VILLÁMLÁTOGATÁS

Mai nap úgy terveztem bolha piacozok egy jó nagyot. Aztán neki is indultam 10 körül, hogy majd meg-megállok, fényképezek, jó sokat nézelődök, beszélgetek majd a bolhapiacon. Aztán… Egészen jól indult a Nagymező utcában megálltam fényképezni, mert nagyon tetszett a Mexikói étterem kerthelyiségének kerítésére festett street art mű.

A képeket én készítettem róla, a művet alkotó további dolgait megtaláljátok itt: https://baloghattila.art/. Azután a piacon több volt az árus, mint a vásárló, de még így sem voltak ott az én kedvenc eladóim, akikkel beszélgetni szoktam a piacon. Így aztán a fél naposra tervezett kiruccanásom tényleg csak villámlátogatásra sikeredett. Sebaj. Most - még januárban -, legalább írogatok a blogomra.

Egy könyvvásárlással kezdtem, és regénybe illő történetet kaptam.

Amikor egy antik könyvet veszek, azzal a könyv írójának, készítőinek, használóknak történét is megvásárlom. A könyv történelmét az ember legtöbbször csak érzi, de a legutóbb vásárolt „Szállok az Úrnak” című könyvnél szemmel jól látható. Kiadója a RÉVAI, melyről a legtöbbünknek a lexikonja jut eszünkbe. A címlap magyaros motívumokkal gazdagon illusztrált. Középen az R.L jelzés rögtön elárulja, hogy Reiter László készítette.

 

Reiter László (Bp., 1894. okt. 15. – Sopronbánfalva, 1945. febr. 12.): könyvkiadó, grafikus, író. Képzőművészeti és műegy.-i tanulmányai után 1920-ban Angyal Gézával megalapította az Amicus Könyvkiadót, amely haladó szellemű könyveket olcsón és bibliofil kiállításban adott ki. Illusztrátorai neves művészek voltak. Alapító és vezetőségi tagja volt a Magyar Bibliophil Társaságnak, tiszteletbeli tanára a New York-i iparművészeti isk.-nak. 1933-ban a New York-i Brooklyn Galleryben volt kiállítása. A fasizmus áldozataként pusztult el. Forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/reiter-laszlo-7772F/

Aztán, ha belelapozunk, a belső címlapon egy ajánlás a szerzőtől. Hálás barátsággal ajánlja kollégájának 1933 január elsején. Csodálkoztam is rajta, hogy pont az év első napján adta át Grexa Gyulának.

Grexa Gyula (Bp., 1891. jan. 2. – Bp., 1977. nov. 13.): művelődéstörténész, tanár. A bp.-i tudományegy. bölcsészkarán végzett, bölcsészdoktorátust szerzett. Áll. ösztöndíjasként tanulmányozta a firenzei Laurentiana könyvtárat, a lipcsei Buchgewerbehaust, a berlini és müncheni áll.-i könyvtárakat. A polgári demokratikus forradalom idején gr. Károlyi Mihály belső munkatársi köréhez tartozott (1918–19). Könyvtáros a MNM-ban 1919-től, majd 1927-től nyugdíjazásáig, 1949-ig a Werbőczi (ma Petőfi) Gimnáziumban tanított, működését emléktábla őrzi. Gazdag hanglemezgyűjteményéből több zenei előadást tartott a Magy. Televízióban. – M. Caraffa és az eperjesi vértörvényszék (Rozsnyó, 1913); Arany János Csaba királyfija (Bp., 1917); A Csaba-monda és a székely hunhagyomány (Bp., 1922); A közművelődési könyvtárak fonotékáinak feladata a zenei ismeretterjesztésben (Bp., 1971); A magyar királyi korona problémái – Die Probleme der ungarischen Königskrone (Überlieferung und Auftrag, Wiesbaden, 1972). – Irod. Palojtay Béla: Elment a Tanár úr, akinek rossz diákja nem volt (Magy. Nemzet, 1977. 279. sz.). – Szi. Bárány Tamás: Apátlan nemzedék (r., Bp., 1960). Forrás: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/g-gy-757D7/grexa-gyula-75A46/    

Amikor megláttam a könyvben az Ex Librist, és ott a bölényben Szántó András nevet láttam, azt hittem Grexa Gyula tovább ajándékozta. De aztán láttam, hogy a bal felső sarokban a betűk kiadják, hogy GREXA EXLIBRIS.

