Rózsa utcai rózsás képek.

A járványügyi intézkedések miatt a mozgásterem nagyon beszűkült. Az egyik szombaton gondoltam változtatok egy kicsit a vásárlási szokásaimon, és egy távolabbi Aldi élelmiszer áruházat választottam célpontnak. A bolthoz a Rózsa utcán és téren kellett átmennem. A fényképezőgépem is vittem magammal, így minden Rózsás motívumot lefényképeztem, ami az utamba került. A névnapi rózsás terítők kapcsán sokat olvastam, és kerestem rózsás mondákat, meséket. A képek közé egy-egy kis rózsás mesét illesztek. 

 A perzsa dalokból megtudjuk, hogy Allah, — az Egy Isten - maga avatta a rózsát a virágok királynőjévé. Azelőtt a gyönge lótusz volt uralkodójuk, vele azonban nem voltak a virágok megelégedve, mert esténként mindég elálmosodott, lezárta szirmait s ilyenkor nem tudott birodalma dolgairól. A virágok azt találták, hogy a lótusz — mivel éjjelre elveszti öntudatát — nem képes azokat a kötelességeket teljesíteni, amelyek rá mint királynőre hárulnának: nem elég erős ő az uralkodásra. Ezért más királynőt kértek. Erre teremtette Allah a fehér rózsát, — a gült — amelyet az egész természet megcsodált. Legjobban a fülemüle — a bülbül — lelkesedett érte s hódoló vágyakozással röpködte körül őt, nem ügyelvén a tüskékre melyeket Allah a rózsa védelmére rendelt. Ezektől halálosan megsebesült, de boldogan halt meg az imádott rózsa közelében. Elfolyó vére vörösre festette a rózsát, azóta piros a színe.

 „Gül baba története abba az időbe vezet vissza bennünket, mikor Budavár karcsú tornyain még a félhold ragyogott. Ekkor történt, hogy a mecsetté átalakított Mátyás-templom mellett egy olajbarna szép török vitéz állt őrt. Gondolatokba elmerülve föl és alá járt-kelt, bánatos szemeit pedig vágyódva emelé a szomszéd nagy házra, amelynek a Dunára néző ablakait farostély borította. E házban a budai basa lakása volt, az elzárt ablakok családjának lakosztályát és háremét védték a külvilág ellen. Egyszercsak félretolódott az egyik ablak rostélya és fehér turbános gyönyörű nő jelent meg benne: Asszira, a budai basa leánya. Óvatosan körültekintve, piros rózsát dobott a fiatal harcos lábához.

Alig múlt el azóta néhány hónap s Asszira, — ki a szultán menyasszonya volt —, hirtelen meghalt; a török fürdők mellett lévő hegyben sziklasírt vájtak neki s abban temették el. Nemsokára azután ugyané hegy kopár tetején, közel Asszira sírjához kunyhó épült, benne egy dervis (török szerzetes) húzódott meg, ki az egész hegyet rózsával ültette be. A dervisben az őrtálló ifjút ismerjük fel, ki azután sokáig mint remete

lakott ott. A nép GÜL-BABÁ-nak, a rózsák atyjának nevezte. A rózsák ápolása mellett egyebet nem tett, csak mindég imádkozott: teljesen szent életet élt. Már életében is mélységes tisztelet vette őt körül, amint pedig meghalt sírja búcsújáró hellyé lett, mely fölé kápolnát építettek. A hegy oldalába épített török kápolna alatt alussza örök álmát az egykori büszke testőr és sóvárgó szerelmes, — a későbbi rózsakertész és szent: Gül baba. — A hegy pedig az ő rózsakertjeiről a Rózsadomb nevet kapta és viseli ma is." Forrás: https://epa.oszk.hu/02600/02639/00224/pdf/EPA02639_bizalom_1939_18.pdf

 

Gyermek–éveiben már szelíd és gyöngéd szívű volt, és főképpen könyörületes a szegények iránt, úgy, hogy mint kisgyermek rendesen eljárt a konyhába, csakhogy valamit szerezhessen a szegényeknek. Ennélfogva a király szakácsai nagyon megharagudtak rá és annyit szidták a kis leánykát, hogy szavuk a király várába hallatszott. Kis gyermek korában történt, hogy a konyhában tele szedte kötényét és a szegényeknek akarta vinni, midőn eléje lépett atyja és kérdé: „édes gyermekem, mit viszesz?”

