Szentmise helyetti gondolkodó séta.

Húsvét Hétfő, vidám, jókedvű családi ünnepnek van nálam elkönyvelve. Eddig így is teltek ezek az ünnepnapok. Az idei évben aztán máshogy lett. A gyerekeink magunkra hagytak, így aztán kettőnknek kellett valami jó megoldást találni. Feleségem misére szeretett volna menni, én meg egy tavaszi sétára vágytam. Végül mindketten megkaptuk, amire vágytunk. Elkísértem a feleségem a templomhoz, és egyedül tettem egy sétát a budapesti gettó hajdani területén. Fényképeztem, és közben gondolkodtam jelenről, múltról, és jövőről. A séta végén aztán megérkeztem a templomhoz, ahonnét elindultam. Közben milyen gondolatok kavarogtak a fejemben? Talán elárulják a képek.

Hosszú hallgatás után.

Régóta nem írtam ide. Mentségemre elmondhatom, hogy annyi mindent csináltam, írtam máshova, hogy itt elmaradtak az új érdekes posztok. Hogyha már éppen Húsvétkor lett időm írni, hoztam egy érdekes Húsvéti üdvözlő lapot. Találtam a bolhapiacon 1908-ból. Azért vettem meg, mert Pécsre küldték, és még a Német nevét Fünfkirchent használták. Az utca nevét ugyanakkor magyarul írták "Indóház". Jó volna tudni honnan küldték, elvileg rajta van a képes oldalon, de nem tudom kiolvasni a dátum előtt. Nem küldhették messziről, mert a másik oldalon látszik, hogy 1908.április 15-én adták fel, és Pécsre (itt már magyarul pecsételték rá) április 16-án érkezett. Nem sikerült ugyan megfejteni, hogy ki és honnét írta, de gondolom majd előbb-utóbb az is kiderül.

Addig is Kellemes Húsvéti Ünnepeket, minden ide látogató Barátomnak, és Olvasómnak!

 

Az életünk szakaszai

Mostanában elmaradnak a posztok a blogomon. Valójában az életem és a véletlenek úgy alakítják a mindennapjaimat, hogy téma az mindig van. Legutóbb például a bolhapiacon kedvenc eladóm asztalán kellette magát ez a Francia nyelvű képeslap. A női életkor szakaszairól. Milyen jó lenne megvenni – ideális lenne a blogom nőnapi posztjához.

Aztán beszélgettünk róla, hogy van párja is a férfi életszakaszokról. Nekem már kétszer is megvolt, de mindkettőt egy-egy barátomnak születésnapjára elajándékoztam. Örültek is neki, én meg csak a blogomon visszakeresve tudom megnézni. A bolhapiacon aztán még sokat nézelődtem, és a végén visszamentem elbúcsúzni a kedvenc eladómtól. Akkor jött a meglepetés, eladóm előkerítette a férfi életkor szakaszait is. Így aztán már harmadszor is sikerült megvennem a hosszú férfi életkor elérésére javasolt étkezési és italozási ajánlást. Meg is ígértem, hogy immár mindkettőt őrizni fogom.

Az „Úti cél: REMÉNY” kiállításon jártam.

Erre a kiállításra mindenképpen el akartunk menni a feleségemmel, mert az egyik kurátorával készült TELEX interjú kíváncsivá tett. Nem is csalódtam benne. Ez egy olyan kiállítás volt számomra, amely hamisításmentesen mutatja be az Első Világháború utáni gyermekmentő akciókat. Elég sok képet készítettem, és be is mutatom itt, de ez nem pótolja a kiállítás megtekintését. Aki teheti, nézze meg. A Telex cikkből egy kis ismertető a kiállításról: 

Nagyszabású, valóban tömegeket megmozgató akció volt a spanyolnáthából még teljesen fel sem gyógyult, kifosztott, többszörösen traumatizált, súlyos ellátási nehézségekkel küzdő országból a gyerekek kiutaztatása. Amikor az első vonat 1920 februárjában kipöfögött a Keleti pályaudvarról, még tartott a román megszállás. A szénhiány és vasutassztrájkok miatt már az is komoly vállalkozás volt, hogy több napig tartó úttal eljussanak a gyerekek a célországokba.

