rajzolta föl Németh Amadé az Operaház karmestere, számos zenei tárgyú könyv szerzője. Bőséges dokumentumanyag állott rendelkezésére, és így könyve nemcsak Fleischerről szól, hanem tartalmazza a korszak zenei életének körképét - és kórképét! - is. Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/nemeth-amade-fleischer-antal-209475  

A Pest megyei Hírlap 1973 januári számából: Kilencvenegy éves korában elhunyt Fleischer Antal karnagy özvegye az Odry- művészotthonban. Fleischer Antalné' értékes zenetörténeti munkálatokat végzett: néhai férje 1972-ben megjelent életrajzához adatokat és dokumentumokat szolgáltatott. Hamvait Fleischer Antal Kerepesi-temetőbeli sírjában helyezik el.

Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1973_01/?query=fleischer%20antal%20%C3%A9letrajz&pg=71&layout=s

Csak természetesen!

Valójában ez is lehetne a leendő teaházamhoz készült tartozékokról. Úgy gondolom, hogy a „Vén Hársfához” címzett teaházban az asztali mécses tartóknak is csak természetes anyagokból kell készülnie. A telken nagyra nőtt mogyoróbokrot ritkítani kellett, akkor tettem félre ezt a faág elágazást. Már akkor az volt a cél, hogy asztaldísz legyen belőle. Nem kell hozzá sok minden, egy fafúró, meg egy kis kés, amellyel a kéregből éppen annyit, és úgy kell kivágni, hogy éppen az elképzelt minta jöjjön ki.

Én most a Bálint nap tiszteletére készíttettem.

A Valentin napot Magyarországon nem szokás ünnepelni, de én a feleségem már évtizedek óta egy apró kis meglepetésben részesítem. Az idei évben kezdjük meghitten kettesben a Bálint napot. Lásd a végeredményt, egy hangulatos mécses melletti kávézás dupla falu kávés pohárból. Olyan forrón ihatjuk a kávét, ahogy szeretjük, és mégsem égeti meg a kezünk.

A mécses tartó ágon levő gyűrűk, nem az idei ünnep kellékei. Demonstrálják, hogy később ez a mécses tartó gyűrűtartóként is működhet.

Zsigmondy Vilmos lakása

A Dob utca ezen része a XIX században még Pest iparterülete volt. A házak egy része még most is kétemeletes. A földszinten rendszerint a vállalkozás irodái, és műhelyei, az emeleten a tulajdonos lakása volt. Valószínűleg Zsigmondy Vilmos – amelyen az emléktábláját találtam -, ennek a háznak a földszintjén működtette bányamérnöki irodáját. Most már óvoda működik a ház falai között, de legalább nincs bontás alatt, mint a szomszéd épület.

Zsigmondy Vilmos (*Pozsony, 1821. május 14. - Budapest, 1888. december 21.)

A család gyökerei a XVIII. századig követhetők, a Zsigmondyak minden bizonnyal bártfai eredetűek. A család egyik ága Pozsonyba kerül, ahol Zsigmondy Sámuel az országos hírű helyi evangélikus líceum tanára lesz. Az ő negyedik gyermeke Vilmos. (A Zsigmondyak másik ága Bécsbe költözik, ez lesz később a Nobel-díjas Zsigmondy Richárd családja.)

Alsóbb iskoláit, s a líceumot Pozsonyban végzi, majd Selmecre kerül, ahol a Bányászati Akadémia hallgatója lesz (1838-1842). 1843-ban Szélaknán gyakornok a mérnöki hivatalban.

Az akadémia elvégzése után Bécsbe megy, ahol a főbányahivatal munkatársa lesz, s így az egész birodalom bányászata a látókörébe kerül. Közben kihasználja a lehetőséget, és Haydinger prof. előadására is eljár, amint arról a Pallas Nagy Lexikona tájékoztatja az utókort. Összeállítja Magyarország és Ausztria bányászati statisztikáját az 1842-t megelőző negyedszázadra visszamenőleg. Bejárja Stíriát, Cseh és Morvaországot, Sziléziát. 1846-ban Resicabányára nevezik ki, mint bányagondnokot, 1848 végére pedig az egész bányakomplexum ideiglenes vezetőjévé nevezi ki a magyar kormány. 1848 karácsonyán a románok feldúlják Resicát, Zsigmondy elmenekül, a bánya pénztárát megmenti, és beszolgáltatja Oravicán a bányakapitányságra. Bem hadműveletei után újra Resicára rendeli a kormány, s ágyúkat és muníciót gyárt a honvédsereg részére. 1849 novemberében letartóztatják, és hatévi vasban letöltendő várbörtönre ítélik.

