Navratil Ákos szülőháza

Belvárosi sétám végén, a Vörösmarty téren akartam átvágni. Nem sikerült, mert éppen felújítják, vagyis, hogy mostanában más tereket, itt is kövesítenek. A kerülőút miatt a Gerbaud ház oldalbejáratához jutottam, ahol megláttam Navratil Ákos emléktábláját. Közgazdaságtanból vannak elmaradásaim, neve számomra ismeretlen volt. Életrajzának utána olvasva, aztán rá kellett jönnöm, hogy nagynevű tanítványai már számomra is ismertek.

Szalóki Navratil Ákos Ferenc Mihály (Budapest, 1875. május 20. – Budapest, 1952. február 29.) közgazdász, jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Heller Farkas mellett a két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű alakja volt, a gazdaság interdiszciplináris vizsgálata terén iskolateremtő elméleti munkát fejtett ki. 1905-től 1918-ig a kolozsvári, 1918-tól 1948-ig a budapesti tudományegyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető egyetemi tanáraként.

A nemesi származású szalóki Navratil család sarja. Édesapja, szalóki Navratil Imre (1833-1919) orvos- és sebészdoktor, orr-fül-gégész, egyetemi rendes tanár, édesanyja, szalóki Széher Jolán (1848-1922) volt. 1893 január 29.-én I. Ferenc József magyar király nemességet, családi címert, valamint a szalóki nemesi előnevet adományozta Navratil Imrének.

Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1899-ben, majd Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1902-ben közgazdaságtanból magántanári képesítést nyert el a Budapesti Tudományegyetemen. 1904-ben a Kassai Jogakadémiára nevezték ki a közgazdaságtan, pénzügytan és magyar pénzügyi jog rendes tanáráva. A következő évtől, 1905-től a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan nyilvános rendkívüli, 1909-től 1918-ig nyilvános rendes tanára volt. 1918 és 1948 között a Budapesti Tudományegyetemen – 1922 utáni nevén Pázmány Péter Tudományegyetemen – a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető nyilvános rendes tanára, ezzel párhuzamosan az egyetemi közgazdasági intézet és szeminárium igazgatója volt. Magyar pénzügyi jogi előadásokat is tartott, valamint két ízben, 1928–1929-ben és 1939–1940-ben a jog- és államtudományi kar dékáni, 1941–1942-ben pedig az egyetem rektori tisztségét viselte. 1948-ban kényszernyugdíjazták.

A közgazdaságtan területén nagy hatású elméleti munkásságot fejtett ki. Nem tette maradéktalanul magáévá az előző korszakok uralkodó gazdasági elméleteit, kritikával illette az angol klasszikus közgazdaságtan értéksemleges természettörvényeit, német történeti iskola eltávolodását az elméletalkotástól, valamint a neoklasszikusok túlzóan leegyszerűsítő, matematikai szemléletét egyaránt. Ugyanakkor e különféle gazdaságfilozófiai elgondolások hasznosnak ítélt elemeit – így például a történeti szemléletet, a határhaszon-elmélet egyes tételeit – ötvözve jelentős eredményeket ért el a közgazdaság interdiszciplináris vizsgálatában. A kontextusuktól megfosztott, elvont gazdasági kérdések tanulmányozása helyett a társadalmi közgazdaságtannak a jog, a filozófia, az etika, a szociálpolitika vagy a technika felől is megközelíthető jelenségeinek, azok összefüggésrendszerének átfogó vizsgálatára helyezte a hangsúlyt.

A jövedelemmel kapcsolatos értekezéseiben kitapintható a megelőző időszak fogyasztási szintjéhez viszonyított relatív, illetve a hosszú távú átlagjövedelemtől függő permanens jövedelemköltés később megalkotott kategóriáinak váza. Foglalkozott a munkaerő-piaci szegmentáció kérdésével, a munkáltatók és munkavállalók közötti érdek- és értékhálózat dinamikájával, s következtetéseiben egyes esetekben indokoltnak tartotta az állam munkaerő-piaci beavatkozását. Nemzetgazdasági szempontból az emberi erőforrás helyett a fizikai tőkeformákra helyezte a hangsúlyt, e kérdéskörben gyakran ütköztette véleményét Heller Farkassal és Balás Károly Antallal. A neoklasszikusok tökéletespiac-elméletét elvetve a kiegyensúlyozatlan verseny, s az ebből fakadó monopóliumképződés, áralakulás és konjunktúraingadozás általa szükségszerűnek ítélt belső mechanizmusát vázolta fel.

Három évtizedes budapesti tanszékvezetői pályája során olyan, később világszerte neves közgazdásszá váló tanítványai voltak, mint például Balogh Tamás és Káldor Miklós. Könyvei mellett rendszeresen jelentek meg publikációi folyóiratokban (pl. Közgazdasági Szemle, Magyar Ipar) és napilapokban is, emellett lefordította és 1908-ban kiadta Arnold Toynbee Anglia gazdasági forradalma a XVIII. században című művét.

1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1939-ben rendes tagja lett, 1945–1946-ban pedig igazgatósági tag is volt. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s rendes tagságát csak halála után, 1989-ben adták vissza. Tiszteletbeli tagja volt az Osztrák–Magyar Kereskedelmi Kamarának, valamint tagja a Magyar Gazdaságkutató Intézet elnöki tanácsának. 1942-ben az MTA Weiss Fülöp-jutalmát nyerte el. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Navratil_%C3%81kos