Szüretelni mentem

Szeptemberben már kettő hétvégén is lementem a telekre. Úgy számítottam, hogy szeptemberben több szüretelni-való lesz. Előző években, ilyenkor lehetett már a piros és sárga pogácsa almából hozni Pestre. Most a sárga pogácsa pirosabb volt, mint az eredeti piros pogácsa. A mogyoró, mandula, dió termés is éretlen volt. A fű nem szorult nyírásra. Így aztán első alkalommal, üres kézzel mentem vissza Pestre.

Két héttel később úgy gondoltam biztos mindenből tudok majd felvinni. A füvet valóban ideje volt nyírni. A mandula termés már lehullott, de a mókusfélék úgy néz ki megelőztek. A mogyoró összeszedésével ugyanakkor sikerült megelőznöm őket. 

Bár biztosan hiányozni fog nekik a mogyoró, mert a dió viszont le se hullik. A diótermés fenn a fán burkában feketedik. Úgy néz, ki a karácsonyi bejglihez a piacról kell majd diót hozni. Almából is csak keveset tudtam szedni.

 

A telekhez vezető bekötő út mellett vadvirágot tudtam szedni. Ez egy jól sikerült csokor lett, mindig jó ránézni. Ha almát és diót nem, legalább virágot szüreteltem.

A kijárási tilalom enyhülése

A rendkívüli állapot alatt, csak-csak elhagytam a lakást. Vásárolni, és néha csak úgy kiereszteni a gőzt. Áprilisban minden munkát Home Office-ban végeztem. Aztán május első munkanapján besétáltam dolgozni az irodába. A hetven fős egy légterű irodában voltunk összesen négyen. Ekkora létszámra van is egy italautomata, amely szűri, forralja buborékot is ad a vízhez. Ekkora irodában, ha nincs ez a járványveszély az automata, soha nem pihen. Most aztán láthatóan aludt (ezt jelzi ez az aranyos kis zöld cicus).

Én nyolc órakor első voltam, aki felébresztette.

A hétvégén már a telekre is lementem, az idei évben először. A fű térdig ért. Nem is fényképeztem le a kiinduló állapotot Gyorsan olajt cseréltem a fűnyíróban, és feltöltöttem benzinnel. Aztán meg sem álltam. míg ki nem fogyott a fűnyíróból a benzin. Ekkor készült ez a kép.

Itt már a munka végeztével a fedett terasz vendégfogadásra felkészítve. Jött is a szomszéd, és a falubeli ismerősök. A szájmaszk alkalmazva, és természetesen a távolságot is betartottuk.

A búcsúzás képe. Távolban a szomszéd repceföldje. Sajnos már majdnem levirágozva.

Szezonnyitó a telken

Az utóbbi néhány évben a családi telek háttérbe szorult a sok egyéb munka miatt. A telken töltött szabadidőm, számomra a legkedvesebb időtöltés. Amikor lementem, akkor kigondoltam, hogy majd dokumentálom. A fényképezőgépem le is vittem, aztán lefényképeztem Őnagyságát, mármint a telken levő 200 éves pince-présház alapokra készült negyed százados nyaralónkat.

Szerencsére a szomszéd már lenyírta két telek közötti közös használatú utat. Azért így is maradt munkám. A fűnyíró is tette a dolgát, meg én is, akinek jól esett ez az irodai munkától merőben különböző elfoglaltság. Egyáltalán nem éreztem fárasztónak, hogy hat órán keresztül csak nyírtam a füvet. Miután az utolsó négyzetmétert is lenyírtam, és a fűnyírót is letakarítottam jöttem rá, hogy munka közben egyetlen fényképet sem készítettem. Pedig találkoztam én munka közben sok-sok szépséggel, melyekről akár fényképet is készíthettem volna. Találkoztam lábatlan gyíkkal, sok-sok méhecskével, sok-sok tücsökkel. A teleken sok tücsökjáratot is felfedeztem. Ha majd lent is alhatok, biztosan tücsökzenét is hallhatok. Olyan sok százszorszép van a fű között – egyes százszorszép szigeteket meg is hagytam -, hogy remélem a sok tücsök emiatt is szépséges muzsikát fog szolgáltatni. A májusi fehér orgonafánk már virágzott, így abból is hoztam Budapestre. Itthon aztán úgy éreztem, nem fáradtam el, csak feltöltődtem a vidéki levegőn.