A büntetés letöltésére Olmützbe viszik. Resica polgárainak folyamatos „igazoló" beadványaira tekintettel szabadon engedik (1850 vége), de Resicára nem térhet vissza. ... legalábbis hivatalosan nem. Mindezek mellett kezeli a Resica környéki szekuli bánya ügyeit, ami apósa tulajdona. Emellett ellátja az „ördöglovas" Sándor Móricz gróf Esztergom melletti, Anna-völgyi szénbányájának gondnoki teendőit is. Az elkövetkezendő tíz esztendő Zsigmondy Vilmost a honi bányászat elsőrendű szakértőjévé avatta. Gyakorlati tevékenységet elősegítő és baleset-megelőző kísérleteket folytat.

Munkásságára Jókai Mór is felfigyel, annál is inkább, mert személyesen ismeri őt. Nem véletlenül, hiszen a Zsigmondy gyerekek Komáromban voltak magyar szóra a Jókai családnál. - Vilmos nem, ő a Nigrini családnál volt cseregyerek - míg a Jókai gyerekek Zsigmondyéknál tanulták Pozsonyban a német nyelvet. Abban az időben Komáromban és Pozsonyban a polgári szalonokban azt beszélték, hogy Jókai, Zsigmondy Vilmosról mintázta Berend Iván alakját a Fekete gyémántok című művében.

Zsigmondy Vilmos 1860-ban önálló bányaügynökségi irodát nyit Pesten, s reméli, hogy új, helyes irányba terelheti a hazai bányászati kutatást. A szakmailag elismert emberről a következőket mondja Hantken Miksa bányamérnök, a pesti kereskedelmi iskola tanára, a magyar orvosok és természetvizsgálók 1863-as nagygyűlésén: „.. .sajnálatra méltó az a bánásmód, melyet rendesen egy fúrás alkalmával a fúróporral elkövetni szoknak... kivéve Zsigmondy Vilmos jeles mérnökünk által létesített fúrásokat, ahol példaszerűen járnak el e tekintetben".

Zsigmondy a szakírás területén sem tétlenkedik, 1865-ben kiadja „Bányatan kiváló tekintettel a kőszénbányászatra" c. munkáját, minek alcíme „A kutatás, fúrászat, s az artézi kutak". Művének megírása közben tanulmányozza az európai fúrási irodalmat, s felfigyel Ch. Comber, valamint Hamilcar Paulucci munkásságára. Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy a föld mélyének mélyfúrással történő feltárása és geológiai megismerése mellett a vízkincs kitermelésének feladata annyira magával ragadja, hogy 1865-ben - 44 évesen - megalapítva cégét, fúró vállalkozó lesz.

Igaz „Bányatan"-ának megírásával elsősorban bányamérnöki tevékenységet kívánt folytatni, de az élet közbeszólt, s első megbízatása - a harkányi források helyének és víznyerésének állandósítása - életét egyszer, s mindenkorra a hidrogeológia irányába terelte. 1866. július 12-én kezdték el és szeptember 28-án fejezték be (42 nap alatt) a történelmi Magyarország első hévízkútjának mélyítését, ami 37,77 méter mélységből napi 24 900 1, 62,5 °C hőmérsékletű hévizet adott a megrendelő gr. Batthyány Ödön számára.

Ezután gyorsan következtek további megbízatásai:

Margitsziget 1866-67 119,5 m

Lipik 1868-70 234,5 m

Alcsút 1870 183,0 m

Bp. Városliget 1868-78 970,0 m

Az 1870-es évek közepén kísérletezés közben elveszíti bal szeme világát. Ez idő tájt lesz országgyűlési képviselő is. 1875-től 1888-ig - haláláig - Selmec és Bélabánya népét képviseli az alsóházban. Parlamenti tevékenységének legfőbb célja, hogy az elöregedett bányászok és azok özvegyeinek, árváinak ellátására hozott szabályok mielőbb megszülessenek és életbe lépjenek. 1873-ban részt vesz a bécsi, majd a párizsi világkiállításon is. A hazai kiállításokon (pl. Székesfehérvár, Budapest 1885) pedig már, mint zsűritag működött közre.