„Szomorú változása az idők járásának. Pár éve a mi drága magyar földünkre hoztak ványadt külföldi gyermekeket, tegnap a mieink közül küldtünk ki pár százat jóllakni messze idegenbe” - tudósított az első szerelvény indulásáról Az Est, arról tájékoztatva az olvasókat, hogy „hatszáz hollandus családba raknak egy tányérral többet a terített asztalra egy kis magyar vendég részére”.

Az elsőket a következő hónapokban és években tízezrek követték. Az itthon az Országos Gyermekvédő Liga által szervezett akció átívelt az európai politikai frontokon: a gyerekek részben semleges országokba (közel 30 ezren Hollandiába, valamint Svédországba és Svájcba) kerültek, de Antant-hatalmak is fogadták a vesztes Magyarország gyermekeit: több mint húszezren kerültek Belgiumba, és érkeztek Angliába is.

„Ezzel a kiállítással az is a célunk, hogy valamit rendbe hozzunk, megmutassuk, hogy mennyire fontos ez a történet. A szolidaritásról, segítségnyújtásról, szorultságban kinyújtott kézről szól, és arról, hogy egy hivatalos akció hogy vált át személyes és szeretetkapcsolatokká” - mesélte a Telexnek Réthelyi Orsolya, az ELTE Néderlandisztika Tanszékének, a kiállítás egyik kurátora. Mint mondja, ő sok éve szinte megszállottan gyűjti a gyermekvonatok történetéhez kapcsolódó tárgyakat és emlékeket. Nem véletlen, hiszen személyes kötődése is van: dédapja a Bethesda Kórház igazgatójaként az akció egyik hazai kezdeményezője volt, kisgyermekként pedig mindkét nagymamája ott volt a résztvevők között.

A magyar közvélemény a gyermekek befogadásáért elsősorban a holland Vilma királynőnek volt hálás, még a Városligeti fasort is róla nevezték át ekkor. Az akció azonban sokkal inkább alulról szerveződött. A kinti befogadó családok komoly áldozatot hoztak, hogy saját költségükön, ellenszolgáltatás nélkül vállalják hónapokra a magyar gyerekek nevelését. A fogadókészség mögött az általános segíteni akaráson túl sokaknál ott volt az egyházi szolidaritás is: a protestáns többségű Hollandia után azért is vonták be Belgiumot, hogy több katolikus gyereknek legyen helye, az alapelv ugyanis az volt, hogy a gyerekek azonos felekezetű családhoz kerüljenek.

Az Országos Gyermekmentő Liga származási megszorítás nélkül keresett rászoruló – legyengült, de nem beteg – gyerekeket. A célcsoport elsősorban az elszegényedett középosztály volt. Sokan árván vagy félárván kerültek ki, és olyanok is voltak, akik a kint tartózkodásuk alatt vesztették el a szüleiket. Mint a törökbálinti Magda és Róza, akik egy, a háború alatt az éhezésig elszegényedett családból kerültek ki Belgiumba. A nővérek három hónapja voltak kint, amikor hírt kaptak édesanyjuk haláláról – a tőle az útra kapott porcelán angyalka most ott látható a kiállítás egyik vitrinjében a többi bemutatott emlék között.

