A múlt század elejei Párizsban jártam

A nagyobbik lányom képei a Párizs északi pályaudvarán láthatóak. A kisebbik lányom a barátjával Párizsban pihen. Én meg pont ekkor találok rá Vaszary Gábor Párizsban játszódó regényeire. Eredetileg feleségemnek vettem meg, mert ráleltem német fordítására. Szokásom szerint beleolvastam, és nem tudtam letenni, míg ki nem olvastam. Bikácsy Gergely is jókat írt róla, és ez nem véletlen. Jól esett időzni a múlt század elejei Párizsban. Nekem még repülőre sem kellett szállni, mint lányaimnak.

Bikácsy Gergely LÉHA ÍRÓ, LEDÉR KÖNYV

Párizs-tárgyú magyar regények? Bármilyen furcsa, s az irodalomtörténet nem ismer hasonló felosztást, néhányunk könyvespolcán külön helyen sorakoznak ezek a könyvek, Szomory Párizsi regényétől Hevesi András könyvén át a legújabbakig, Somlyó György Párizsi KETTŐS-éig. A gyűjtemény színvonala tehát „egyenetlen”, „elegyes”: e polcon nemcsak remekműveket gyűjtünk, inkább teljességre törekszünk. (E sorok írójának például féltett kincse néhány elképesztő, 1957 és ’63 között megjelent hazai opus.) Azért akadt egykor még irodalomtörténész is, Kovalovszky Miklós, aki monográfiát szentelt e tárgynak, Irodalmunk Párizs-Szemlélete a háború után címmel (1937), benne az addig megjelent Párizs-regények sokaságával. Vaszary MONPTI-jából is idézett. Később Bajomi Lázár Endre A magyar Párizs című antológiája közölt részleteket csaknem minden Párizsban játszódó regényből, memoárból és útleírásból.

Sajnos innen már hiányzik a két Vaszary. Vajon miért? „Erotikus húrokat pengető ledér vaszaryádák", magyarázza meg bevezetőjében, némi hangzatos zsurnalizmussal Bajomi. „Ha példát akarnék mondani, milyen legyen a jó könnyű irodalom, legelőször Vaszary Gábor könyvét kellene említenem. Könnyű irodalom alatt nálunk rossz irodalmat szokás érteni, a szórakoztató regények rendszerint unalmasak és ostobák. Vaszary Gábor minden nagyképű igény és fontoskodás nélkül írta meg egy Párizsban élő magyar fiú életét. Ilyet már sokan írtak, de nem sokszor sikerült egy állandóan az éhhalál küszöbén élő ember napjait ily édes, friss humorral megfesteni." Aligha lehetne jobban összefoglalni és éreztetni a Monpti értékét, rokonszenves mivoltát e méltatásnál. Török Sophie írta a fenti sorokat a Nyugatban, a könyv 1934-es megjelenésekor. De talán még nagyobb idő választ el tőle, mint az évszám mutatja: a mai olvasó semmit sem tud a harmincas évek hatalmas sikerű szerzőjéről. Az egész Vaszary család művészfamíliaként volt ismert egykor. Vaszary János, a nagybácsi, jelentős festő. Két unokaöccse közül az idősebb, János, sikeres bulvárdrámaíró; 1945-ben jobboldali közszerepléséért letartóztatták. Az 1963-as Irodalmi Lexikon szerint megszökött, Madridban élt, és ott halt meg, (Spanyolországban a még itthon, fiatalon oly mérsékelt képességű felesége, Muráti Lili híres drámai színésznővé vált - karrierre igen, de ilyen művészi átváltozásra kevés példa van), Vaszary Jánosról szólva mindenképpen idekívánkozik, hogy évekkel öccsének két Párizs-könyve után ő is megpróbálkozott ugyanazzal: egyetlen regényt publikált itthon (később spanyol nyelven jó néhányat), s az az egy, 1942-ben, a SZAJNAPARTI kaland mintha az öcs könyveinek, a Monpti meg a Ketten Párizs ellen pár darabja volna. Újabb variáció ugyanazon témára, s bizarr mód mintha csak testvérek közt zajló írói verseny szülötte volna: végig a Monpti hangja csendül föl benne: hőse, humora, világa, lélegzete, legtöbb motívuma is hasonló. De az idősebb fivér könyve túlságosan, szinte zavaróan emlékeztet a mintájára, A képzelt versenyt eredetibb humorával, frissebb szemével, szemléletével a Monpti nyeri, s nemcsak időrendi elsősége okán - ha ily profánul eredményt hirdethetünk.