Zsigmondy Vilmos kezdeményezésére jött létre az 1885-ös bányászati kongresszus is, melynek levezető elnöke lett. 1875-től nemcsak a parlamentben, hanem a közmunkák tanácsában is tevékenykedett. A Magyar Tudományos Akadémia már korábban (1868) tagjai sorába iktatta. Székfoglalóját 1871. április 17-én tartotta „Tapasztalataim az artézi szökőkutak fúrása körül" címmel, megemlékezve a korábban felsorolt négy kútról is. Ugyanez évben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, 1878-ban pedig a francia becsületrend lovagkeresztjével tüntették ki a párizsi világkiállításon bemutatott hidrogeológiai kutatásaiért.  Forrás a Vízügyi könyvekből, melyet itt találtam: https://hungaricana.hu/hu/

Mi kerüljön a vésőkészlet dobozának tetejére?

Nagyon készülök már a nyárra, főleg arra, hogy a faműves tábor foglalkozásaihoz szerszám és ötlet legyen. A faművesség egyik bemutató része a fametszés lesz. A fametszéshez vannak szerszámaim, de a kisebb gyerekekkel jobb, ha fametszés helyett linóleum metszést csinálunk. Így aztán össze is szedtem egy dobozra való vésőkészletet. A francia gesztenyés bonbon doboza már legalább egy évtizede várt arra, hogy hasznosítsam. A doboz tetejét nagyon üresnek találtam, és gondoltam legalább belülre jelzem, hogy ez az enyém.  

Kézenfekvő volt, hogy egy malmot rajzoljak rá. A malom köré, pedig szerkesztettem egy malomjáték táblát is. Így most kiélhetem pirográf mániám is. Családtagjaim meg is jelentek nálam, hogy füstszagot éreznek. Eddig jutottam el. Még félkész a malmom, de semmi baj. Ha, eljön a tavasz befejezem és játékkorongokat is készítek hozzá. Aztán lehet majd a teaházamban a malomjátékot játszani. Remélem a leendő vendégeimnek ez jobban fog tetszeni, mint az okos telefonon levő játékok.

Andrássy úti épület

Az Andrássy út 62. építőjének emléktáblája előtt igen gyakran megyek el - írni is akarok az építtetőjéről -, de valahogy mindig kimaradt. Rendezgettem a fényképeim, és most találtam rá az épületről és emléktábláról készült fényképeim. Itt egy gyönyörű historizáló stílusú palota. Egy újabb bizonyíték, hogy a világörökségi listán szereplő épített örökségünket szlovák származású építész is színesítette.

Idősebb Bobula János (eredetileg Ján Nepomuk Bobula, Liptóújvár, 1844. március 15. – Budapest, 1903. november 15.) szlovák származású magyar építész, épít és észeti szakíró, ifj. Bobula János apja.

Építőmester, építész, szakíró, politikus és közember. Tizenhét évesen kezdett dolgozni a pesti építkezéseken, majd ösztöndíj segítségével elvégezte a Műszaki Egyetem Építészmérnöki karát. Az egyetem elvégzése után Németországban és Franciaországban tett nagyobb utazást. Onnan hazatérve kisebb emeletes és földszintes házakat épített. Építészeti tevékenységének súlypontja a nyolcvanas évek elejére esik.

Fő műve az Andrássy út 62. alatt lévő palotája, mely 1882-ben készült el. Csak nyolc évig volt a tulajdona, végül 1950-ben a Magyar Állam kezébe került.

Az Országház fő felügyelője volt. Az 1885. évi országos őszi kiállítás épületeinek tervezője és kivitelezője, melyért a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Halála előtt nem sokkal kinevezték a főrendi ház palota gondnokává. Halálának századik évfordulójára emlékezve, 2003. november 15-én emléktáblát avattak a Bobula-palota falán.

Felesége Pozdech Mária (Jozef Pozdech harangöntő lánya). Fiai: János (építész) és Titus (építész Amerikában).

Irodalmi és politikai pályája

Szerkesztette a junos című ifjúsághoz szóló szórakoztató lapot. 1868-ban létrehozta a Slovensky národnodemokraticky spolok (Pesti Nemzeti Demokrata Tót Kört) és annak sajtóorgánumát, a Slovenské noviny (Szlovák Újság 1868-75) című lapot. 1876-ban létrehozta a Dunaj nevű folyóiratot, de csak hat száma jelent meg. 1869-72-ben Bobula vezetése alatt működött az első "tót-magyar" nyomda és könyvkiadó, a Minerva. 1872-ben megalakította a Segélyező Pénztárat (Pomocná pokladnica). A magyar kormány nemzetiség ellenes politikája következtében megszüntetett Matica slovenskát, és a három szlovák gimnázium bezárását követően Bobula visszafordult, és eltávolodott a szlovák közélettől.