Amúgy, Kertész Manó egyik legjobban sikerült könyvét vettem meg, amelyiket szívesen olvasok én is meg feleségem is. Kertész Manóról ajánlom elolvasni: Egy magyar nyelvtudós halálára

Oly észrevétlenül tűnt el az élők sorából Kertész Manó, mint amily csendesen, félrehúzódva élt. Ha magam elé idézem, alakját, ahogy annyiszor láttam élete egyetlen útján a budai otthon s a pesti iskola között, elmosódik öltözetének a papok polgári ruhájára emlékeztető tartózkodó előkelősége, csak a szemét látom, szemüvege éles csillogása megett ezt az álmatag, derűt sugárzó tekintetet, „Bocsássatok meg, de ti új tudósok veszedelmesen hasonlíttok az álmodozókhoz” – írta neki és róla Kosztolányi.

Nemcsak a szeme hasonlított a költők szemére, eleven s írott szavából is sugárzott valami, ami több volt tudós szabatosságánál. A fanyar, szárazszavú Tolnai Vilmos egy szakfolyóiratban írta róla, hogy „előadásának van sava-borsa, színes és kellemesen folyó, zamatos és kifogástalan magyarságú, melyen érzik a balatonmelléki íz”.

Ez a balatonmelléki jelleg sohasem kopott le róla, nem kophatott le, mert nem külső máz volt, világelméletének ez volt, titkos jegye, kedvességében ez sugárzott, szelíd derüjét ez ízesítette. „Dunántúli gavallér” – így jellemezte tréfásan Gombocz Zoltán. Valóban gavallér volt, vidám társ a fehér asztal mellett (a fiatal Zemplén Győző olykor távirat-pergőtűzzel ugratta ki ágyából, ha elmaradt egy symposionról), férjnek is lovag, a lövészárokban derék katona a töretlen ember. Törtetni nem tanult meg soha, de sokakat megtanított arra, hogy kell zokszó nélkül, gavallérosan visszavonulni, hogy lehet némán hűnek lenni a hangos igazságtalanág zajában. Mi csak mosolyát láttuk, sebeit csak szíve tudta, mely most, idő előtt, felmondta a szolgálatot.

A magyar nyelvtudománynak abba a nemzedékébe tartozott, mely Simonyi Zsigmond, Munkácsi Bernát, Szinnyei József tanítványaként építhette nyelvtudományunk hőskora fölé azt az aranykort, melynek legnagyobbjai mostanság ejtik ki kezükből a tollat. Kertész Manó neve a súlyos nevek közé tartozott. Széleskörű munkásságából, ha csak a magyar és finnugor mondattani kutatások terén végzett alapvető munkájának legkiemelkedőbb eredményeit tekintjük át (A magyar mondat ősi sajátosságairól, Finnugor mondat ősi sajátosságairól. Finnugor jelzős szerkezetek. A finnugor birtokos jelzős szerkezetek. A finnugor birtokos személyragozás némely használatáról, Uber die finnisch ugrische Wortfolge, Zur Frage der finnisch ugrischen Verneinung stb.), akkor is a magyar nyelvtudomány európai színvonalának egyik komoly képviselőjét kell látnunk benne.

De tudományos munkássága elsősorban mégsem mondattani kutatásaival épült bele a nyelvtudomány történetébe, hanem azzal a két művével, mely nyelvtudománya irodalmunk kevésszámú klasszikus alkotásai között foglal helyet. (Szolásmondások.  Szülők az úrnak. Az udvarias magyar beszéd története. Budapest, é. n. Révai). E két nagyszabású jelentéstani szaktanulmány nemcsak a nyelvtudománynak, hanem a magyar művelődéstörténetének, a magyar társadalomtudománynak és nem utolsósorban a magyar írásművészet történetének is alapvető kézikönyve. Tőle vártuk a magyar köznyelv kialakulásának történetét s a magyar osztály-nyelvek kérdésének kidolgozását. Most szorongva várjuk, mit rejt hagyatéka.

