Hímzésnek látszott.

Német szövegű régi hímzett textíliák gyűjtésére szakosodtam, ezeket keresem már 15 éve. Azt gondoltam, hogy a magam autodidakta módján, hogy szakértő vagyok. Aztán a múltkori bolhapiacon bele is szerettem egy ovális antik házi áldás hímzésnek mondott képbe. Drágának találtam, ezért csak lefotóztam. Otthon aztán a feleségemmel megbeszéltük, hogy ez nagyon szép, de a pénztárcánk nem engedi meg, hogy megvegyük.

Később aztán az elektronikus bolhapiacon a személyesen látotthoz hasonló, blondel keretben levő régi hímzett házi áldást árultak. A hirdetés szövegében is benne volt, hogy antik hímzett. Az ára pedig negyede volt a piacon kézbe vettnek. Így aztán megvettem.

Itthon a feleségemmel együtt csomagoltuk ki. Nagy csatódás volt, mert kicsomagolva rögtön látszott, hogy ez nem hímzés. Valójában egy kemény farostlemez szerű lapra rádolgozott kép. Talán nyomat. Az angyalka arca úgy tűnik egy kivágott képből lett ráragasztva. Az angyalka szárnyai egyértelműen színes ráragasztott fonalak. A betűk, mintha apró ráragasztott színes gyöngyöcskék lennének.

Miután a vásárolt képről megtudtam, hogy nem hímzés, a következő vasárnap elmentem a bolhapiacra. A házi áldás ott volt még. Közelről megnéztem, és megvizsgáltam, az sem hímzés, az is olyan farostlemez szerű anyagra készült, mint az én megvásárolt képem. Azóta is több magyarországi német tájházban láttam hasonló házi áldásokat, mindegyik hasonlóan farostlemezre készült. Annak idején a búcsújáró helyekre biztosan százával vitték, és árulták. Nem hímzés, de annak látszik. Korát tekintve már antikvitás. Olcsón vettem, így végül is rosszul nem jártam.

Zsolnay Szökőkút a József Nádor téren

A József Nádor térre azért mentem, hogy az újonnan átadott Zsolnay szökőkutat megnéztem. A budapesti újonnan átadott szökőkút másolat. Az eredetije Herkulesfürdőn található. Az eredetije, mint olvastam róla, most legálisan nem látogatható:  

Miután egy betört ablakon sikerült bemásznunk a Szapáry épületébe, belül is körbenéztünk. Tíz éve még gyógyulni jártak a monumentális épületbe az emberek, ma már viszont csak borzongani. A szembetűnő állagromlást a kénes gőz gyorsította fel, ami az üresen tátongó medencék és az épület mély hasadékai közelében napjainkban is érzékelhető. Az elhagyatott folyosók, szalonok és gyógytermek faláról lehullt vakolatdarabokon, összetört téglák és üvegek maradványain lépdelve jutottunk el a lepusztult állapotában is lenyűgöző várótermi csarnokba, ahol a festett boltozatos mennyezet, az eredeti csillár és a majolikával díszített egykori szökőkút jól érzékelteti az egykori fényűző fürdőéletet. Az egyik teremben emléktábla mutatja, hogy itt fürdőzött a császári pár. A majolikával díszített szökőkútról már több ornamentumot lelopkodtak. Forrás: https://foter.ro/cikk/20181026_sisi_kedvelt_udulohelye_ma_mar_kisertetvaros

Egy híres és szép Zsolnay szökőkutat állítottak fel Budapesten. Ugyanakkor, ha már Zsolnayt akartak, akkor lett volna kézenfekvőbb választás is. Budapesten állt már régen egy Zsolnay kút a Gellért hegy tövében az Attila gyógyforrás ivókútja.

 Az Attila gyógyforrás: bikafejes szobrok és.. a 'győztes fejedelem', égberagadás domborművei.

