A bolhapiacon
már szinte eladhatatlan tárgyakat az egyik kereskedő dobozokba teszi, az
egyik dobozra ráírja, hogy 500/db, a következőre 250Ft/db, és van 100Ft/db-os
doboza is. Hétről-hétre vándorolnak drágább dobozból az olcsó felé ugyanazok a
darabok. Ez a kis fém névjegykártya tartó doboz is vándorolt a dobozok között,
míg meg nem vettem. Még sosem volt névjegykártya tartóm, sőt névjegyem kártyám
se. Előfordult már hogy elkérték címem, telefonom én meg előkerestem valami kis
cetlit a táskámból, és ráírtam az információkat. No, ennek most vége. Immár van
névjegykártya tartóm, csak épp belevalóm nincs. Sebaj, fogtam magam és
rajzoltam én nemesi címer helyett vízimalmot, és tollal ráírtam
elérhetőségeimet. Ezek után már nem lesz gond, ha névjegyet kérnek.
Névjegykártyákkal gyakran találkozik az ember. Ezek
azok a kicsi papír fecnik, melyek legtöbbször a pénztárcánk mélyén lapulnak a
hátsó zsebünkben. Persze aki az üzleti éltben mozog, egész kis gyűjteménye
lehet belőlük, külön katalógusba rendezve.
Tekintve, hogy ez a kis darab papír a mindennapi része
a találkozóknak, sokan nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Pedig ezek a
kis kártyák hosszú utat jártak be az elmúlt évszázadokban, hogy elérjék mai
funkciójukat és formáikat. Kezdjük is az elején…
A névjegykártyák érdekes sztorija a 17. századi
Európában kezdődik, ahol a helyi nemes vagy elöljáró személyek érkezését
jelentették be használatukkal. Ebben az időben még nem is névjegykártyának
hívták, hanem úgynevezett látogató kártyának (Visite Biletes) . Ugyanolyan
méretűek és formájúak voltak, mint a játékra használt kártyák (ebben az időben
ez akkora volt, hogy beleférjen egy felnőtt férfi tenyerébe) és a felső tízezer
elengedhetetlen kellékévé váltak.
Az első látogató kártyák XIV. Lajos uralkodása alatt
tűntek fel és tulajdonosukat bemutató és dicsőítő funkciót töltöttek be. Ebben
az időben kezdtek el alkalmazni rajtuk arany és mindenféle figyelemfelkeltő
betűtípust. Az 1600-as évek közepére, aki trendi középosztálybeli körökben
akart mozogni, annak muszáj volt rendelkeznie egy ilyen névjegykártyával. Az
épületekben külön díszes kártyatartókat helyeztek el, hogy a látogatók ott
tudják hagyni névjegyeiket. A látogatók mindenfélét írtak rá, nevüket,
kötelezettségvállalásokat, üzeneteket, feljegyzéseket egyaránt. Az idő
múlásával a látogató kártyák tovább fejlődtek üdvözlő és egyéb kártyákká.
Ugyanebben az időben egy kicsivel északabbra,
Angliában megjelentek egy úgynevezett kereskedelmi kártyák , melyeket a
névjegykártyák közvetlen elődjeinek is nevezhetünk. Ezek főleg kezdetleges
reklámokat és térképeket tartalmaztak, melyek segítettek megtalálni a különböző
árusokat, mivel ebben az időben még nem volt kialakítva utca és házszám
rendszer. A kereskedelmi kártyák népszerűsége ebben az időben szárnyalt, a leghatékonyabb
reklámozási forma volt, mivel közvetlenül a bolthoz vezette a vásárlókat.
Körülbelül úgy működött, mint a mostani online hirdetések (pl.: Google
AdWords).
A korai kereskedelmi kártyákat fametszetes vagy
magasnyomásos technológiával nyomtatták. A 18. században már rézmetszeteket
használtak. Egészen a 19. századig a kártyákat egyszínben nyomtatták. Aztán
ahogy a cégek nőni kezdtek, a kereskedelmi kártyák gyártása és megjelenése is
fejlődött. 1830 körül a könyvnyomtatásban is megjelent a többszínnyomás, mely
hatással volt minden akkori nyomtatott médium megjelenésére.
Mint oly sok minden, ami francia, a látogató kártyák
is hamar meghódították Európa nagyvárosait. Elterjedt a dombornyomott és
fóliázott felületnemesítési eljárások alkalmazása, mellyel egyre látványosabb
megjelenésű papírokat hoztak létre. A kártyák innentől kezdve elengedhetetlen
kiegészítőnek számítottak a középosztálybeli férfiaknál és nőknél.
Amerikában azonban élesen elkülönült az üzleti
névjegykártya és a látogató kártya. A látogató kártyák megmaradtak eredeti
funkciójuknál, miszerint a közösségi találkozókon való megjelenés kézzel
fogható bizonyítékai voltak, mint egy jól strukturált bemutatkozó levél. Az
előszobákban elhelyezett kártyagyűjtők egy praktikus listát nyújtottak arról,
hogy ki volt meghívva egy eseményre, és ki az, akit más okból is fel lehet majd
keresni. A probléma csupán az volt, hogy a látogató kártya használata kezdett
túl modorossá válni, és az átlag amerikaiak között nem igazán terjedt el.
Az ipari forradalomnak köszönhetően az üzleti életben
nagymértékben csökkentek a formalitások a világban. A magán és üzleti
területeken egyaránt egyre természetesebbé vált a kapcsolatépítés, melynek
hatására a látogató és kereskedelmei kártya valami egészen újjá és kevésbé formális
dologgá olvadt össze. Persze a felső osztályok még mindig idegenkedtek kicsit
tőle, ám ennek ellenére az USA-ban egyre népszerűbbé vált a névjegykártyák
használata . Ezzel elkezdődött az üzleti jellegű névjegykártyák kora. Forrás: http://nevjegykartyam.hu/a-nevjegykartya-tortenelme
Jó kis történet...
VálaszTörlésApámnak nem névjegykártyája, ex librise volt. Arról is írhatnál egyszer...
Már folyamatban van az ex libris-hez is az anyaggyűjtés. Éppen azon dolgozom, hogy valódi fametszetként elkészítsem a sajátomat.
Törlés