1888-ban kiadja a Magyarország iparügye című könyvet, amelyről mindenki elismeréssel nyilatkozik.

Az Építészeti Szemle alapító szerkesztője volt 1892 és 1898 között.

1897-ben adta ki Huszonöt év magyar ipar szolgálatában címmel.

1876-an megválasztották Terézváros képviselőjének.

1892-97 között Ólubló választási körzetének képviselője lett.

A Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője volt 1892 és 1897 között.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bobula_J%C3%A1nos_(%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz,_1844%E2%80%931903)

Egy régi könyv

A régi, főleg Második Világháború előtti könyvek közül mindig szívesen vásárolom és olvasom a kabaré szerzők és konferanszék könyveit. Legutóbb Békeffi László Közéleti Tankönyvét olvastam.

Az alábbiakban a politikusról írt fejezetét idézem.

A POLITIKUS.

Köztudomású tény, hogy az ember, a homo sapiens, az emberszabású majmoktól származik. A tudomány meg-állapítása szerint azonban mégis abban különbözik az emberszabású majomtól, hogy míg a majomnak hajlott, tehát nem egyenes a testtartása, addig az ember tartása egyénes, gerincét függőlegesen és nem görbén, ív alakban tartja. Ha elfogadjuk azt, hogy az ember a majomtól származik, tehát a gerinces, emlős állattól és az anatómiát magunkévá tesszük, mely szerint a gerincet képező csigolyák száma 24 valódi és 9 álcsigolyából áll, akkor gondolkodóba kell esnünk afelett, hogy az emberszabású politikus az emberek (homo sapiens) vagy a majmok csoportjába sorozandók-e. A dolgok megértéséhez tudni kell azt, hogy a csigolya (vertebra) a gerinces állatok gerincoszlopát alkotó csontos vagy porcogós vázrész, amely a gerincvelőt veszi körül. Ha pedig a politikus gerincét vesszük (lásd 1. ábra), akkor azt állapítjuk meg, hogy az, sem az emberszabású majom, sem az ember gerincéhez nem hasonló. (Lásd 2. és 3. ábra.) Valóban fennáll az, hogy a politikus szívesen hivatkozik arra, hogy ő gerinces lény, és szívesen össze is hasonlítja magát az emberrel, amikor ezt mondja: „Én egész életemben bátor és gerinces ember voltam." Bármennyi időt és fáradtságot szenteltünk arra, hogy politikai beszédeket hallgattunk, nem tudtuk fellelni azt, hogy a politikus ezt mondta volna magáról: Én egész 'életemben bátor és gerinces majom voltam.

Tehát a politikus önbírálata többnyire hamis, legalább is ezt mutatja az anatómia, hogy ha az ember és a majom gerincét összehasonlítjuk a politikuséval. De tényeken változtatni nem lehet és ez nem is képezi e tankönyv célját. Mi adottságokon (substancia) változtatni nem tudunk, azonban a substanciális tanácsokkal kívánjuk tökéletesíteni a közéleti tényezőket és merész vonalvezetéssel szolgálunk érvényesülésük érdekében. Milyen legyen tehát a jó politikus? Mindenekelőtt emberi külsejét kell taglalnunk.

1.    Mint látjuk, a politikus feje nagy. Tehát legyen olyan nagyképű, mint egész testének kétszerese.

2.    Az öklét gyakran használja, nem verekedéshez, hanem csak azért, hogy hivatkozzon az erejére.

3.    Mint látható, legyen a lába nagy, hogy nagy lábon élhessen.*(Semmitől sem szabad visszariadni.)

4.    A test csupán arra szolgáljon, hogy összetartsa egymással az egészet. A test csak egy mellékes rész (Pars pro toto).