A magyar nyelvhez nemcsak a tudós tárgyilagos érdeklődésével közeledett, hanem azzal az áhítattal és szeretettel, amivel a férfi anyja kezére borul. Tudományának tárgya lelkének menedéke volt. Mikor megsokasodtak a szelek felettünk, nem hajlongott erre s amarra, hanem megkapaszkodott a szent gyökerekben: tudta hol őrzi szívét. Emléke nemcsak a tudományé. Sírkövére költők hordják a virágot.        Bóka László     Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/1942-majus/kultura/egy-magyar-nyelvtudos-halalara

Tizenkettő éve vagyok blogger.

Ez ugyan nem kerek évforduló – pontosan egy tucat éves –, de mégis fontos megemlíteni évenként, hogy 2010 január 15-én jelent meg első posztom.

Most nincs arra időm, hogy az elmúlt tucatnyi év posztjairól elemzést írjak, de egy hosszabb poszt megírására se jut most szabadidőm. Nemrég voltam egy két és fél órás ArtDeco felfedező sétán. A sétára majdnem egy órával előbb érkeztünk. Ott kiszúrtam egy szecessziós bérpalotát, melyet szecessziós mozaikképek díszítettek. Rögtön lőttem néhány képet is. Most ezeket hozom, és a ház rövid történetét, melyet a neten találtam.

Tervező: Mód Lajos

Építés éve: 1914, 1915

Kutatás: Galamb Zsuzsanna

A Rómer Flóris 26. (akkor Zárda utca 26.) alatti négyemeletes bérházat Mód Lajos építész, a Magyar Iparművészeti Társulat tagja tervezte saját maga számára. Az L-alakú bérház tervei 1914 májusában készültek el. Általában szintenként két lakást alakítottak ki, a lépcsőház az „L” hosszabbik szárában kapott helyet. A földszinten egy jelzett terv szerint ugyancsak két lakás lett volna, létezik viszont egy szintmegjelölés nélküli terv is, amely az utcai fronton irodákat jelez. Itt az épület bal oldalán húzódik a kapubejáró, amely elrendezés a mai állapotnak felel meg. /Galamb Zsuzsa Az elegánsabb, háromszobás nagyobb lakások az utca felé néztek, minden helyiséget – a cselédszoba kivételével – az előszobán keresztül lehetett megközelíteni. A kisebb, kétszobás udvari lakásokban nem volt cselédszoba, viszont minden szinten egy nagyjából cselédszoba méretű ruhatárat találunk. Az 1914-ben készült tervek a negyedik emelet udvari szárnyaiban irodát jeleznek, míg a padlásalaprajzon a középtengelybe műtermet tervezett Mód Lajos – ezt a homlokzaton felirattal jelölte. A keskeny épület homlokzata vertikálisan hangsúlyozott, erőteljesen, rizalitszerűen előreugró középrészét mozaikképek díszítik. Az alsó mezőben építkezésen dolgozó munkásokat láthatunk, itt olvasható az 1914-es dátum is. A felsőbb szintek mezőiben egy-egy antikos ruhájú nőalak, a művészeteket jeleníthetik meg. Az alsó kezében ecset, a felette levőében körző és tervlap látható, a harmadik kezén egy kis szobrocskát tart. A kis képek Mód Lajos tervrajzain még nem szerepelnek, készítőjük kilétét még homály fedi. A ház padlásterét 1921-ben átalakították, beépítették, az 1921. február 14-én kelt használatbavételi engedély szerint három utcai szobát, egy előszobát, egy konyhát, egy fürdőszobát, egy „closettet” és egy éléskamrát hoztak létre./Galamb Zsuzsa Forrás: https://budapest100.hu/house/romer-floris-utca-26/

Húsz év keresés után megtaláltam.