„Süvít a szél az északi tengeren,

Bánatom panaszolni nem merem,

Titkon hull a könnyem árva boldogtalan,

Aki árva, Kit mindenki elhagyott”

- énekelte meg "a magyar ligagyermek élete alcímű korabeli műdal az idegenbe szakadt gyerekek elképzelt sanyarú sorsát. Ennyire a legtöbbeknek talán nem volt keserű a németalföldi kenyér, de a gyerekeknek valóban nehéz lehetett kint, és nem csak pozitív történetek vannak. Voltak, akiket kint cselédként használtak, vagy később kellett rádöbbenniük, hogy részben önös érdekből tartották velük a nevelőszülők később is a kapcsolatot, hogy legyen majd, aki szükség esetén ápolja őket. A hajdani gyerekek többsége azonban szívesen emlékezett vissza a kint töltött hónapokra, a befogadó családokkal sokuknak évtizedeken át megmaradt a kapcsolata, a megismert szokások, receptek, beidegződések végigkísérték az életüket.

Magyar gyűjteményekben, archívumokban viszonylag kevés dolog maradt fenn a gyermekmentő akció történetéből, de a kiállítás tárgyanyaga, részben a belgiumi és holland segítségnek köszönhetően így is nagyon gazdag. Látható egy példány Krúdy „Liga Gida kalandjai” meséjéből, amit a Gyermekvédő Liga megrendelésére írt, hogy a segítségével készítsék fel a gyerekeket az utazásra, ahogy a gyerekek közel száz évvel ezelőtti rajzai, kézzel írt naplói és levelei is. Ezekben néha már holland szavak keverednek a magyar mondatokba, a haza küldött fényképek némelyikén pedig holland viseletben pózolnak. Különösen izgalmasok a gyermekvédő akció hatására megélénkülő kulturális kapcsolatok lenyomatai: magyar tematikájú holland szőttes, a holland és a magyar himnuszt egyesítő zenemű kottája, vagy a falvédő, amin a gémeskút előtt holland fejvédős asszonyok láthatók.

„A kiállításra készülve a korábbi kapcsolatok mintha újraéledtek volna, látjuk, ahogy a kapcsolatháló újra feltöltődik élettel” – mondja Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum igazgatója, aki szintén kurátorként működött közre a kiállításban. Mint mondja, igyekeztek a kulturális, politikai, társadalmi, irodalmi vetületet egyaránt bemutatni, azt pedig különösen fontosnak tartották, hogy a gyerekek tapasztalatainak sokfélesége is megjelenjen – ezt elsősorban az utolsó helyiségben látható-olvasható 14 egyedi történet segíti.

A magyarokra sokan később is szinte fogadott testvérnépként gondoltak, a befogadásból Hollandiában szinte hagyomány lett. 1956-ban a korábbi emléket felelevenítve buzdítottak az újabb segítségre: “Hollandiában még sokkal mélyebb érzések élnek az emberek szívében a Magyarországon történt szenvedésekkel kapcsolatba mint bármely más szabad államban” – utalt a miniszterelnök a hajdani gyermekvonatokra. A gyerekek összehozzák a népeket, ezt figyelte meg már Kosztolányi is. Amikor Hollandiában járva váratlan érdeklődéssel és megelőlegezett szimpátiával találkozott, a gyermekeken keresztüli humanitárius diplomáciát ajánlotta minden nemzet figyelmébe.

„Gyermekeink jártak itt, akik rongyaikkal, sápadtságukkal, riadt nagy szemükkel beszéltek helyettünk. Bámulatos államférfiak a gyermekek. Ajánlom a népeknek, hogy így próbáljanak barátkozni. Ne a felnőttek találkozzanak. Azok már romlottak, s olyan közönségesek, mint maga az élet. Cseréljék ki a gyermekeiket, vegyék magukhoz kölcsönösen azoknak a népeknek gyermekeit, melyeket ellenségüknek vélnek” – írta.

Forrás: https://telex.hu/kult/2021/12/11/nepek-csereljetek-ki-a-gyerekeiteket

VILLÁMLÁTOGATÁS

Mai nap úgy terveztem bolha piacozok egy jó nagyot. Aztán neki is indultam 10 körül, hogy majd meg-megállok, fényképezek, jó sokat nézelődök, beszélgetek majd a bolhapiacon. Aztán… Egészen jól indult a Nagymező utcában megálltam fényképezni, mert nagyon tetszett a Mexikói étterem kerthelyiségének kerítésére festett street art mű.

