Budapesti Húsvét

Idén még nem tudjuk Álmaink házában megünnepelni a Húsvétot. Holott szinte adja magát a hely, hogy ott ünnepeljük. Itt látható, hogy a padlás kis ablakából a település Kálváriája

Itt a három évvel ezelőtt készült Húsvéti ajándék nyúl, amelyiket én fűrészeltem ki, és a feleségem festette ki. Ez bizonyítja, hogy a Húsvéti nyúl is Ulmer Schachtellel érkezett ide háromszáz éve a Magyarországra.

Minden barkács felszerelésem még útközben, ezért idén nem tudtam barkácsolós Húsvéti ünnepi ajándékozós hétvégét szervezni. Lett helyette egy kis csomagocska.

 

Hogy mit rejt? Olvasóimnak – mivel a feleségem nem olvassa a blogom -, elárulhatom, hogy egy Magyarországi német asszony hímzett polcsíkjait. Ezekkel a képekkel kívánok minden ide tévedőnek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Majd a végén megoldjuk.

Itt van a házunk szemből. Így láttam szemből, amikor megérkeztem. Még hónapokig így fog kinézni, aztán visszanyerik majd az ablakaik, és ajtóik eredeti zöld színüket. A vakolatdíszek és a festés színe marad.

Örülök annak, hogy a házunk építtetőjének neve, és az építés éve is megmarad a homlokzaton. A név felírásból különösen az utolsó kis „S” betű tetszik nekem. A felírást készítő kőművesnek csak így fért be a teljes név a keretbe. Amennyiben a keretet növeli elvesztette volna a szimmetriát. Messziről úgy sem látszik.

A házunk északi oldaláról még nem is készítettem képet. Pedig itt is sok minden változott. Fű alatt fut a házunk teljes hosszában a csatornahálózatba vezető saját bekötés. Itt látszanak a padló szint alatti szellőzőcsövek kivezetései, és a három leendő kandalló légbevezető csöveinek bevezetései. Szinte láthatatlanok, de nagy szerepük lesz abban, hogy a falak ne vizesedjenek, és a kandallóból sem fog majd égéstermékkel szennyezett levegő kiáramlani.

Nagyon szeretem a homlokzatdíszeket. Már tervbe vettem, hogy a homlokzatdíszek virágjait fába faragom. Lesz belőlük keksz mintanyomó, és a házunk száz éves évfordulóján majd keksz is készül.

Múlt évben nem sokat tudtam foglalkozni a kerttel, mégis idén az első látogatásomkor virágokkal várt.

Itt már a teraszról fényképezve a bejárat. Bizony az építkezéshez anyagot szállító teherautók elrontották a zöld gyepet. Egyelőre nem baj, a végén majd megoldjuk.

Próbálj meg lazítani

Most éppen nagy munkában, hogy holnaptól a szabadságomon dolgozhassak álmaim házán. Át is mentem a szomszéd lakásba, hogy áthozzam a bőröndöt, hogy holnap hajnalban már csak be kelljen dobni a csomagtartóba, bejárjuk Tolnát és Baranyát. Azt hittem könnyű dolgom lesz, de a cicákat nem tudtam lerázni. Így aztán átsurrantak. Mondjuk nem zavartak bennünket. Egy kis jutalomfalat után lazítottak egyet. Íme, Taigetosz macskánk lazítási sorozata.

Itt pedig egy örökzöld lazítós dal.

 

Hiszek a végtelenben

Már egy hete, hogy befejeztem Obádovics J. Gyula Életem című könyvét. A könyv szerzői hitvallását adtam most a posztom címének. Magam sem tudom megmagyarázni miért! Ifjúkorom kedvenc könyve Péter Rózsa Játék a végtelennel című könyve volt. Mindig is érdekelt a végtelen fogalma, hisz akkor jártam egyetemre, és mint matematikus-mérnök hallgatót a matematikai elméletek épp úgy foglalkoztatták, mint a mérnöki munkák, amelyek működő gépeket hoznak létre. Obadovics matematikai kézikönyvét sűrűn forgattuk, használtuk is már középiskolában, és később egyetemen a házi feladataink megoldásában egyaránt.

