Gyűjtőmániám újabb szerzeménye

 Már csak óvatosan keresgetek újabb képzőművészeti képeket, alkotásokat. Tetőtéri lakásban élünk, kevés a szabad falfelület. Feleségem sem bátorít újabb beszerzésekre. Nekem egyre nagyobb vágyam – a Home Office-ban töltött idő erre csak rásegített -, hogy jó és kedves képek vegyenek körül.

Az On-line piactéren akadtam rá Szőnyi István Kukoricát ábrázoló rézkarcára. Gondolkodtam rajta, hisz kukoricát én is fényképezhetek. Ezt meg is tettem legutóbb a hétvégi házam előtt, ahol idén éppen egy hatalmas kukoricatábla terül el. A fényképezéshez el kell utaznom vidékre. Az útiköltség meg többe kerül, mint ennek a rézkarcnak az ára. Most meg itt van a lakásban, és ha akarom, máris kitehetem és gyönyörködhetek egy magyarországi német származású festőművész és grafikus alkotásában.

Szőnyi István (született Schmidt; Újpest, 1894. január 17. – Zebegény, 1960. augusztus 30.) festőművész és grafikus.

Az akkor még önálló városban, Újpesten született német származású római katolikus szülők legfiatalabb gyermekeként. Családja 1898-ban magyarosította vezetéknevét Szőnyire. Apja, Richárd vasúti tisztviselő, anyja háztartásbeli volt. Két bátyja még gyermekként meghalt, négy nővére viszont megérte a felnőttkort.

Budapesten és Nagybányán tanult. Mesterei voltak: Ferenczy Károly és Réti István. Fiatalon megnősült, ám felesége hamar meghalt, 1916-ban született lányukat, Jolánt, Anna nővére nevelte fel. Már 1914-ben behívták katonának az első világháborúba, amit főhadnagyi rangban végigszolgált. Mivel szimpatizált a Magyarországi Tanácsköztársasággal, annak bukása után eltanácsolták a főiskoláról. 1920-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Korai képeinek plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira, Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Pályájának kezdetétől nagy tehetsége volt a rézkarcok készítéséhez, egyik leghíresebb a Behavazott falu című, 1927-ből. Főleg rézkarcai, de festményei is gyakran szerepeltek a Tamás Galéria kiállításain.

1923-ban Zebegénybe költözött, ezzel új korszak kezdődött festészetében. Képei egyre líraibb, harmonikusabb, idillibb hangúvá váltak. Fő témája a zebegényi táj és a paraszti élet mindennapi eseményei. 1924-ben újranősült, egy lányuk és egy fiuk született, Zsuzsa és Péter. Az 1930-as évek közepétől fő műveinek sorozatát többnyire temperával, világos, finom színekkel festette, az egyik legszebb a Dunakanyar táját megelevenítő Szürke Duna című képe, 1935-ből. Művészete a posztnagybányai stílust képviselte. 1941-ben munkássága elismeréséül átvehette a Corvin-koszorút.

A második világháború alatt bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, számos zsidót és más üldözöttet látott el hamis papírokkal, átmeneti szállással (amiben mindhárom gyermeke és második felesége is segítették), amiért később egész családjával együtt posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott, 1986-ban, Izrael államtól.

Fia, Péter 1945-ben betegségben elhunyt, Budapest ostromakor pedig pesti műtermét és lakását is bombatalálat érte. A háború után kinevezték a Magyar Művészeti Tanács elnökévé, egyúttal pedig az 1945-ös választásokat követően egyike lett azon tíz (majd tizenkét) személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés meghívott képviselőnek a parlamentbe. Mandátuma lejárta (1947) után, mivel a választásokon nem indult (sem előtte, sem utána) és a meghívást lehetővé tévő törvényt is eltörölték, rövid politikai karrierje be is fejeződött. 1949-ben kitüntették a Kossuth-díjjal is.

Posztimpresszionista Dunakanyar-beli tájképeivel közelebb hozta és megszerettette hazánknak e különös értékekkel bővelkedő régióját. Triznya Mátyás, Szász Endre mestere volt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91nyi_Istv%C3%A1n_(fest%C5%91,_1894%E2%80%931960)

A sokszorosító grafika Szőnyi életművében nem egyszerűen csak táblaképeinek kísérő műfaja volt, hanem sokkal több annál. Németh Lajos, a korszak jeles művészettörténésze nem kevesebbet állított, minthogy a grafikai tradíciót Magyarországon a negyvenes évekig a festők és szobrászok teremtették meg. A fent említett grafikai hagyományok létrehozásában jelentős szerepe volt Szőnyi Istvánnak is. Rézkarcai nemcsak életművének fontos darabjai, hanem a két világháború közötti magyar művészet történetében is előkelő helyet foglalnak el. Az ezerkilencszázhúszas években kezdett el rézkarcolással foglalkozni. Ő sohasem tanult a Képzőművészeti Főiskolán az Olgyai Viktor által alapított sokszorosító grafikai osztályon, mint a rézkarcoló nemzedék többi tagja, Aba Novák Vilmos, Patkó Károly, Varga Nándor Lajos. Egyéni úton, Rembrandt, Dürer lapjainak tanulmányozásával sajátította el a bonyolult technika fogásait. Több mint 200 lemezből álló nagyszerű oeuvre-t hozott létre 1920 és 1936 között, később már nagyon ritkán vette elő a rézkarcoló tűt. A múzeum gyűjteményében szinte minden lapja megtalálható. A Százlapos rézkarcalbumot Szőnyi saját kezűleg állította össze az ötvenes években eredeti nyomatokból, ennek mintájára adták ki A grafikus Szőnyi sorozat, Rézkarcok című kötetét. Forrás: https://www.szonyimuzeum.hu/gyujtemenyek/rezkarcok