A képeket én készítettem róla, a művet alkotó további dolgait megtaláljátok itt: https://baloghattila.art/. Azután a piacon több volt az árus, mint a vásárló, de még így sem voltak ott az én kedvenc eladóim, akikkel beszélgetni szoktam a piacon. Így aztán a fél naposra tervezett kiruccanásom tényleg csak villámlátogatásra sikeredett. Sebaj. Most - még januárban -, legalább írogatok a blogomra.

Egy könyvvásárlással kezdtem, és regénybe illő történetet kaptam.

Amikor egy antik könyvet veszek, azzal a könyv írójának, készítőinek, használóknak történét is megvásárlom. A könyv történelmét az ember legtöbbször csak érzi, de a legutóbb vásárolt „Szállok az Úrnak” című könyvnél szemmel jól látható. Kiadója a RÉVAI, melyről a legtöbbünknek a lexikonja jut eszünkbe. A címlap magyaros motívumokkal gazdagon illusztrált. Középen az R.L jelzés rögtön elárulja, hogy Reiter László készítette.

 

Reiter László (Bp., 1894. okt. 15. – Sopronbánfalva, 1945. febr. 12.): könyvkiadó, grafikus, író. Képzőművészeti és műegy.-i tanulmányai után 1920-ban Angyal Gézával megalapította az Amicus Könyvkiadót, amely haladó szellemű könyveket olcsón és bibliofil kiállításban adott ki. Illusztrátorai neves művészek voltak. Alapító és vezetőségi tagja volt a Magyar Bibliophil Társaságnak, tiszteletbeli tanára a New York-i iparművészeti isk.-nak. 1933-ban a New York-i Brooklyn Galleryben volt kiállítása. A fasizmus áldozataként pusztult el. Forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/reiter-laszlo-7772F/

Aztán, ha belelapozunk, a belső címlapon egy ajánlás a szerzőtől. Hálás barátsággal ajánlja kollégájának 1933 január elsején. Csodálkoztam is rajta, hogy pont az év első napján adta át Grexa Gyulának.

Grexa Gyula (Bp., 1891. jan. 2. – Bp., 1977. nov. 13.): művelődéstörténész, tanár. A bp.-i tudományegy. bölcsészkarán végzett, bölcsészdoktorátust szerzett. Áll. ösztöndíjasként tanulmányozta a firenzei Laurentiana könyvtárat, a lipcsei Buchgewerbehaust, a berlini és müncheni áll.-i könyvtárakat. A polgári demokratikus forradalom idején gr. Károlyi Mihály belső munkatársi köréhez tartozott (1918–19). Könyvtáros a MNM-ban 1919-től, majd 1927-től nyugdíjazásáig, 1949-ig a Werbőczi (ma Petőfi) Gimnáziumban tanított, működését emléktábla őrzi. Gazdag hanglemezgyűjteményéből több zenei előadást tartott a Magy. Televízióban. – M. Caraffa és az eperjesi vértörvényszék (Rozsnyó, 1913); Arany János Csaba királyfija (Bp., 1917); A Csaba-monda és a székely hunhagyomány (Bp., 1922); A közművelődési könyvtárak fonotékáinak feladata a zenei ismeretterjesztésben (Bp., 1971); A magyar királyi korona problémái – Die Probleme der ungarischen Königskrone (Überlieferung und Auftrag, Wiesbaden, 1972). – Irod. Palojtay Béla: Elment a Tanár úr, akinek rossz diákja nem volt (Magy. Nemzet, 1977. 279. sz.). – Szi. Bárány Tamás: Apátlan nemzedék (r., Bp., 1960). Forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/g-gy-757D7/grexa-gyula-75A46/    

Amikor megláttam a könyvben az Ex Librist, és ott a bölényben Szántó András nevet láttam, azt hittem Grexa Gyula tovább ajándékozta. De aztán láttam, hogy a bal felső sarokban a betűk kiadják, hogy GREXA EXLIBRIS.