A fenti képet Kinszki Imre (1901-1945) a fiatalon elhurcolt amatőrként dolgozó kitűnő fotóművész készítette az "Új tárgyiasság" ("Neue Sachlichkeit") jegyében. Anyagszerűen, és meglepő fényhatásokkal, látványosan adta vissza az ivókút környezetét, szinte tapintható a pára, de a bikafejek részletei is a fennmaradt korabeli képeknél, képeslapoknál pontosabban láthatók. Idézet 1904-ből a Hungária forrásról: "Az Erzsébet-híd építése közben buggyant elő, sok bajt okozott az építkezésnek, de most már fel tudják használni, mint elsőrangú gyógyvizet."  (A HUNGÁRIA forrás - B. Hírl. (Fischer) 1904. ápr. 10. p. 1.)

Idézet a Filléres Budapesti Kalauzból (Mátéka Béla, 1933): "A Gellérthegy lábánál épült Rudas-fürdő boltozatos gőzfürdője még a török Sokoli Mustafa idejéből (1556) való. Az Erzsébet hídfőnél található a csak nemrégen felfedezett Hungária-gyógyforrás, hatása a karlsbadi vizekkel vetekszik gyomor-, vese-, májbajok stb. ellen." (Szövegforrás: Budapesti Negyed 12. évf. 3. (45.) sz. (2004. ősz)) Egy másik idézet 1933-ból: "MEGNYITOTTÁK a főváros két új gyógyforrását az Erzsébet-híd b-i hídfőjénél." (Újság 1933. aug. 13.) Forrás: http://www.szecessziosmagazin.com/magazin3/miklos.php

A tervezők és állítók gondolhatták, hogy a térre szökőkutakat (Herendi és Zsolnay) állításával turistákat lehet vonzani. Amíg ott voltam láttam és néhány turistát, de azok nem sokat időztek ott. 

Navratil Ákos szülőháza

Belvárosi sétám végén, a Vörösmarty téren akartam átvágni. Nem sikerült, mert éppen felújítják, vagyis, hogy mostanában más tereket, itt is kövesítenek. A kerülőút miatt a Gerbaud ház oldalbejáratához jutottam, ahol megláttam Navratil Ákos emléktábláját. Közgazdaságtanból vannak elmaradásaim, neve számomra ismeretlen volt. Életrajzának utána olvasva, aztán rá kellett jönnöm, hogy nagynevű tanítványai már számomra is ismertek.

Szalóki Navratil Ákos Ferenc Mihály (Budapest, 1875. május 20. – Budapest, 1952. február 29.) közgazdász, jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Heller Farkas mellett a két világháború közötti közgazdaságtan kiemelkedő jelentőségű alakja volt, a gazdaság interdiszciplináris vizsgálata terén iskolateremtő elméleti munkát fejtett ki. 1905-től 1918-ig a kolozsvári, 1918-tól 1948-ig a budapesti tudományegyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető egyetemi tanáraként.

A nemesi származású szalóki Navratil család sarja. Édesapja, szalóki Navratil Imre (1833-1919) orvos- és sebészdoktor, orr-fül-gégész, egyetemi rendes tanár, édesanyja, szalóki Széher Jolán (1848-1922) volt. 1893 január 29.-én I. Ferenc József magyar király nemességet, családi címert, valamint a szalóki nemesi előnevet adományozta Navratil Imrének.

Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1899-ben, majd Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1902-ben közgazdaságtanból magántanári képesítést nyert el a Budapesti Tudományegyetemen. 1904-ben a Kassai Jogakadémiára nevezték ki a közgazdaságtan, pénzügytan és magyar pénzügyi jog rendes tanáráva. A következő évtől, 1905-től a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan nyilvános rendkívüli, 1909-től 1918-ig nyilvános rendes tanára volt. 1918 és 1948 között a Budapesti Tudományegyetemen – 1922 utáni nevén Pázmány Péter Tudományegyetemen – a közgazdaságtan és pénzügytan tanszékvezető nyilvános rendes tanára, ezzel párhuzamosan az egyetemi közgazdasági intézet és szeminárium igazgatója volt. Magyar pénzügyi jogi előadásokat is tartott, valamint két ízben, 1928–1929-ben és 1939–1940-ben a jog- és államtudományi kar dékáni, 1941–1942-ben pedig az egyetem rektori tisztségét viselte. 1948-ban kényszernyugdíjazták.