 Már a múlt században emlegette feleségem, hogy az ő nyelvész dolgozatában Horger Antal cikkeiben találta a magyarországi német nyelvjárásokba átvett német jövevényszavakat. Azóta emlegeti, hogy egy Horger Úr részéről dedikált könyvet szívesen látna a könyvtárában. Én azóta könyvárveréseken, antikváriumokban hiába kerestem, nem találtam. Azaz tíz éve Horger Antal Úr saját kézírásával ellátott könyvet láttam, de ott aláírásként a „szerző” kifejezés szerepelt. Azt mégsem vehettem meg. Az idei évben aztán egyszer csak rátaláltam egy képeslapra, melyet Horger Antal Kertész manó – szintén nyelvész -, barátjának írt Szegedről.

Amikor feleségemnek átadtam, és kézbe vette, nem is jött rá, hogy ez Horger Antal írása. Az íráskép alapján azt hitte egy női írással van dolga, mert olyan csinos szépírásnak látta. Aztán Szépen előadtam az előkészített netes kutatásom alapján, hogy miről és kikről szól ez a kis képeslap.

Akinek címezték: Kertész Manó, született Kohn (Orosztony, Zala vármegye, 1881. október 15. – Budapest, 1942. április 3.) magyar finnugrista, nyelvész, gimnáziumi tanár.

Kohn Benő és Hoffmann Terézia fia. A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, azután a főváros középiskoláiban lett tanár. Több ízben nyert pályadíjat a Magyar Tudományos Akadémia pályázatain.

 Elsősorban finnugor mondattannal, továbbá nyelvjárási kérdésekkel, illetve a magyar szókincs kutatástörténetével kapcsolatos munkákat írt. Néprajzi munkái közül szólástanulmányai meghatározók. Halálát szívgyengeség, vérző gyomorfekély okozta.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kert%C3%A9sz_Man%C3%B3

Felesége Pfeifer Anna volt, akivel 1912. március 30-án Budapesten kötött házasságot.

English (default): Nina Kertész (Pfeifer)

Birthdate:       1886. december 22.

Death:            1958 Közvetlen családtagok:        Vilmos Pfeifer és Pfeifer Auguszta (Lichtenstern) lánya Dr. Manó Kertész felesége, Kertész dr János édesanyja Dr. Pfeifer György; Fischer (Pfeifer) Mária; Deutsch Leonie Pfeifer; István Pfeifer és Gyula Pfeifer leánytestvére (Megj: Gyulán kívül másik 2 fiútestvér gyerekkorban elhunyt.)Forrás: https://www.geni.com/people/Kert%C3%A9sz-Pfeifer-Nina/6000000039865721774

Sógora: Gyula Pfeifer

Birthdate:       1899. november 08. Birthplace:   Budapest, Hungary (Magyarország)

Death:            1945 Bruck, Austria – Sajons életrajza a neten nem szerpel, így egyelőre kérdéses, hogy milyen tudományos tevékenységgel foglalkozott rövid életében.

Forrás: https://www.geni.com/people/Pfeifer-Gyula/6000000040178357390

 

Az aláíró: 1872. május 28-án született Horger Antal Albert nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának dékánja 1927-től 1928-ig. Aki kirúgatta az egyetemről József Attilát. Ja, nem…

Horger Antal 1872-ben született Lugos városában, Krassó-Szörény vármegyében, német gyökerű családban. Apja Horger János cipész, 1892-től egyúttal a Lugosi Népbank igazgatósági tagja, anyja Grau Antónia volt. Katonai szolgálatát követően 1896-tól a Brassói Főreáliskola helyettes tanára, 1898-tól véglegesített tanára. Az 1907-es tanévtől már a budapesti VI. kerületi állami felsőbb leányiskolába helyezték át, amit újabb szakmai előrelépés követett 1914-ben, amikor is a Budapesti Tudományegyetem bölcsészettudományi karán megszerezte egyetemi magántanári képesítését magyar hangtanból és szótanból. 1922-től a szegedi, 1940-től a kolozsvári egyetemen a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára. Kutatási területe a magyar hangtörténet, a szófejtések és a székely nyelvjárás vizsgálata volt. Ő alkotta meg az első magyar nyelvjárási térképet. Konzervatív, pozitivista tudósként, németes alapossággal írta meg műveit.