Amúgy, Kertész Manó egyik legjobban sikerült könyvét vettem meg, amelyiket szívesen olvasok én is meg feleségem is. Kertész Manóról ajánlom elolvasni: Egy magyar nyelvtudós halálára

Oly észrevétlenül tűnt el az élők sorából Kertész Manó, mint amily csendesen, félrehúzódva élt. Ha magam elé idézem, alakját, ahogy annyiszor láttam élete egyetlen útján a budai otthon s a pesti iskola között, elmosódik öltözetének a papok polgári ruhájára emlékeztető tartózkodó előkelősége, csak a szemét látom, szemüvege éles csillogása megett ezt az álmatag, derűt sugárzó tekintetet, „Bocsássatok meg, de ti új tudósok veszedelmesen hasonlíttok az álmodozókhoz” – írta neki és róla Kosztolányi.

Nemcsak a szeme hasonlított a költők szemére, eleven s írott szavából is sugárzott valami, ami több volt tudós szabatosságánál. A fanyar, szárazszavú Tolnai Vilmos egy szakfolyóiratban írta róla, hogy „előadásának van sava-borsa, színes és kellemesen folyó, zamatos és kifogástalan magyarságú, melyen érzik a balatonmelléki íz”.

Ez a balatonmelléki jelleg sohasem kopott le róla, nem kophatott le, mert nem külső máz volt, világelméletének ez volt, titkos jegye, kedvességében ez sugárzott, szelíd derüjét ez ízesítette. „Dunántúli gavallér” – így jellemezte tréfásan Gombocz Zoltán. Valóban gavallér volt, vidám társ a fehér asztal mellett (a fiatal Zemplén Győző olykor távirat-pergőtűzzel ugratta ki ágyából, ha elmaradt egy symposionról), férjnek is lovag, a lövészárokban derék katona a töretlen ember. Törtetni nem tanult meg soha, de sokakat megtanított arra, hogy kell zokszó nélkül, gavallérosan visszavonulni, hogy lehet némán hűnek lenni a hangos igazságtalanág zajában. Mi csak mosolyát láttuk, sebeit csak szíve tudta, mely most, idő előtt, felmondta a szolgálatot.

A magyar nyelvtudománynak abba a nemzedékébe tartozott, mely Simonyi Zsigmond, Munkácsi Bernát, Szinnyei József tanítványaként építhette nyelvtudományunk hőskora fölé azt az aranykort, melynek legnagyobbjai mostanság ejtik ki kezükből a tollat. Kertész Manó neve a súlyos nevek közé tartozott. Széleskörű munkásságából, ha csak a magyar és finnugor mondattani kutatások terén végzett alapvető munkájának legkiemelkedőbb eredményeit tekintjük át (A magyar mondat ősi sajátosságairól, Finnugor mondat ősi sajátosságairól. Finnugor jelzős szerkezetek. A finnugor birtokos jelzős szerkezetek. A finnugor birtokos személyragozás némely használatáról, Uber die finnisch ugrische Wortfolge, Zur Frage der finnisch ugrischen Verneinung stb.), akkor is a magyar nyelvtudomány európai színvonalának egyik komoly képviselőjét kell látnunk benne.

De tudományos munkássága elsősorban mégsem mondattani kutatásaival épült bele a nyelvtudomány történetébe, hanem azzal a két művével, mely nyelvtudománya irodalmunk kevésszámú klasszikus alkotásai között foglal helyet. (Szolásmondások.  Szülők az úrnak. Az udvarias magyar beszéd története. Budapest, é. n. Révai). E két nagyszabású jelentéstani szaktanulmány nemcsak a nyelvtudománynak, hanem a magyar művelődéstörténetének, a magyar társadalomtudománynak és nem utolsósorban a magyar írásművészet történetének is alapvető kézikönyve. Tőle vártuk a magyar köznyelv kialakulásának történetét s a magyar osztály-nyelvek kérdésének kidolgozását. Most szorongva várjuk, mit rejt hagyatéka.