A közgazdaságtan területén nagy hatású elméleti munkásságot fejtett ki. Nem tette maradéktalanul magáévá az előző korszakok uralkodó gazdasági elméleteit, kritikával illette az angol klasszikus közgazdaságtan értéksemleges természettörvényeit, német történeti iskola eltávolodását az elméletalkotástól, valamint a neoklasszikusok túlzóan leegyszerűsítő, matematikai szemléletét egyaránt. Ugyanakkor e különféle gazdaságfilozófiai elgondolások hasznosnak ítélt elemeit – így például a történeti szemléletet, a határhaszon-elmélet egyes tételeit – ötvözve jelentős eredményeket ért el a közgazdaság interdiszciplináris vizsgálatában. A kontextusuktól megfosztott, elvont gazdasági kérdések tanulmányozása helyett a társadalmi közgazdaságtannak a jog, a filozófia, az etika, a szociálpolitika vagy a technika felől is megközelíthető jelenségeinek, azok összefüggésrendszerének átfogó vizsgálatára helyezte a hangsúlyt.

A jövedelemmel kapcsolatos értekezéseiben kitapintható a megelőző időszak fogyasztási szintjéhez viszonyított relatív, illetve a hosszú távú átlagjövedelemtől függő permanens jövedelemköltés később megalkotott kategóriáinak váza. Foglalkozott a munkaerő-piaci szegmentáció kérdésével, a munkáltatók és munkavállalók közötti érdek- és értékhálózat dinamikájával, s következtetéseiben egyes esetekben indokoltnak tartotta az állam munkaerő-piaci beavatkozását. Nemzetgazdasági szempontból az emberi erőforrás helyett a fizikai tőkeformákra helyezte a hangsúlyt, e kérdéskörben gyakran ütköztette véleményét Heller Farkassal és Balás Károly Antallal. A neoklasszikusok tökéletespiac-elméletét elvetve a kiegyensúlyozatlan verseny, s az ebből fakadó monopóliumképződés, áralakulás és konjunktúraingadozás általa szükségszerűnek ítélt belső mechanizmusát vázolta fel.

Három évtizedes budapesti tanszékvezetői pályája során olyan, később világszerte neves közgazdásszá váló tanítványai voltak, mint például Balogh Tamás és Káldor Miklós. Könyvei mellett rendszeresen jelentek meg publikációi folyóiratokban (pl. Közgazdasági Szemle, Magyar Ipar) és napilapokban is, emellett lefordította és 1908-ban kiadta Arnold Toynbee Anglia gazdasági forradalma a XVIII. században című művét.

1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1939-ben rendes tagja lett, 1945–1946-ban pedig igazgatósági tag is volt. 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, s rendes tagságát csak halála után, 1989-ben adták vissza. Tiszteletbeli tagja volt az Osztrák–Magyar Kereskedelmi Kamarának, valamint tagja a Magyar Gazdaságkutató Intézet elnöki tanácsának. 1942-ben az MTA Weiss Fülöp-jutalmát nyerte el. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Navratil_%C3%81kos

Az élet fája a kőtenger közepén.

A porcelánok és kerámiák megszállottja vagyok. Olvastam, hogy a József Nádor teret átadták. A megújult tér kapott hideget és meleget egyaránt. Gondoltam nem csak az újságokból kell tájékozódni, ezért személyesen elmentem, hogy megnézzem. Sokan nem voltak a téren – nem is csodálkozom, mert hőség volt és napsütés -, így tudtam fotózni a tér legújabb porcelán szökőkútját.  