Még brassói tartózkodása idején vette feleségül az erdélyi örmény családból származó Daibukát Szidóniát. Házasságuk gyermektelen maradt. 1921-ben, Budapesten ismét megnősült, feleségül véve Röck Johannát, Siklóssy Andor özvegyét. Kapcsolatuk hamar kihűlt, mikor pedig elfogadta a szegedi tanári állást, beadta a válókeresetet, mivel felesége nem akart vele költözni Szegedre. A válás körüli civakodásuk egyszer odáig fajult, hogy 1922. november 15-én felesége dulakodás közben rálőtt, két lövéssel eltörve Horger Antal bal karját. Az ügyből per lett, majd nem sokkal később elváltak. Harmadik házasságát 1937-ben, 65 éves korában kötötte a nála 28 évvel fiatalabb Gillming Blankával.

A szélesebb közvélemény előtt Horger Antal elsősorban arról ismert, hogy a Szegedi Tudományegyetem professzoraként 1925. március 30-án, hétfőn reggel a Szegedi Új Nemzedék című lap vasárnapi számában megjelent kritikák hatására magához hívatta József Attilát, és két tanú jelenlétében közölte vele a bölcsészeti kar álláspontjaként feltüntetett magánvéleményét, miszerint a Tiszta szívvel című verse miatt el kell hagynia az egyetemet. Ezt a konfliktust örökítette meg a költő a Születésnapomra című versében is.

A városi legendát – és némiképpen Horger Antalt – tisztázandó azért fontos megjegyeznünk, hogy bár Horger meglehetősen szélsőségesen reagált József Attila című versére, a hiedelemmel ellentétben nem tiltotta ki az egyetemről a költőt, csupán nemkívánatos személynek nevezte, eltanácsolta a tanári pályáról. Semmilyen hivatalos lépést nem tett kirúgása érdekében - „csak” megfenyegette, hogy gondoskodni fog róla, a diplomát ne kapja meg. József Attila később önként hagyta ott a szegedi egyetemet, mert Bécsben kapott ösztöndíjat, majd Párizsban tanult.

A hont kivont szablyával óvó fura úrnak amúgy jóval komolyabb érdemei is voltak, mint hogy megvédte az egyetemet József Attila ármánykodásától. A nyelvtörténet és a nyelvjáráskutatás területein ugyanis több, máig is jelentős alapművet hozott létre.Nyelvészeti munkásságának legismertebb és talán legfontosabb eredménye a róla elnevezett hangtörvény (Horger-törvény), amit ma két nyíltszótagos tendenciaként tanítanak a magyar szakosoknak. Horger ómagyar kori jövevényszavaknál figyelte meg azt a jelenséget, miszerint a három- vagy többszótagú szavakban, ahol az első és a második szótag is nyílt, a középső rövid magánhangzó hajlamos kiesni. Klasszikus példák erre a tendenciára a szláv malinából lett málna, illetve a palicából lett pálca szavaink, de ugyanennek köszönhetők az azután-aztán, halovány-halvány alakváltozatok is.

Horger a történeti hangtanon kívül a nyelvjáráskutatásban is úttörőnek számít. Különösen a székely és a csángó nyelvjárások érdekelték, utóbbi nem csak nyelvészeti, hanem kulturális szempontból is. A szoros értelemben vett nyelvjárásvizsgálatok mellett, Horger a csángó nép eredetével is foglalkozott, és csángó népmesegyűjteményt is adott ki. Legfontosabb munkája A magyar nyelvjárások című műve, melyet 1934-ben publikált, valamint első nyelvföldrajzi munkája,  A keleti székelység nyelvjárási térképe, amellyel szerencsére hagyományt teremtett, hiszen azóta számtalan utódja jelent meg.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy Horger professzor úr sem „középiskolás fokon” ismerte a nyelvet, József Attila frappáns sorai miatt mégis eléggé elbánt vele az utókor emlékezete…Forrás: https://nyolcezer.hu/cikk/kultura/2018/05/28/az_egyetem_fura_ura

Ajándék mások kidobott ócskaságából

Három év után végre újra együtt volt a CSALÁD Karácsonykor. Bár Virtuálisan előző évben is volt közös ajándékozás, de azért egy fedél alatt a Karácsonyfa körül az egészen más.

