Enkenbachi séta gondolatokkal.

Amikor Enkenbachba vendéglátóink utcájába befordultunk megláttam az utcanév táblát „Finkenstraße”. Szinte otthon éreztem magam, a nagyapám családnevével megegyező utcában. Ezen nem kell csodálkozni, hisz elég gyakori név Németországban. Másnap, amikor az elefántos körforgalmat fényképeztem egy nagy sétát tettem a faluban.

A szálloda, ahol megszálltunk egy szép fahtwerkes épület.

Mellette láttam egy homokkő külső falazatú romos házat. A nyitott ablakon befotózva láttam, hogy a belső válaszfalak ennél is fahtwerk szerkezetűek voltak.

A vasútállomás épülete, tipikus állomásépület, és mint Németországban minden falusi megálló rendben tartva.

A falu templomának a parkja.

A templom mögött a rovaroknak épített hotel.

A gyerekek itt játszhatnak kedvükre.

Amíg a gyerek játszik a felnőttek ilyen asztaloknál pihenhetnek.

 Nem sok árnyékot adó fa van a sétautakon, de legalább éjszaka is ki van világítva.

Itt még a békákra is gondoltak. 

A kutyásoknak sem kell aggódni.

 A Szent Norbert Templom. Ajánlott ismertető:   https://de.wikipedia.org/wiki/St._Norbert_(Enkenbach)

A templom a Szent Jakab zarándokút egyik állomása. Itt ért utol a feleségem telefonja, hogy siessek vissza, mert menni kell a következő közös családi programra. Ezen kiderült, hogy vannak véletlenek. A családi közös vacsora különtermének pincérnőjén levő névtábla a saját családnevem volt. Először azt gondoltuk, hogy lányom foglalta a különtermet. Nem . Neki is ugyanez volt a családneve, mint nekünk. A mi családnevünkről tudni, hogy Németországban nem gyakori. Kánban – ahonnét a mi családunk származik -, Baranya megye kis sváb településén Pfalzi nyelvjárást beszélnek. Mi éppen a Pfalz környékén levő étteremben voltunk. Könnyen megeshetett volna. Ha háromszáz évre vissza tudtuk volna vezetni családfáinkat, még közös szépszülőket is találtunk volna.  

Elefánt a körforgalomban

Az ünnepek előtti készülődésben a blog írásra és szerkesztésre nem sok időm maradt, holott rengeteg képem és történetem van az elmúlt időszak élményeiből. December elején, amikor Németországba mentünk az úti célunk Enkenbach volt. Egy kis falu Kaiserslauterntől tizenegy kilométerre.

Egy átlagos német falu. Sok új építésű házzal, kevés járdával, de rendben tartott utakkal. – mondta lányom.  

Második nap reggel még maradt időm arra, hogy körülnézzek a faluban. A vasútállomástól nem messze volt a szállásunk egy szépen felújított fahtwerk épületben. A vasútvonal fölött gyalogos felüljáró volt, gondoltam átmegyek. A felüljáró egy körforgalomhoz vitt át, és a körforgalom közepén egy elefánttal szántó embert láttam.

Ezen nem csodálkoztam, mert vendéglátóink már előző nap mesélte, hogy Enkenbachnak komoly cirkuszi hagyományai vannak, mert több cirkuszdinasztia származik a faluból. Cirkuszmúzeum is van, sajnos azt a rövid idő alatt nem tudtuk megnézni.

Az ekéző elefánttal egy valós történetet mesélnek el. Az 1917-es első világháború alatt a mezőgazdaságban használt összes lovat és más állatot a katonaság elkobozott. Ugyanebben az évben egy cirkusz vendégszerepelt Enkenbach községben, amely éppen itt felbomlott és két elefántot hagyott hátra. A Moulier családnál maradtak, ahol Schmitt az asztalos mester dolgozott. A kertet fel kell szántani, de nem volt ló a munka elvégzéséhez. Aztán Schmitt készített olyan hevedereket, amelyeknek sokkal nagyobbnak és stabilabbnak kellett lenniük, mint a lovaknak vagy az ökröknek. Fogta az ekét és a vasboronát, és az elefánthoz kötötte. Így a kertet gyorsan fel lehetett szántani. Részletesebben itt róla:  https://www.kuladig.de/Objektansicht/KLD-274541