Nem sokat időztem, mert nem fogott meg igazán. Az élet fájának van egy előzménye Veszprémben a Kádártai úti körforgalom közepén. Ezt a Veszprémi Életfát legközelebb meg fogom nézni, mert a Köztérképen is jókat írnak róla, és jók a képek róla. 

Ez az alkotás egy valódi különlegesség. Négy méter magas, egy tonna súlyú, porcelánból készült csodálatos mű, valódi életfa. Érdekessége, hogy belső világítással rendelkezik, így esténként újabb varázslatot tár elénk. A tervező Meixner Etelka üvegművész. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette el az alkotást.

Az alkotás avatása 2009 október 19-én volt, az alkotást a Manufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila és Veszprém város polgármestere, Debreczenyi János avatta fel.

Az alkotás Veszprémben, nem messze a Veszprém Arénától található, a Kádártai út végén, a körforgalom közepén helyezkedik el. Két éve avatták fel, de mostanra annyira körbenőtte a növényzet, hogy körforgalom szélénél közelebb menni nem lehetett hozzá. Forrás: https://www.kozterkep.hu/16118/eletfa#

Utcanév változás

Budapesten rendszeres, hogy az ember utcanév változásokra lesz figyelmes. Ennél az utcanév változásnál nagyon elgondolkodtam. Vajon miért kellett átnevezni?

Az utca előző névadója:

Szende Pál (született Schwarz) (Nyírbátor, 1879. február 7. – Szinérváralja, Románia, 1934. július 15.) közgazdasági író, polgári radikális politikus, 1918–19-ben pénzügyminiszter a Károlyi Mihály-kormányban, és az azt követő Berinkey-kormányban.

Nyírbátorban született, ahol apja volt a községi orvos. Anyja jómódú zsidó parasztcsaládból származott. Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi evangélikus gimnáziumban, a jogi egyetemet Budapesten végezte el. 1901–1902-ben önkéntes katonai szolgálatot teljesített a budapesti vártüzéreknél. 1904-ben tett ügyvédi vizsgát. A fővárosban anyai nagybátyja, Acsády Ignác segítette, akivel közeli barátságba kerültek.

1905-ben ismerkedett meg a Huszadik Század folyóirat körül csoportosulókkal, akik közül Jászi Oszkárral kötött mély barátságot, a politikával is rajta keresztül ismerkedett meg. Az ő hatására csatlakozott a polgári radikális irányzathoz és a szabadkőművességhez is, illetve lett 1914-ben alapító tagja a Polgári Radikális Pártnak is. Valamivel korábban keveredett ismeretségbe a neves liberális politikussal, Sándor Pállal, akin keresztül 1908-ban bekapcsolódott az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) tevékenységébe, amelynek főtitkári tisztségét egészen 1918-ig viselte.

Az első világháború kezdetén önkéntesként vonult be a hadseregbe, ahol a keleti frontra vezényelték. A szolgálat alól később az OMKE kérésére felmentették, hogy gazdasági ismereteit a háborús gazdaság szolgálatába állíthassák. OMKE-beli pozíciójából az őszirózsás forradalom sodorta ki, amibe teljes erejével bekapcsolódott pártja színeiben. 1918. október 31-én, azaz a forradalom délutánján alakult Károlyi Mihály-kormányban pénzügyi államtitkárrá nevezték ki. November 25-én pénzügyminiszter lett, tisztségét a Berinkey-kormányban is megtartotta, mígnem 1919. március 21-én a proletárforradalom kormányával együtt el nem sodorta.