Volt nagy ajándékozás, most csak 2 ajándékról szeretnék írni. Az egyiket én találtam a bolhapiacon. Egy katonaláda féle, melyet az eladója csak egy kicsit megtisztított és politúrozott. Most feleségemnek adtam át, hogy az egyre szaporodó német feliratos textilgyűjteményünk egyik tárolóhelye legyen. Nagy csodálkozás volt, hogy én eddig hol rejtettem el, ezt a nagy ajándékot, hogy Ő nem vette észre. A másikat Görögországból hozták a kisebbik lányomék. Egy görög művész alkotása, aki hajnalonként a tengerpartot járja, és partra vetődött uszadékfákat gyűjt össze. Így ilyen hulladékfára festette a reggel felkelő napban tengeren ringatózó vitorlásokat. A fadarab talán egy tengerész ládájának egyik léce lehetett hajdanán, a szegek rozsdafoltjai most is látszanak a deszka szélein. Ezután majd az íróasztalom fölött kap helyet, hogy a munkában inspiráljon.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

 

-       Nyomtatták 1910-ben egy képeslapra. Nekem ez nagyon megtetszett, mert végre egy klumpában és népviseletben szereplő párt ábrázol kis hazánkban. Nekem meg az utóbbi években mániám lett a magyarországi klumpaviselet tanulmányozása, és a klumpakészítés elsajátítása. Kimondottan csak ezért vettem, hogy legyen Magyarországon kiadott klumpás lapom.

Aztán, amikor itthon elkezdtem tanulmányozni, és utána járni a címzett személyének, egy különleges történelmi szereplőt ismerhettem meg Sümeghy Dezső személyében:

„Nevéből is ítélve régi dunántúli család sarja, ennek ellenére a Nagyalföldön élte le életének első felét. Apátfalván született, ahol apja tanítóskodott. Középiskolába azonban már Székesfehérvárott, illetve Veszprémben járt, ott érettségizett, majd Budapestre került egyetemre. A Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi és bölcsészeti karán végzett tanulmányai után levéltári vizsgát tett 1906-ban. 1907-ben ismét a Nagyalföld fogadta be: Makón foglalta el Csanád megye levéltárosi állását. Tevékenységét nem korlátozta az iratok rendezésére, hanem részt kért a város társadalmi életében is. Énekkart szervezett, a művelődés szintjének emelésére. Ezzel aztán számos sikert ért el. A levéltárban pedig rendet teremtett és egy tanárral, Barna Jánossal együtt meglehetősen terjedelmes könyvben jelentette meg a megye nemesi családjainak adatait. A Nemes családok Csanádvármegyében című 241 oldalas kiadvány 1913-ban került az olvasók kezébe. A történettudomány kritikusai szerint rendkívül alapos művet tetszéssel fogadták.

A folytatás azonban elmaradt, mert kitört az első világháború, ő pedig bevonult a honvédséghez. Az északi hadszíntéren század-, majd zászlóalj-parancsnoki beosztásban harcolt. Vitézségéért kitüntették a III. o. katonai érdemkereszttel. Az arcvonal mögötti szolgálataiért elismerésben részesült. Leszerelése után visszatért makói állásába, de nem sokáig maradt ott.

