Már azon
gondolkodtam, hogy februárban nem írok posztot a blogomba. Aztán most ezen a
„laza” szombaton fényképeket kellett keresnem a feleségemnek a tanulmányához.
Először az induló képet találtam meg. Nem tudom annak idején kétezertizenhétben
miért fényképeztem. Most azt láttam bele, hogy a felhőcskék éppen veszekszenek.
Ilyen volt az eddigi három hetem. Határidős munkák, amikor úgy érzem, hogy
nyakig vagyok a munka sűrűjében. Ráadásul nem elég, hogy nyakig! Még lögybölik
is, hogy olykor a fejem tetejéig érjen!
Ekkor most éppen az asztalom fölött levő centire néztem. A centi azt mutatja, hogy még 90 munkanapot kell dolgoznom aztán, kezdődhet a nyugdíjas életem. A nyugdíjas életemhez találtam a mai záró képem. Ezt is kettőezertizenhétben fényképeztem, amikor a család szülői házát eladtuk. Ez a nagymama varrós szakajtócskája. Félre is tettük, becsomagolva arra vár, hogy kitisztítsam, és használható állapotra hozzam. Értek ám én a stoppoláshoz is! Négyéves voltam, amikor nagymamám elvitt a munkahelyére, egy mosodába. Akkor még a kimosott és lyukas zoknikat javították. Nekem megmutatták hogyan kell csinálni, aztán zoknikat stoppoltam. Nagyon élveztem, és meg is dicsértek, hogy milyen szép és használható lett újra a zokni.