Vaszary Gábor, a fiatalabb testvér nemcsak regény- és színműíró, de képzőművész is volt (regényeit például maga illusztrálta - „kulturált eleganciával”, hogy valami hozzáillő kifejezést keressünk). Életében még nagyobb sikereket aratott, mint bátyja. Halálakor, 1985-ben a párizsi Irodalmi Újságban Újvári Imre, itthon csak Vinkó József emlékezett rá az Új Tükörben - holott igénytelenebb siker darabját, a BUBUS-t még 1982-ben felújította a Vidám Színpad. Igényesebb műveinek s általában a Vaszary testvéreknek értékelésére maradna hát vág)' a múlt, Török Sophie, Schöpflin kritikája (mert a Monpti színpadi változatáról Schöpflin írt a. Nyugatban) – vagy a jövő. Már említett másik könyvének címe: Ketten Párizs ellen a maga korában szállóigévé vált. (Két évvel az első regény után jelent meg; hasonló, bár kissé halványabb humorral és értékekkel megírt könyv).

Kár, hogy nekünk nincs jó léha írónk, mondta Ottlik; lehet, hogy tévedett. Vaszary Gábor élő (élő?) példája a jó léha irodalomnak. Amúgy is furcsa és mesterséges ez az elválasztás könnyű és mély irodalom, lektűr és valódi olvasmány között. Léha? Ledér? Mai szemmel a maga korában „merész” Monpti fehéren naiv leányregény, s a lektűr általában sem „ledér szemlélete, netán tárgya” miatt nem egészen irodalom. A halászó macska UTCÁJÁ-t bizonyára megjelenésekor sem vádolták ledérséggel, (Hogy sokakat megrökönyítsek: magam Földes Jolán e régi sikerkönyvét is értékesnek vélem, szívesen olvasom, s nem biztos, hogy csupán párizsi tematikája miatt.) Vaszary Gábor regénye meg egyenesen elbűvöl, és vad hívéül szegődnék mindenfajta „mély” irodalmi igénnyel szemben: ez utóbbi igény ily tisztán s tudományosan amúgy is ostobaság. A Monpti mindenesetre élő élettel teli könyv.

„Magyar regénynek viszonylag ritkán van francia hőse” - írtam nemrég Kádár Endre Balalajka című elfeledett regénye kapcsán. Holott nemcsak a BALALAJKÁ-nak, de a Párizsi ESŐ-nek, Márai Idegen emberek-jének, a két Vaszary regényeinek mind francia hősnője van. Ráadásul belülről megrajzolt hősnője.

Az Idegen EMBEREK-et én Márai legfontosabb, legszebb könyvének vélem az Egy polgár vallomásai mellett, ezért is kapott meg a Monpti olvasása közben a dallam hasonlósága. Más hangszerelésben persze, más igénnyel és távlatokkal, de ugyanaz a dallam szól mindkettejüknél: Párizs, az idegenség, az elveszettség édesen kínzó muzsikája, melyet csak az élvez, akinek már Párizs előtt is hajlama és vágya van otthonavesztetten, szenvedve lemerülni ennek a városnak (univerzumnak) közönyösen-gyötrően vonzó varázsába, hogy soha haza nem térve, az önfeladás mazochista gyönyörével belevegyüljön szürke, de szürkeségével el nem eresztő embertömegébe...