Ekkor felelt, úgy felelt, mint a Szentlélek sugallta: „uram atyám, rózsát viszek.” A király ismét kéri: „takard fel csak, had lám, rózsák-e azok?” Amint a gyermek felfödte kebelét, csakugyan a legszebb rózsák voltak a lepelben, és ez olyan évszakban történt, mikor rózsa nem terem. Látva ezt a király megdöbbent s föltette magában, hogy szabad akaratjára bízza, hogy annyi alamizsnát osszon szét, amennyi tetszik, s meg is tiltá a házbelieknek, hogy mindezekben ne akadályozzák, bármily kicsiny és fiatal volt legyen.

Mert e csodajelnél fölismerte, hogy Isten nagy és csodálatos jeleket akar vele véghez vinni.” Forrás: https://mek.oszk.hu/11300/11351/11351.pdf

Decemberi Mária nap ünneplése (második rész)

Mióta Home Officeban dolgozom, azóta a munkába járással töltött idő lerövidült. A munkába járás helyett az ember keresgél a neten, és szerencséje is akad. Októberben találtam az internetes bolhapiacon ezt a német feliratos asztalterítőt. Az eladó a szomszéd sváb nénitől kapta, aki sokat hímzett, és NDK-ba kitelepített rokonaitól kapott is német feliratos textíliákat. Reménykedtem benne, hogy ez itt készült, mert a rá hímezett német szöveg jelentése: A türelem rózsát terem. Én meg annyira magyarnak gondoltam ezt a mondást. Aztán a netes keresgélések alapján könnyen lehet, hogy ezt a mondást előbb használták, és elterjedtem volt Németországban, mint nálunk.

A terítő beszerzése után tört el a feleségem kedvenc csészéje, így adódott a lehetőség a már korábban bemutatott Bajor versikét tartalmazó bögrécskére találni. Reggeli meglepésként ki is készítettem feleségem gyerekkori NDK-s játékmacija elé az asztalra a csészét. Tudva, azt, hogy feleségem a reggelt azzal kezdi, hogy üdvözli gyerekkori barátját. Így is lett.

A kávéfőzőhöz menet, el kell mennie Dédnagymamám hímezte törölközőtartó előtt. Erre a törölközőtartóra egy újabb szerzeményt akasztottam. Schaffen und Streben sie dein Stolz – munka és igyekezet jellemez bennünket, fordíthatjuk a cipekedő holland pár fölé írtakat.

Aztán feleségem azt hitte, hogy a névnapi ajándékozásnak ezzel vége is szakad. Eljött az este. Az a szerencse ért, hogy barátom a régóta őrizgetett unikális terítőjét felajánlotta nekünk. Ez nem egy hétköznapi darab. Gyönyörű a hímzése, egy nagyon szép bibliai idézet is található rajta.

Herr beleibe bei uns den es willl Abend werden
Maradj velünk, Urunk, mert esteledik

A következő bibliai történetet idézi: Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”

Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”

Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben. Forrás: https://www.evangelium365.hu/evangelium/2018-04-04

A hímzés rajta Luther- rózsa.

A Luther-rózsa (németül Lutherrose) az evangélikus egyház jelképe, eredetileg Luther Márton személyes jele volt, egy történet szerint felesége, Bóra Katalin hímezte neki meglepetésként. Vitairatait, okmányait és leveleit Luther ezzel hitelesítette. Az eredeti rózsa valamivel egyszerűbb volt a mai Luther-rózsánál, egy ötszirmú rózsa közepén szív volt látható, abban egy kereszt, és köriratként: VIVIT (latinul: él, Krisztus feltámadására utalva). A ma is ismert változat ennek az alapján készült 1530-ban. Magyarországon széles körben használják felekezeti jelképként az evangélikus gyülekezetek, szervezetek, intézmények. Számos evangélikus templomon is látható.

A Luther-rózsa jelentését magyarázó kis versikék:

„Kinek szívében Krisztus keresztje,
Annak tövisek közt is rózsás lesz élete,
Reá kéklőn mosolyog az ég,
És Krisztus szeretete aranyozza be életét.”
„Rózsákon jár Krisztus híve,
Ha keresztet hordoz szíve.”

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Luther-r%C3%B3zsa

Decemberi Mária nap ünneplése (első rész)

Feleségem Mária, neve napját minden évben december 8-án ünnepeljük. A legtöbben szeptemberben ünneplik a nevük napját, de feleségem pont abban a hónapban született. Így, aztán a születése utáni következő Mária nap lett a mi ünnepnapunk.

Két hete, hogy feleségem eltörte a lányától Anyák Napjára kapott bögréjét. Azóta az én kávéscsészémet használja a reggeli kávéjához. Gondoltam keresek valami hozzáillő bögrét. A szerencse segített, hogy egy Bajor nyelvjárásban írt versikét tartalmazó bögréhez jussak.