1919. májusban Kun Béla diktatúrája elől Bécsbe költözött, ahol élénk antikommunista publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Ennek ellenére politikai beállítottsága és korábbi politikai szerepvállalása miatt úgy döntött inkább Bécsben telepszik meg. Itt csatlakozott az emigráns szociáldemokraták Világosság nevű csoportjához, később pedig még az osztrák szociáldemokrata pártba is belépett. 1925-től kezdve rendszeresen járt Párizsba, ahol annyira megtanult franciául, hogy előadásokat tarthasson, aminek eredményeként tanári állást kapott az egyik főiskolán. Később az Emberi Jogi Liga munkájába, illetve a francia baloldali politikai életbe is bekapcsolódott. 1928-ban szívroham érte, aminek hatására részben visszavonult az aktív politikai élettől.

1934 elején az osztrák polgárháború elől Csehszlovákiába menekült, ahol Jan Masaryk meleg fogadtatásban részesítette. Vele még 1918-ban tárgyaltak a határrevízióról (ez a magyar belpolitikai helyzet miatt kútba esett), akkor kötöttek ismeretséget. Masarykon keresztül bejárása volt több magas rangú csehszlovák kormánytisztviselőhöz is, de túl sokat nem tudott tenni a magyar ügyért; májusban Prágában súlyosan megbetegedett. Ebből júniusra látszólag sikeresen kigyógyult és el tudott utazni Erdélybe, azon belül is Szinérváraljába anyjához és húgához. Náluk kezdett neki a cseh nyelv tanulásának, amit céljai elérése érdekében szükségesek látott. Eközben kapott, július 15-én újabb szívrohamot, amit már nem élt túl.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szende_P%C3%A1l

Az utca új névadója:

Wekerle Sándor (Mór, 1848. november 14. – Budapest, 1921. augusztus 26.), magyar jogász, politikus, szabadkőműves, előbb a Szapáry-kormány pénzügyminisztere, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke elsőként a Szabadelvű Párt színeiben 1892 és 1895 között, majd kétszer az Országos Alkotmánypárt színeiben 1906 és 1910, valamint 1917 és 1918 között. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyúttal ő volt az első polgári származású magyar miniszterelnök. Nevét őrzi a pénzügyminisztersége alatt kezdeményezett kispesti lakónegyed, a Wekerletelep is. Halálának 90. évfordulóján - 2011-ben - Móron állították fel egész alakos köztéri emlékművét.

Württembergi eredetű sváb móri családból származott, akiknek II. József adott nemességet. Édesapja Wekerle Sándor (1811–1890), édesanyja Szép Antónia. Édesapja a Lamberg-család jószágigazgatója volt. Elsőszülött fia, ifj. Wekerle Sándor még apja életében országgyűlési képviselő, majd az 1920-as évek végén a Bethlen-kormányban pénzügyminiszer lett. Wekerle Sándor állami tisztségei betöltése mellett maga is gazdálkodott, birtokait a kor legjobb színvonalán gépesítette, ezeken malmot, szeszgyárat és villanytelepet is létesített.

Székesfehérvárott, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd Pesten szerzett jogi diplomát. 1870-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd Tisza Kálmán kormányában, 1886-tól pénzügyi államtitkár, 1889. április 9-étől 1892. január 15-éig pénzügyminiszter, 1892. május 10-étől július 16-áig kereskedelemügyi miniszter.

1892. november 17-étől 1895. január 14-éig miniszterelnök, 1896. november 30-ától 1906. április 8-áig közigazgatási bírósági elnök. Utóbbiból kifolyólag a felsőháznak is a tagja lett, így több választáson (ideértve az esedékes 1896-os választásokat is) nem indult egészen az 1906-os választásokig.

Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság hatására személye megint az előtérbe került, a király többször is kért tőle tanácsot, a válságot lezáró megállapodás eredményeként pedig 1906. április 8-ától 1910. január 17-éig másodszor miniszterelnök, immár a szövetkezett ellenzék színeiben (kinevezése napján belépett az Országos Alkotmánypártba), s egyúttal saját kormányában pénzügyminiszter (végig), honvédelmi miniszter április 14-éig és április 23-áig egyúttal horvát–dalmát–szlavón tárca nélküli miniszter is. Később, 1909. szeptember 23-ától az 1910-es választásokig igazságügy-miniszter is.

