2023. november 1., szerda

Jobban is állhatnánk!

Bizonyosan, ha minden a tervezett ütemterv szerint halad, és … Kereken egy éve, hogy megvettük álmaink házát. Múlt évben azt terveztük, hogy az idei év Karácsonyát már itt ünnepeljük. Most éppen úgy állunk, hogy az épületgépészeti szerelést befejezték, és már jöhet a padló betonja. Amikor mentünk átvenni a munkát, megjegyeztük, hogy ez a lerakott kanyargó cső nekünk tetszik. Az épületgépész barátunk szerint is remek munka, és majd jól fel fogja fűteni a kis házunkat. Reméljük is!







Ha már egyszer ott voltunk dolgoztunk és körbe néztünk a birtokon. Régóta nem ástam már. Most a virágoskert őszi gondozását végeztem el. Aztán körülnéztem a telken. Bizony lesz még itt munka jövőre is.







2023. október 13., péntek

Októberi helyzetkép szeptemberi előzményekkel

Év elejei terveim szerint ezt a posztot már a vidéki otthonomban kellene írnom. A felújítási projektem késedelemben van, de ez nem tántorított el attól, hogy feleségemmel kiránduljunk, és közben a házfelújítást is végezzük, haladjunk.



Voltunk a háznál is, mert feleségem hivatalos útra ment a környékre. Én addig kitakarítottam a pincét, hátha még szükség lesz rá a télálló gyümölcsök és zöldségek tárolásában.







 Szeptember közepén Magyarországi Német betelepítési és kitelepítési emlékmű átadást mentünk fényképezni Felsőgallára. Közben útba ejtettük Szomort is, mert az ottani Nepomuki Szent Jánosról és a kitelepítési emlékművükről nem volt még fotónk.







Szeptember végén van a feleségem születésnapja. Ő akkor érzi jól magát, ha egy kis munka is van az ünnepnapokban. El is mentünk Kál-Kápolnára Málenkij robot emlékművet fotózni, majd jött egy kis Tisza tavi vízitúra. Aztán Rétest is ettünk Poroszlón. Megismertük a Balmazújvárosi Német Házat és részt vettünk a német kórusuk főpróbáján. A végén aztán a Balmazújvárosi gyógyfürdőben fürdőztünk, hogy aztán megfiatalodva érjünk haza.


Hazatérésünk után kaptuk a hírt, és képeket, hogy Októberre a házfelújításunk épületgépészeti alapszerelése befejeződött. Még sok munka van, de talán elérjük, hogy lesz majd temperáló fűtés akkor, amikor fagy.

2023. szeptember 23., szombat

Nyomaink a térben és időben

Még itt vagyunk a földi-, és a blog-térben egyaránt. Aztán eljön az idő, amikor mi már a Világegyetem részei leszünk, és csak nyomokat hagyunk magunk után. Mostanában nagyon kell figyelni ezekre. Ha a Karbon lábnyomomat számolom, és nézem, akkor átlag alatt vagyok. Ha a tárgyi és szellemi termékeket, akkor úgy gondolom, átlag fölött teljesítek. Természetesen a blogtérben vannak nálamnál is jelentősebb teljesítményt nyújtók, Aranyosfodorka is ilyen. Múltkoriban nagyon megijedtem, hogy abba akarta hagyni. Csodálkozni nem csodálkoztam, mert engem is nagyon zavarnak blogszerkesztésben történt változások, és a Googletől kapott figyelmezetések: „Elfogy a tárhelye, vegyen vagy töröljön!”. Bosszankodom, amikor nem tudom a szokott módon karbantartani a posztjaimat, vagy új posztokat írni. Fodorka Kálvária gyűjteménye hatalmas kincs. Ennek a kincsnek a jövőnek történő megőrzését és gondozását már korábban elvállaltam. Az nem elég, hogy rendszeresen mentéseket végzek a blogjainkról. Mi fog történni, ha a blogspot azt mondja, hogy már nem működteti tovább, vagy megszünteti az ingyenességet? Idén Augusztusban aztán elhatároztam, hogy lépek.

Két hónap alatt eljutottam odáig, hogy megvásároltam a multmento.hu és csendhegyek.hu domain neveket. Ezeken a helyeken fognak majd hamarosan tükörképként működni a megőrzendő blogjaink.

 

2023. augusztus 13., vasárnap

Gyógynövény szentelés

Egy kis lazítás volt nálunk a hétvégén. Most máshogy dolgoztunk, és nem a házunk munkálataival foglalkoztunk. Részt vettünk a Budapesti Német Önkormányzat Kórustalálkozóján és gyógynövényszentelésén, Nagyboldogasszony ünnepén.  A hagyományról beszéljen az alábbi idézet, az eseményről meg a képek.

A tradíció valószínűleg egy legendából eredeztethető, amikor is a tanítványok Mária sírját felnyitották, holtteste helyén azonban csak virágokat és gyógynövényeket találtak. A katolikus egyházban ebből alakult ki a gyógynövénycsokrok Nagyboldogasszonykor történő megszentelésének évszázadok óta ápolt szokása. Ez a hagyomány főleg Németország déli részén ismert még ma is széles körben, és korunkban is ápolják. Ilyenkor különböző gyógynövényekből kötnek csokrokat, az összetételük faluról falura változhat. A csokrokat a házak padlásán akasztják fel, hogy az épületet magát és az ott lakókat óvják az olyan bajoktól, mint például a villámcsapás vagy a betegségek. A magyarországi németek gyógyhatásuk miatt mindig is gyűjtötték a különböző erdei és mezei virágokat, amiknek a régmúltban csodatévő erőt is tulajdonítottak, hiszen mindegyik növénynek megvan a maga funkciója a népi gyógyításban. Bár a gyógynövénycsokrok kötésének hagyománya már sok magyarországi német településen feledésbe merült, de az elmúlt években néhány német nemzetiségi önkormányzat igyekszik újra feléleszteni a hagyományát. Forrás: https://www.zentrum.hu/hu/2021/08/gyogynovenycsokor-szenteles-maria-mennybevetelenek-unnepen/









2023. augusztus 10., csütörtök

A munka csak folytatódik

Már vége fele jár a nyár, és úgy érzem nem haladunk a felújítással. Nézzük meg egy kicsit mi is történt eddig augusztusban.

Megérkeztünk, és egy újabb bokor nyitotta sárga virágait.

 Bentről kinézve látjuk, hogy a villanyszerelés szinte el sem kezdődött. Na jó, ha a gégecsövek helyének kivésését és azok falba rögzítését annak vesszük, akkor nem is állunk olyan rosszul. 


A bejárathoz vezető út kertjében szerencsére virágzó bokrocskák fogadnak. Kívülről egy szép ház benyomását látjuk. 

Itt meg a kerti budi, előtte két éve még konyhakert volt. Most a felmagzott hagymákat nem ismerte fel egy látogató. Azt hitte, valami más bolygóról származó ismeretlen élőlény. Én mindenesetre begyűjtöm a magját, aztán meglátjuk mi kel ki belőle jövőre. 

Itt a vadvirág találkozik a telepített rózsával. 

A szomszéd kecskemamája, éppen gidáját szoptatja. 

A házban dolgoztunk, amikor esett az eső. Aztán sógorom kiment a levegőre, és hívott, hogy szivárványt lát. Én kiszaladtam és lefényképeztem. Halványan, de azért a képen én látom. Amennyiben Ti nem, képzeljétek oda.

És itt a vége! A villanyszerelés mellékterméke. Itt Július közepén csak egy betonplacc volt, ez a kupac mind a falban menő gégecsövek helyéről jött ki.