Ma leugrottam bevásárolni, mert elfogyott a kenyér. Aztán a vásárlás után nem volt kedvem a szikrázó napsütésben rögtön haza menni. A Városliget fasor és Bajza utca találkozásánál van a Reformáció parkja. A parkban senki sem volt, így fogtam magam és besétáltam. Elolvastam az emlékművön Luther Márton reformátori gondolatait: „AZ IGAZ EMBER PEDIG HITBŐL FOG ÉLNI." Aztán leültem az egyik padra, és kerestem a fényképezőgépem, ami mindig nálam van. Most tévedtem, így aztán a parkból képet nem hoztam nektek. Ott napfényfürdőzve a padon elgondolkodtam, és felelevenítettem gondolatban az Odadovics Gyula életrajzi könyvében olvasottakat. Eszembe jutottak szereplői,  Fejér Lipót, aki attól a padtól nem messze élt és dolgozott, ahol éppen ültem. Eszembe jutott Borbély Samu Komplex függvénytan tanárom, akinek Miskolcon tanszékvezetője volt Obadovicsnak. Röviden, jó volt ennek a hosszú hétvégének az utolsó napját is semmit tevéssel elvégezni.

Egyszer egy szép napon

Most tavasszal találtam ezt a képeslapot Komlóról. 1964-ben elküldött képeslap, de érzésem szerint inkább korábban készült. Gesztenyés városrész még építés alatt, inkább az ötvenes évek vége. Végül is lényegtelen, mikor és miért készült. Nekem meg kellett vennem. Egy emlékkép a múltamból. Kökönyös városrészből készült, akár én is állhatnék ott, mert szerettem ezt a panorámát. A domboldalon a csillék Anna aknáról viszik a szenet a szénosztályozóhoz. A szénerőmű okádja a füstöt, és termeli az áramot.

Nincsenek véletlenek. Idén 45 éve, hogy Komlón leérettségiztem, majd felvettek a Budapesti Műszaki Egyetemre. És azóta nagyrészt már nem Komlón élek. Éppen itt volt az ideje, hogy megvegyem ezt a képeslapot, és a dolgozószobán legyen majd a végleges helye. A Budapesti Kollégiumban aztán sokan voltunk, akik elhagyták a városunkat, Komlót, Miskolcot, Dunaújvárost, Pécset, Sopront, stb. Akkor jelent meg az Edda Elhagyom a várost című száma, a kollégiumi rádión sokszor kértük.

Csendes napjaim

A tettvágy él bennem, és mennék már, hogy minél hamarabb elkészüljön a vidéki házam. Budapest nem enged, és máskülönben is nincs most vidéken olyan hely, ahol dolgozni, alkotni, és megpihenni is lehet. Marad Budapest, ahol végül sok mindent csinálok, és még sétálni is van időm. Rácsodálkozom, hogy a Lövölde tér – ahol mindig hideg van -, most virágokkal van tele.

Új kiállítás is van.  Tollas Erik és Nagy Zsófia Magdolna kombucha happeningjének fókuszában az idő megfigyelése áll, melyben az ellentétek összekapcsolódnak: a mozgás a mozdulatlannal, a műanyag az élő organizmussal, a látható a láthatatlannal, az installáció a csendélettel.  Forrás: https://ujmuveszet.hu/nyilik/kiallitas/dancing-with-the-scoby/

 

Készítek néhány képet, aztán elgondolkodom a látottakon. Ha nem egyedül sétálnék, biztosan beszélgetnénk az új művészek aktuális kirakati kiállításról. Most csak elkantittottam néhányszor a fényképezőgépem, és csendesen elmentem a szokott vasárnapi bolhapiacomra. Semmit sem vettem, de jólesett kimozdulni a négy fal közül.