I liab Die fo feft,

Wia da Bam feine Üft

Wia da himmel

feine Stern

Brad fo hab  Die gern

Kis versike van nyelvjárásban írva. Én tudni akartam, hogy ez mit is jelent, ezért a Google fordítójába írtam. Ott nem kaptam meg a valódi jelentését, csak valami kis zavaros fordítást. Azért reménykedtem, hogy valami kis szép szerelmes versike.

 Aztán a reggeli kávézásnál, amikor feleségemnek átadtam kiderült, hogy ez ezt jelenti: Oly nagyon szeretlek Téged, mint ágait a fa, Annyira szeretlek, mint csillagjait az ég.

Hajnali séta az Andrássy úton

Már egy ideje esténként az Andrássy útra vágyom az ünnepi díszkivilágítás miatt. Itt lakom húsz méterre a kivilágított úttól, és még egy kutyám sincs, hogy kivigyem sétálni. Macskánk ugyan van, de akárhogy tanítom nem hajlandó ugatni. Mire megtanul a macskám kutyául vége lesz az ünnepi időszaknak. Szerencsés voltam hétfő hajnalban. Feleségem első vendég lehetett a fodrászatban, és én elkísérhettem. Odafele menet az első szakaszon nem égtek az ünnepi fénysorok a fákon. Aztán egyszer csak a következő kereszteződésnél felkapcsolt. Mozgásérzékelőt kapott az ünnepi díszkivilágítás, így aztán a kijárási tilalom idején nem ég folyamatosan. Micsoda luxus, ketten kaptunk egy ragyogó ünnepi fényárban úszó sétányt. Visszafele kattintottam néhány képet is, mert véletlenül nálam volt a fényképező gépem.

Hófehér macskaváza

Aki követi a blogom, és annak elődjét, ismerheti a Zsolnay macskaváza mániám. A nyitó képen látható is gyűjteményem.  Írtam is egy hajszálrepedt váza megmentéséről. A füles macskavázából eddig mindig csak a festett változatot láttam. Aztán megláttam az elektronikus bolhapiacon a hófehér változatát. Zsolnay jelzés sincs rajta, ezért a gyűjtők sem rajonganak az ilyenért.

Ez kell nekem! – Gondoltam. Aztán a gondolat után két nappal, már át is vettem.

A csomag automatából hazafele, még beugrottam a zöldséges boltba, és vettem egy csokor fűszerpaprikát.

Igazán stílszerű asztaldekoráció lett, macskaváza macskapöcse paprikával. Egy kicsit feldobta a kijárási tilalom alatt az esti vacsoraasztalt.

Egyre közelebb

 

Amikor elővettem a blogom jegyzettömbjét, megdöbbenve tapasztaltam, hogy már két hete nem nyúltam hozzá. Gondolatban nagyon sokszor írtam, terveztem az új posztokat. Valóságban? … Sokat  dolgoztam, és készültem az ünnepekre. Az idei év lesz az első, hogy nem jön össze a lakásban a család.

A szombati piacon döbbentem rá, hogy vasárnap már Advent első vasárnapja. Erre a termelői piacon tojásokat áruló eladó figyelmeztetett.

A tojások mellé vigyen még zöld tiszafa ágakat is. Higgye el, ezek jövő tavaszig kibírják, és nem hullatják levelüket! – Ajánlgatta a csokorba kötött zöldeket.

Én szót fogadtam. Ma délelőtt előszedtem minden kelléket, hogy összeállítsam az Adventi koszorút. Most ilyen lett. Már csak a család hiányzik, hogy együtt gyújtsuk meg vasárnap esténként a közös asztalnál!

Reménykedem, hogy virtuálisan összejön. A számítógépünk eltört monitora kicserélve.. A meghibásodott régi számítógépünkről a családi archívum képei lementve…

Gyűjtőmániám újabb szerzeménye

 Már csak óvatosan keresgetek újabb képzőművészeti képeket, alkotásokat. Tetőtéri lakásban élünk, kevés a szabad falfelület. Feleségem sem bátorít újabb beszerzésekre. Nekem egyre nagyobb vágyam – a Home Office-ban töltött idő erre csak rásegített -, hogy jó és kedves képek vegyenek körül.

Az On-line piactéren akadtam rá Szőnyi István Kukoricát ábrázoló rézkarcára. Gondolkodtam rajta, hisz kukoricát én is fényképezhetek. Ezt meg is tettem legutóbb a hétvégi házam előtt, ahol idén éppen egy hatalmas kukoricatábla terül el. A fényképezéshez el kell utaznom vidékre. Az útiköltség meg többe kerül, mint ennek a rézkarcnak az ára. Most meg itt van a lakásban, és ha akarom, máris kitehetem és gyönyörködhetek egy magyarországi német származású festőművész és grafikus alkotásában.