Régi vágya teljesült, amikor 1923-ban Sopron megye főlevéltárosának hívta meg. Az illetékesek jól választottak. Más ember talán kétségbeesett volna a megyei levéltár állapota láttán, ő azonban nekilátott a munkának, s eredményesen be is fejezte. Az történt ugyanis, hogy mielőtt a trianoni békeszerződés szerint Sopron az osztrákokhoz került volna, a hatóságok megkezdték a hivatalok kiürítését. A vármegye iratanyagát, benne századok okleveleit, vasvillával hányták föl a társzekerekre, s vitték falura. S amikor kiderült, hogy a város magyar marad, mindent visszahoztak, hasonló módszer szerint. Ezt a halmokba szórt reménytelen összevisszaságot kellett az új embernek rendeznie. Sümeghy nemcsak rendet tudott teremteni, de a menet közben megtalált és összegyűjtött középkori okleveleket sajtó alá rendezte, s kiadta Sopronvármegye levéltárának oklevélgyűjteménye I. rész, Középkori oklevelek címen, Sopronban, 1928-ban. Számos kisebb cikket is írt, és tanácsokkal, lektorálással támogatta a Soproni Szemlét. A társadalom is elismerte: tagja volt a Kaszinónak.

A módszer, ahogy az anyagot elrendezte a rendelkezésre álló termekben, a sajátja volt, s a legmesszebbmenőkig szolgálta a kevésbé hozzáértő kutatók érdekét. Mert ha nem is verte nagydobra, szívesen eligazította azokat, akik betévedtek hozzá, különösen a vármegye közgyűlései idején olyan tagok, akiket valamelyest érdekelt a múlt, de nem volt meg hozzá a képzettségük, hogy elolvassanak és megértsenek egy német vagy latin oklevelet. Viszont fontos volt, hogy elégedetten távozzanak, mert az ő szavazatuktól is függött, mennyi pénzt biztosít majd a költség-vetés a további levéltári munkálatokra. A laikusok felvilágosítására nem sajnálta az időt. A környezet amúgy is vonzó volt: a bútorzat, a faborítású falak, az üvegablakok. A második világégés után következett a második rendrakás. Ez azonban már nehezebben ment. Felesége elhunytával nyugdíjazását kérte. Még egyszer feltámadt benne a szorgalmas adatgyűjtő levéltáros, amikor Faller Jenő megbízására az egyetemnek megkezdte a bányatörténeti anyag lemásolását. Ennek a munkának azonban nem juthatott a végére. 1957. április 11-én érte a halál.”  Idézet forrása: https://sopronanno.hu/bejegyzes/sumeghy-dezso-1882-1957

Szerencsés Bronzvasárnap.

Ez az adventi hétvége pörgősen indult. Piaci nagybevásárlás, aztán otthon rendrakás. Lakás átrendezés, hogy végre a munkahelynek is használt lakásunka visszaköltözzön a meghitt otthoni hangulat. Szombatra meg is lett minden könyvnek, jegyzetnek a helye. Vasárnap délelőtt aztán gondoltam, hogy elmegyek a Klauzál téri bolhapiacra. Ott fedett helyen mindig szép régiségeket látni, és szeretek beszélgetni az ottani ismerős árusokkal.

Az eladó tárgyakat nézegetve, észrevettem egy régi múlt század ötvenes-hatvanas éveiből származó lakatot. Pont egy ilyen hiányzik még a feleségem ajándékához. Már egy hónapja megvan az ötvenes évekből származó katonaláda, amelyikbe az utóbbi évben gyűjtött magyarországi német feliratos textíliák fognak lakni. Egyedül egy korabeli lakat hiányzott hozzá.

Ezt a lakatot kérem szépen.  – mondtam és nyújtottam az eladónak.

Csomagolhatom? – Kérdezte az eladó.

Igen. – Válaszoltam én.

Aztán kifizettem, és elpakoltam a becsomagolt lakatot. Igazán újrahasznosított csomagolásban kaptam meg a lakatot. Így van ez jól, igazi bolhapiacos recycling. Teljesen jó választás volt, látszik, hogy mintha mindig is ehhez a ládához tartozott volna. Aztán hazafele jövet még a diafilmgyártó kft. mintaboltja is nyitva volt. Így aztán diafilmeket is vásároltam. Lesz még decemberben diafilm vetítéses családi este. Végül kis mikulásvirágokat is vettem hazafele, hogy itthon végre a lakásunk kis szegletei egy kis ünnepi hangulatba kerüljenek.