A magyar nyelvhez nemcsak a tudós tárgyilagos érdeklődésével közeledett, hanem azzal az áhítattal és szeretettel, amivel a férfi anyja kezére borul. Tudományának tárgya lelkének menedéke volt. Mikor megsokasodtak a szelek felettünk, nem hajlongott erre s amarra, hanem megkapaszkodott a szent gyökerekben: tudta hol őrzi szívét. Emléke nemcsak a tudományé. Sírkövére költők hordják a virágot.        Bóka László     Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/1942-majus/kultura/egy-magyar-nyelvtudos-halalara

Tizenkettő éve vagyok blogger.

Ez ugyan nem kerek évforduló – pontosan egy tucat éves –, de mégis fontos megemlíteni évenként, hogy 2010 január 15-én jelent meg első posztom.

Most nincs arra időm, hogy az elmúlt tucatnyi év posztjairól elemzést írjak, de egy hosszabb poszt megírására se jut most szabadidőm. Nemrég voltam egy két és fél órás ArtDeco felfedező sétán. A sétára majdnem egy órával előbb érkeztünk. Ott kiszúrtam egy szecessziós bérpalotát, melyet szecessziós mozaikképek díszítettek. Rögtön lőttem néhány képet is. Most ezeket hozom, és a ház rövid történetét, melyet a neten találtam.

Tervező: Mód Lajos

Építés éve: 1914, 1915

Kutatás: Galamb Zsuzsanna

A Rómer Flóris 26. (akkor Zárda utca 26.) alatti négyemeletes bérházat Mód Lajos építész, a Magyar Iparművészeti Társulat tagja tervezte saját maga számára. Az L-alakú bérház tervei 1914 májusában készültek el. Általában szintenként két lakást alakítottak ki, a lépcsőház az „L” hosszabbik szárában kapott helyet. A földszinten egy jelzett terv szerint ugyancsak két lakás lett volna, létezik viszont egy szintmegjelölés nélküli terv is, amely az utcai fronton irodákat jelez. Itt az épület bal oldalán húzódik a kapubejáró, amely elrendezés a mai állapotnak felel meg. /Galamb Zsuzsa Az elegánsabb, háromszobás nagyobb lakások az utca felé néztek, minden helyiséget – a cselédszoba kivételével – az előszobán keresztül lehetett megközelíteni. A kisebb, kétszobás udvari lakásokban nem volt cselédszoba, viszont minden szinten egy nagyjából cselédszoba méretű ruhatárat találunk. Az 1914-ben készült tervek a negyedik emelet udvari szárnyaiban irodát jeleznek, míg a padlásalaprajzon a középtengelybe műtermet tervezett Mód Lajos – ezt a homlokzaton felirattal jelölte. A keskeny épület homlokzata vertikálisan hangsúlyozott, erőteljesen, rizalitszerűen előreugró középrészét mozaikképek díszítik. Az alsó mezőben építkezésen dolgozó munkásokat láthatunk, itt olvasható az 1914-es dátum is. A felsőbb szintek mezőiben egy-egy antikos ruhájú nőalak, a művészeteket jeleníthetik meg. Az alsó kezében ecset, a felette levőében körző és tervlap látható, a harmadik kezén egy kis szobrocskát tart. A kis képek Mód Lajos tervrajzain még nem szerepelnek, készítőjük kilétét még homály fedi. A ház padlásterét 1921-ben átalakították, beépítették, az 1921. február 14-én kelt használatbavételi engedély szerint három utcai szobát, egy előszobát, egy konyhát, egy fürdőszobát, egy „closettet” és egy éléskamrát hoztak létre./Galamb Zsuzsa Forrás: https://budapest100.hu/house/romer-floris-utca-26/