Szőnyi István (született Schmidt; Újpest, 1894. január 17. – Zebegény, 1960. augusztus 30.) festőművész és grafikus.

Az akkor még önálló városban, Újpesten született német származású római katolikus szülők legfiatalabb gyermekeként. Családja 1898-ban magyarosította vezetéknevét Szőnyire. Apja, Richárd vasúti tisztviselő, anyja háztartásbeli volt. Két bátyja még gyermekként meghalt, négy nővére viszont megérte a felnőttkort.

Budapesten és Nagybányán tanult. Mesterei voltak: Ferenczy Károly és Réti István. Fiatalon megnősült, ám felesége hamar meghalt, 1916-ban született lányukat, Jolánt, Anna nővére nevelte fel. Már 1914-ben behívták katonának az első világháborúba, amit főhadnagyi rangban végigszolgált. Mivel szimpatizált a Magyarországi Tanácsköztársasággal, annak bukása után eltanácsolták a főiskoláról. 1920-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Korai képeinek plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Pályájának kezdetétől nagy tehetsége volt a rézkarcok készítéséhez, egyik leghíresebb a Behavazott falu című, 1927-ből. Főleg rézkarcai, de festményei is gyakran szerepeltek a Tamás Galéria kiállításain.

1923-ban Zebegénybe költözött, ezzel új korszak kezdődött festészetében. Képei egyre líraibb, harmonikusabb, idillibb hangúvá váltak. Fő témája a zebegényi táj és a paraszti élet mindennapi eseményei. 1924-ben újranősült, egy lányuk és egy fiuk született, Zsuzsa és Péter. Az 1930-as évek közepétől fő műveinek sorozatát többnyire temperával, világos, finom színekkel festette, az egyik legszebb a Dunakanyar táját megelevenítő Szürke Duna című képe, 1935-ből. Művészete a posztnagybányai stílust képviselte. 1941-ben munkássága elismeréséül átvehette a Corvin-koszorút.

A második világháború alatt bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, számos zsidót és más üldözöttet látott el hamis papírokkal, átmeneti szállással (amiben mindhárom gyermeke és második felesége is segítették), amiért később egész családjával együtt posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott, 1986-ban, Izrael államtól.

Fia, Péter 1945-ben betegségben elhunyt, Budapest ostromakor pedig pesti műtermét és lakását is bombatalálat érte. A háború után kinevezték a Magyar Művészeti Tanács elnökévé, egyúttal pedig az 1945-ös választásokat követően egyike lett azon tíz (majd tizenkét) személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés meghívott képviselőnek a parlamentbe. Mandátuma lejárta (1947) után, mivel a választásokon nem indult (sem előtte, sem utána) és a meghívást lehetővé tévő törvényt is eltörölték, rövid politikai karrierje be is fejeződött. 1949-ben kitüntették a Kossuth-díjjal is.

Posztimpresszionista Dunakanyar-beli tájképeivel közelebb hozta és megszerettette hazánknak e különös értékekkel bővelkedő régióját. Triznya Mátyás, Szász Endre mestere volt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91nyi_Istv%C3%A1n_(fest%C5%91,_1894%E2%80%931960)

A sokszorosító grafika Szőnyi életművében nem egyszerűen csak táblaképeinek kísérő műfaja volt, hanem sokkal több annál. Németh Lajos, a korszak jeles művészettörténésze nem kevesebbet állított, minthogy a grafikai tradíciót Magyarországon a negyvenes évekig a festők és szobrászok teremtették meg. A fent említett grafikai hagyományok létrehozásában jelentős szerepe volt Szőnyi Istvánnak is. Rézkarcai nemcsak életművének fontos darabjai, hanem a két világháború közötti magyar művészet történetében is előkelő helyet foglalnak el. Az ezerkilencszázhúszas években kezdett el rézkarcolással foglalkozni. Ő sohasem tanult a Képzőművészeti Főiskolán az Olgyai Viktor által alapított sokszorosító grafikai osztályon, mint a rézkarcoló nemzedék többi tagja, Aba Novák Vilmos, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos. Egyéni úton, Rembrandt, Dürer lapjainak tanulmányozásával sajátította el a bonyolult technika fogásait. Több mint 200 lemezből álló nagyszerű oeuvre-t hozott létre 1920 és 1936 között, később már nagyon ritkán vette elő a rézkarcoló tűt. A múzeum gyűjteményében szinte minden lapja megtalálható. A Százlapos rézkarcalbumot Szőnyi saját kezűleg állította össze az ötvenes években eredeti nyomatokból, ennek mintájára adták ki A grafikus Szőnyi sorozat, Rézkarcok című kötetét. Forrás: https://www.szonyimuzeum.hu/gyujtemenyek/rezkarcok