,Az ágy előtt a földön szétnyitva hever a francia szótár. Az asztalon a kenyér, a sajt, a sonka, a vaj...” Ez a paradicsomi idill kivétel a könyvben, A Monpti épp ennek a hiányáról, a sonka és a vaj... és valami más hiányáról szól.

A regény jó házból való úrifiú hőse nyomorog és éhezik egy ócska kis szállodában. Úgy éhezik, ahogy nem úrifiúk, de mások is ritkán szoktak, s ha szoktak, ők is főként Párizsban.

Munkája, elfoglaltsága, célja alig: legfőképp, hogy mindenáron Párizsban maradhasson még, nyomorogva is. „Haza nem tudsz menni?", kérdezi tőle majd francia szerelme. S az úrifiú csak int, hogy nem, megmagyarázni úgysem tudja. Miként kevésbé úrifiúk s kevésbé ártatlan naivitással, de magunk se tudtuk. A könyv igazán azoknak tetszik és fog mindig is tetszeni, akiknek mindezt nem kell megmagyarázni.

Jó néhány félig elfeledett vagy csak bestsellerként, sikerkönyvként, tehát értékén  alul becsült könyvet említettünk már e cikkben, hivatkozzunk hát újból a súlyos „igazi” irodalomra, a remekműre is, mely abban közös az előzőkkel, hogy szintén tetszhalálát alussza: Márai Sándor Idegen emberek című „alapkönyvére”.

Idegenség, idegen szerelem. Vaszary hőse maga fordította Ady-verset szaval a francia lánynak, az értetlenül hallgatja, süket ilyesmire. Ez látszólag csak egy humoros motívum a sok közül. Mert van itt groteszk patkányvadászat, van majdnem végzetes búvármunka a Szajna fenekén, van kabáteladás (ahol tévedésből még az úrifiú fizet a handlénak) és sok minden más: egy alsó erkélyre zuhant tápszeres doboz visszaszerzésének komédiája (hősünk nagy ügyetlenül egy női bugyit szerez vissza tápszeres doboza helyett, s ebből - talán éhségvíziójában – vérfagyasztóan kacagtató kalandok következnek, féltékenyen dühöngő férjjel és rendőrséggel). A kedves és gátlásos francia lány eredendő, gyógyíthatatlan idegensége azonban titkon a fő, a legfőbb motívum itt is, mint a mérhetetlenül tágabb horizontú és mélyebb Márai regényben.

A Monpti hőse majdnem kamasz még. Az ő Párizs-regénye a nagy, a legfájdalmasabb éhség, a szexuális-szerelmi éhség története, a bájos-fájó küzdelem, hogy a szeretett

lány végre az övé lehessen. De sohasem lesz, mindig közbejön valami komikus akadály... ízetlen vagy kellemkedő huzavona is válhatna ebből, ehelyett a Monpti legszebb fejezeteit olvassuk. Vaszarynak eredeti humora van (talán pleonazmus: a humor csak eredeti lehet). Mindent, a fájdalmat, éhséget, nagy érzelmeket, komiszságot a humor kaleidoszkópjában láttat, s könyvét ez a játék élteti. Kis humor ez, kis kaleidoszkóp, de bűvöletesen villódzik. Sajnos, a könyv végét csúnyán és kedvrontóan elrontja az író: a francia lány autóbalesetben meghal, s ettől a mesterkélt, nem indokolt és erőszakolt befejezéstől kicsit visszamenőleg is gyengül az egész. Ennek a friss és érdekesen igényes könyvnek a vége mindenesetre már valódi hamis hangot fogó giccses bestseller, édes-bús, könnyes és langyos limonádé.

A hamiskodó befejezés sem változtat azon, hogy talán nem mély, de igényesen érdekes; nem komoly, de olvasni jó módon ledér; egyszerűen tehát, hogy jó olvasmány ez: léha könyv a ritkábbik fajtából. Szerencsére, mégis volt jó léha magyar író. Forrás: http://epa.oszk.hu/01000/01050/00184/pdf/EPA01050_holmi_1993-01_141-143.pdf