5.     Járjon gyakran kozmetikushoz és csereztesse erő-sen a bőrét, hogy vastag bőr legyen az arcán. (Nagyon fontos!)

Keresztmetszetileg lehetetlen a politikust ábrázolni, mert a belső részek egyes tényezői még mikroszkópikusan sem mutathatók ki. Például: A politikusnak az agya helyén növényi eredetű pép foglal helyet. Ez a szalma S a H²0 ügyes vegyülete. Hogy mégis mivel képes a gondolkodásra, az rejtély és a legszorgalmasabb tudományos kutatás sem tudta eddig kideríteni. A jó politikust jó szónoki képessége jellemzi. Példa erre Demoszthenész, aki már az ókorban (Kr. előtt 384— 322) is képes volt beszélni, pedig kavics volt a szájában. Demoszthenész volt az egyetlen politikus, aki hathatósan revideálta álláspontját, mert amikor a lauriai ütközet után Kalauria szigetére menekült, mérget ivott. Az ókorban még nem volt divatos a köpönyegfordítás és inkább a méregpohárhoz nyúltak. Viszont sokat fordult azóta a politika, mert Demoszthenész tudott akkor is beszélni, ha kavics volt a szájában. A mai politikus merészebb: beszél akkor is, ha golyó van a hasában. Ha a politikusnak egy szikrányi emlékezőtehetsége volna, azt igyekezzen végkép kiirtani magából. Jóvátehetetlen hibát követ el az a politikus, aki emlékszik ígéretére. Ez beláthatatlan következményekkel járhat, mert a népnek, illetve a hallgatóságnak a konzekvenciában való hitét megerősíti. Gondolni kell Bismarckra, aki ezt mondotta: „Én mindig igazat beszélek, mert azt sem hiszik el nekem.” Tehát ígérni, hazudni kell — ez a politikai boldogulás útja. Az emberekkel való érintkezés is bizonyos rendszert követel. Nem szabad tegezni szegény embert és olyanokat, akikből a politikusnak semminő haszna nem lehet. Ellenben keresni kell a pertut pozícióban lévő emberekkel, hivatalos személyekkel. Igen jó módszer a mondanivalóba sűrűn beleszőni a „kérlekalássan"*(Kérlek alázattal.) szót, továbbá nálunknál is idősebbeket szólítsuk röviden „kedves bátyám"-nak. Akár méltóságos, akár csak nagyságos a velünk érintkező egyén, mindig előnyös őt így szólítani: Méltóztassál megengedni .. . Ha méltóságos az illető, akkor szólítsuk így: Kegyeskedjél megengedni .. . Ha kegyelmes, akkor szépen hangzik a következő: Nagyméltóztass kérlekalássan megengedni .. . Az üdvözlés is fontos. Nálunknál alantasabbaknak kalaplevéve köszönni szigorúan tilos. Elegendő egy hevenyészett fejbiccentés. De az sem baj, ha egyáltalán nem köszönünk vissza. Ilyen egyéneknek előre köszönni strikt*(Kimondott, merő, formális, egyenes, valóságos.) bűn. Nálunknál nagyképűbbeknek mély kalap-levevés jár. Sűrű bokacsapdosás sem árt, sőt kötelező. Határozott előny előkelő emberek, arisztokraták, miniszterek bensőséges barátságára hivatkozni. Egy jó politikusnak mindenki tebarátja, nem baj, sőt nem is fontos, ha a politikus nem is ismeri azt, akire hivatkozik.

Mindent egybevetve, a jó politikus magatartására, viselkedésére, mondanivalójára szemléltető példa a következő: Hogyan adjon interjút az újságíró számára a jó politikus? Szín: a politikus dolgozószobája. Lehetőleg legyen benne rengeteg díszkötésű könyv, francia, angol S olasz, eset-leg spanyol újságok heverjenek szerteszét. Az íróasztalon legyen kéziratpapír és rengeteg, sűrűn teleírt papírlap.*(Ilyen papírlapokat kilószámra lehet kapni zacskókészítőknél-makulaturapapír-árusoknál. Egy kiló ára 14 fillér. Mázsaszámra természetesen olcsóbb. )

A falakon bekeretezve legyen 15-20 különböző dísz-oklevél, előkelő emberek arcképei, autogramokkal. Négy-öt babérkoszorú a következő feliratokkal: „Örök hálával a lángelméjű politikusnak: hű választói." Vagy: „Az igazság tántoríthatatlan bajnokának: rajongó kor-társai." A politikus: (a díványon fekszik és tökmagot rágcsál, közben Edgar Wallace detektívregényét olvassa.)

Az előszobában:

Az inas: (az újságíróhoz) Sajnos, szerkesztő úr, nem tudom, hogy zavarhatom-e gazdámat. Tegnap is késő éjszakáig dolgozott és most is a nagy beszédével van elfoglalva.

