2026. február 21., szombat

Felhők fölött...

 

Már azon gondolkodtam, hogy februárban nem írok posztot a blogomba. Aztán most ezen a „laza” szombaton fényképeket kellett keresnem a feleségemnek a tanulmányához. Először az induló képet találtam meg. Nem tudom annak idején kétezertizenhétben miért fényképeztem. Most azt láttam bele, hogy a felhőcskék éppen veszekszenek. Ilyen volt az eddigi három hetem. Határidős munkák, amikor úgy érzem, hogy nyakig vagyok a munka sűrűjében. Ráadásul nem elég, hogy nyakig! Még lögybölik is, hogy olykor a fejem tetejéig érjen!

Ekkor most éppen az asztalom fölött levő centire néztem. A centi azt mutatja, hogy még 90 munkanapot kell dolgoznom aztán, kezdődhet a nyugdíjas életem. A nyugdíjas életemhez találtam a mai záró képem. Ezt is kettőezertizenhétben fényképeztem, amikor a család szülői házát eladtuk. Ez a nagymama varrós szakajtócskája. Félre is tettük, becsomagolva arra vár, hogy kitisztítsam, és használható állapotra hozzam. Értek ám én a stoppoláshoz is! Négyéves voltam, amikor nagymamám elvitt a munkahelyére, egy mosodába. Akkor még a kimosott és lyukas zoknikat javították. Nekem megmutatták hogyan kell csinálni, aztán zoknikat stoppoltam. Nagyon élveztem, és meg is dicsértek, hogy milyen szép és használható lett újra a zokni.    



4 megjegyzés:

  1. Hasonló kosaram van nekem is még a nagymamámtól. Szakajtónak hívták, és házi szőttessel bélelve kenyeret kelesztettek benne.
    Én most karácsonyi kellékeket, főleg szalagokat tartok benne, és van teteje is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen tipikus szakajtó, mely készülhet gyékényből, vagy kukorica csuhéból. A képen látható átmérője 12cm, ezért ebben kenyeret keleszteni nem lehetett, Nálunk nagy méretében a friss tojásokat gyűjtöttük.

      Törlés
  2. Bevallom, én is nagyon várom nyugdíjba-vonulásod napját...Már készítem neked a feladatokat, hogy ne unatkozz :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nagyon számítok én is rád...Már nagyon szeretenék sőkat foglakozni a Csendhegyekkel, meg a saját blogommal is....

      Törlés