Most megint egy hosszabb időt töltünk Budapesten. Már nagyon várom a hónap utolsó hetét, amikor újból a mi kis választott falunkban tölthetjük a hetet. Most szedtem elő a képeket, amit az előző alkalommal készítettem. Ugyan egy fél napot töltöttünk azzal, hogy vendégeinknek megmutassuk a falut, de akkor a faluvezetésen csak az alábbi öt fényképet készítettem. Az első kettő a falu parkjában a kis dísztó mellől készült.
A következő három a falu templomában. Az oltár mögött a freskófestő – mint a képeken látni lehet -, a falut is megörökítette.





Béke, nyugalom, szépség... Élvezzétek majd azt az egy hetet, nem is lehet ez másképp!
VálaszTörlésA 3 kivánságodból várhatóan csak a harmadik jöb be. Most azért megyünk, hogy a falu szokásos Stifolder Fesztiválján segédkezzünk. Persze, azért reménykedünk, hogy jót fog tenni nekünk is.
TörlésOlyan szép az a kis park ! Tudom, hogy soha semmire nem érsz rá, de készíthetnél több fotót is - lenne miről....(Alig várom, hogy nyugdíjba menj már....)
VálaszTörlésA következó hétvégén ígérem, hogy sok fotót hozok. A nyugdíjas életem -most úőgy látszik -, majd 2027 január elsejével kezdődik...
TörlésNavégre :-)
Törlés