Újságíró: Kérem, jelentse, hogy az első oldal számára kellene egy nyilatkozat 4 cicerós címbetűkkel.

Inas: Megpróbálom, kérem.

(Inas belép a politikushoz): X. Y. szerkesztő úr van itt és nyilatkozatot kér.

Politikus: Dolgozom!

Inas: Első oldal, négy cicerós címbetűkkel.

Politikus: Akkor jöhet pár perc múlva!

Inas: (ki.)

Politikus: (felugrik, odamegy a tükörhöz, kissé összeborzolja a haját, hogy fáradságot mímelhessen. Aztán eldugja a detektívregényt és előveszi Webb: Munkásdemokrácia című hatalmas munkáját. Ceruzát vesz elő, ír az árkusok között.

Újságíró: (belép) Alázatos szolgája, Méltóságos Uram! A Híradó részére kérek nyilatkozatot tisztelettel…

Politikus: (fájdalmas arckifejezéssel, szenvedve, halk, rekedt hangon:) Uraim . . . uraim, könyörgöm, legyenek tekintettel rám. Nem bírom a munkát. Tegnap óta, kérem alássan, tizenkét reporter volt itt. Hát más politikus nincs, csak 'én? . . .

Újságíró: Méltóságod lángelméje . . .

Politikus: Szerkesztő úr, tudhatná, hogy nem vagyok hiú az ilyen kitételekre, de ez a lángelme dolog nem tetszik nekem. Pályámon rengeteg a láng-elme, lángész azonban kevés van.

Újságíró: Ezt a remekbeszabott mondást feljegyezhetem?

Politikus: Fel. De egyebet nem mondhatok. Kérem, ne is kívánja tőlem, hogy nyilatkozzam, szerénységem tiltja. Titoktartásom kötelez arra, hogy elmondjam a következőket: Bármilyen támadás is fog érni a jövőben fennkölt politikai célkitűzéseim miatt, én méltóságomon alulinak tartom azokra válaszolni. Én szilárd alapokon állok.*(A szilárd alapok a következők: vasbeton, kőszikla, gránittömb, hordó, (söröshordó, pálinkáshordó, boroshordó).

Nekem nincsenek jelszavaim! Én nem hangoztatok politikai frázisokat. Én dolgozom és úgy, mint más halandó, én a köz, a becsület, az alkotmány és a szociális légkör sorkatonája és alázatos szolgája vagyok. Mert a politika nem lehet a korrupció bölcsője. 
Újságíró: (elragadtatva) Köszönöm Méltóságodnak e nyilatkozatot. Feltűnő helyen, a harmadik oldalon hozzuk.

Politikus: (felháborodva) Ez ellen tiltakozom! Én nem akarom a nyilvánosságot, nekem az nem kell, Megőrült? Ebből botrány lesz, ha a harmadik oldalon hoz ilyesmit. Az túl feltűnő! .

Újságíró:  (ijedten) Hát hol hozzuk kérem? Könyörgöm alássan, hol hozhatnánk ilyen lángeszű kijelentéseket?

Politikus: (higgadtan) Az első oldalon! Négycicerós betűkkel. És eszükbe ne jusson a fényképemet hozni. (Ordít.) Kikérem magamnak. Megtiltom.

Újságíró: Inkább rajzot?

Politikus: Megtiltom. Itt van az új klisé, (átadja). És most: mars ki!

A könyvben a saját szakmájáról ezt írja:

A KONFERANSZIÉ.