1917. augusztus 20-tól 1918. október 30-ig harmadszor volt miniszterelnök, ez idő alatt stabil kormánypártot akart létrehozni, ezért megalakította a 48-as Alkotmánypártot. 1917. szeptember 16-ától 1918. február 11-ig pénzügyminiszter, 1918. január 25-től február 11-ig földművelésügyi miniszter, 1918. május 8-ától október 31-ig belügyminiszter, 1920-tól a Közművelődési Tanács, 1921. április 16-ától haláláig az Országos Pénzügyi Tanács elnöke volt. A második miniszterelnöksége (1906–1910) alatti ciklusban fia, ifj. Wekerle Sándor is országgyűlési képviselő volt az Országos Alkotmánypárt színeiben.

Wekerle Sándor volt az első magyar miniszterelnök, aki vagyon és összeköttetések nélkül - saját tudásának és felkészültségének köszönhetően - jutott el a legmagasabb kormányzati tisztségbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia reálpolitikusa volt, széles körű, európai műveltséggel és látásmóddal. A demokratikus haladásért, a gazdasági fejlődéséért, a nemzeti célokért és a népjólétért küzdött, ezért nagy népszerűségnek örvendett a középosztály és a munkásság körében is. A fővároson kívül több vidéki nagyváros is díszpolgárává választotta. Pénzügyi-közgazdasági tehetségét, szakmai és politikusi teljesítményét kortársai Európa-szerte elismerték. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Wekerle_S%C3%A1ndor_(minisztereln%C3%B6k)

Kezdődik az iskola

Augusztusban se időm, se kedvem nem volt arra, hogy a sok munka mellett a blogomra is írjak. Ma úgy gondoltam elmegyek és a Budapest belvárosát járva gyűjtök képanyagot a blogomhoz. A Magyar utca végén találtam ezt az emléktáblát:

Ezt a Puskás Tivadar Távközlési Technikum egykori diákjai állították az iskola névadójának tiszteletére. Most éppen az iskolaév kezdődik. Az emléktábla állításról a neten megtaláltam az ismertetőt és az avatásról néhány képet.

Több mint százhúsz évvel ezelőtt, 1893. február 15-én kezdte meg adását Budapesten, a Magyar utca 6. szám alatt működő szerkesztőségből a vezetékes telefonhálózatra épülő „beszélő újság”, a Telefonhírmondó. Puskás Tivadar világszabadalmával megelőzte a rádiózás későbbi korát, innen indíthatjuk a modern kori médiatörténetet. A Puskás Tivadar Távközlési Technikum 1964-es évfolyamában érettségizett egykori diákok, a „nagy generáció” tagjai az idei 50 éves jubileumuk alkalmával, 2014. november 25-én az Astoria szálló Magyar utcai homlokzatán elhelyezett emléktábla avatásával tisztelegtek az iskola 170 évvel ezelőtt született névadója előtt.

A kép bal oldalán Kuti József és Rácz János tanár urak – akik tanították a „nagy generáció” diákjait –, valamint Bródy János, Havas László, dr. Horváth László (az iskola előző igazgatója), dr. Batizi András, Heller Ferenc intézményvezető és Farkas Ferenc

Forrás: http://www.puskas.hu/100/cikk/emlektabla-telefonhirmondorol 

Az emléktábla avatók között láthatjuk Bródy Jánost, akinek egyik dalát mostanában nagyon sokat hallgatom. Az alábbit ajánlom Nektek is meghallgatásra:

Ez a dal a szerző édesapja, Dr. Bródy András matematikus közgazdász, a cikluselméletek kutatója tiszteletére és emlékére készült. Dr Bródy András életéről találtam egy nagyon jó írást Wéber Katitól, akit érdekel itt lehet elolvasni:

http://brody-andras.hu/brody-andras-elete-es-csaladi-hattere.html