Furcsa, különös, érthetetlen pálya. Foglalkozásnak pedig egyáltalán nem nevezhető. A „Közéleti tankönyv" nagy általánosságban felsorolta a legkülönbözőbb foglalkozásokat, a reálisakat éppúgy, mint a nem hétköznapiakat, azonban e sorok szerény írója nagy zavarban van akkor, amikor a konferanszié pályáját egyik vagy másik meghatározású pályatömeg közé kellene soroznia. Polgári foglalkozású egyén-e a konferanszié? Szerény véleményünk szerint: nem! Elképzelhető-e, hogy egy tisztes családapa, ha történetesen az a konferanszié, vagy egy jó családból származó agglegény, vagy bármily családi állapotú egyén esténként kiálljon a függöny elé és a tetszését vagy nem tetszését nyilvánító közönség előtt mindenfélét összebeszéljen. Feltételezhető-e, hogy egy fent körülírt egyénnek az legyen a feladata, hogy „dolgok"-ról, néha életbevágóan komoly dolgokról humoros formában, nevetést csiholva a hallgatóságból, egyéni modorban úgy beszéljen, hogy véleményét vadidegen emberekkel elfogadtassa. Ugye-bár, hogy nem polgári foglalkozás a konferanszié pályája. Művészi-e? Tudja Isten . . . A művészt az teszi művésszé, hogy „alkot". Maradandót, halhatatlant. Mást, mint amire a polgár képes. Alkot-e a konferanszié? Alkotásnak nevezhető-e a függöny előtt elröppent szó? Beszéd, mely elröppen és esetleg nevetésbe fúl. Tudja Isten! Nehéz erre felelni. Előfordulhat, hogy a konferanszié ráhibáz és olyat mond, ami megmarad az emberek emlékezetében, de ez ritkaság. Tehát hova sorozzuk ezeket a konferansziékat? Írónak nem író, színésznek nem színész. Micsoda hát? Állapodjunk meg tehát abban, hogy a konferanszié nem író, nem színész, nem művész, nem polgár. Hát micsoda? Egyedülálló? Igaz, egyedül áll a függöny előtt, nincs senki sem mellette, előtte a közönség, mögötte? Mögötte a láthatatlan barátok vagy ellenségek tömege. Mögötte a mondanivaló, amiről nem beszél, nem, beszélhet, mégis hozza, átnyújtja hímes virágcsokorban vagy csípős nyelvvel papol azzal a szent hittel és meggyőződéssel, hogy úgyis hiába. A konferanszié nem szent ember, még-is van hite és meggyőződése, van mondanivalója és elképzelése. Mert ha ez nem volna benne, akkor minek beszélne? Miért? Azért, mert ez a hivatása? Nem! Mert ez a kenyere? Igen! Az a kenyere, hogy van hite és meggyőződése és azért van kenyere, mert hisz a hitében és meggyőzte magát a meggyőződéséről. Mindezekhez azonban vajmi kevés köze van annak, aki a konferansziét hallgatja. A közönség nem mélyülhet el a konferanszié meditációiban, erre nincs idő, ez nem a közönség ügye, hanem a konferanszié magánügye. Mégis mindez, mindez a sok-sok szó a konferanszié mondanivalója és a hallgatók véleménye a konferanszié mondanivalójáról, mindig közös ügy, néha közügy. Mi hát a konferanszié? Igyekszünk olyan definíciót adni, amely nem szépíti a dolgot.

A konferanszié olyan egyén, akinek mindent kell tudnia, de érteni semmihez sem kell. Ez magyarul annyit jelent, hogy tudnia kell, hogy mi a politika, de nem fontos, hogy értsen is hozzá. Egyet azonban határozottan kell tudnia és értenie és ez a humor. Mindenben meg kell látnia, meg kell keresnie a humort, a dolgok humoros oldalát. A konferansziénak legyen egy jó lexikonja. Legyenek történelmi könyvei. Olvasson sokat, mert bizonyos, hogy az egyéniségén keresztül látott dolgok másként (talán humorosan is) hatnak, ha kellőképen asszociál. Legyen ügyész és vádlott egyszemélyben. Higgyen és kételkedjen. Bízzon és legyen bizalmatlan. Legyen konzekvens. Vállalja a felelősséget, azért, amit mondott. Köpönyegét nem szabad forgatnia, legyen feltétlenül következetes, mert ha történetesen politikáról konferál, akkor a következetessége legyen az, ami megkülönbözteti a vérbeli politikustól . . .

Ezt itt, róla írták 1938-ban

Békeffy László 25 éve konferál

Színművésznő még sohasem ünnepelte vagy ünnepeltette színművészetnek negyedévszázados jubileumát! Negyven- vagy ötvenéves jubileum, - Isten neki! – erre már sokan vállalkoztak, még operettprimadonnák s primaballerinák is , akik pedig nem szeretnek az elmúlással kacérkodni…

Férfiszínész az egészen más világ! Az igazi színész olyan, mint a tajtékpipa, az eliramló idő érleli, nemesíti a tehetségét, emberábrázoló képességét, művészi egyéniségét. Gondoljunk Vízvárira, Ujházira, Rózsahegyire, Odryra, Fenyvesire, Gálra, Tanayra, Hegedűsre, Gáthra, Beregire, Csortosra, Somlayra. Ezek a klasszikusaink évtizedről évtizedre fejlődtek, változtak, nőttek és igazán nagy, felejthetetlen alakításaikat legalább huszonöt esztendős szereplés előzte meg a világot jelentő deszkákon…

Az utánuk következő nemzedék egyik hőse Békeffy László, aki március 8-án ünnepli konferansziéi és írói pályájának első jubileumát. Békeffynek többszörös jussa van arra, hogy a közönség, pályatársak, művészek, tollforgatók pályájának ezen a nevezetes fordulóján szeretettel és elismeréssel köszöntsék. Nemcsak azért, mert egészen kivételes, egyéni, szinte hasonlíthatatlan színjátszó tehetség, (ha nagyszínpadon marad és vágyai nem vezérlik a kabaréba, ma a Nemzeti vagy a Vígszínház úgynevezett oszlopos tagja, egyik első karakterszínésze), hanem mert konferansziéi és színdarabírói hívatásában is maradandó emlékkel és értékekkel gazdagította életünket. Békeffy kis színpadjának dobogójáról gyakorta az egész országnak beszél, bátran, okosan, szellemesen, meggyőző erővel, hol gyilkos gúnnyal, hol az áhitat hangján, hol egy népszónok szenvedélyével, hol egy pamflettista kajánságával, hol az igazi közíró szívfájdalmával.

Ez a konferanszié nem a hétköznapi élet apró-cseprő visszásságaival, a társadalom arculatán mindig jelentkező szeplőkkel és pörsenésekkel szórakoztatja publikumát: Békeffi hivatásnak tekinti pályáját! Az ő számára a színpad közéleti fórum, ahol esetről esetre megvívja harcát hitéért, meggyőződésért és eszményeiért. Nemcsak színész, konferanszié, író, de ember a talpán, bátor ember!

Békeffy jubileumát a fővárosi író- és művészvilág március 8-án este 9 órakor ünnepli a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Az ünnepi beszédeket mondják: Ugron Gábor, Eckhardt Tibor, Lázár Miklós, Harsányi Zsolt, Karinthy Frigyes, Rózsahegyi Kálmán és Kertész Dezső. Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/1938-februar/bulvar/bekeffy-laszlo-25-eve-konferal

Itt olvashatjátok az életrajzát.

Békeffi László (névvariáns. Békeffy László) (Szeged, 1891. január 4. – Zürich, 1962. január 21.) komikus, konferanszié, kabarészerző. Békefi Antal író fia, Békeffi István kabarészerző unokatestvére.

Édesapja író és kritikus, édesanyja színésznő volt. Békeffi László először 1912-ben lépett fel Ferenczy Károly kabaréjában, 1912-től 1918-ig tagja volt a Modern Színpadnak, 1921–től 1923-ig pedig az Apollo Kabarénak. Pályáját újságíróként kezdte, de színitanulmányokat is végzett, ám valódi területéül a kabarét választotta. Boross Gézával 1924-ben kabarét nyitott Vidám Színpad néven, 1925-ben a Papagáj Kabaré tagja lett. 1927-től 1929-ig Bécsben a Boulevard Theaterben, a Simplicissimusban, majd a Ronacher Theaterben játszott. Hazatérése után, 1929-től 1933-ig az Andrássy úti Színháznak, 1934–től 1936-ig a Terézkörúti Színpadnak volt tagja. Komjáti Károllyal alapította meg 1936-ban a Pódium Írók Kabaréját, mely nem csupán nevében kívánta feltámasztani valamint folytatni a Nagy Endre működésének köszönhetően kialakult valódi kabaré hagyományait, hanem szokatlanul bátor hangú fórumot is teremtett a fokozatosan feszültebbé váló politikai viszonyok között. Saját maga is áldozatul esett szókimondó, éles bírálatainak. A Színművészeti Kamara fegyelmit indított ellene 1941-ben, majd letiltotta a színpadról. 1943-ban először Sopronkőhidára, onnan pedig a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Haza már nem tért. 1949-ig Angliában élt, később az USA-ban, majd Svájcban telepedett le. Termékeny munkásságnak gyümölcsei közé számtalan színmű, kabaréjelenet, sanzonszöveg tartozik. Konferanszait szokatlanul bátor hang, újszerű forma, a szellem és a humor ötvözése jellemezte, mely remek előadásmóddal párosult. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9keffi_L%C3%A1szl%C3%B3