Könyvbemutató és emlékmű átadás Pécsett

Szeptember 18-án villámlátogatásra mentünk Pécsre. a Koch Valéria Iskola névadójára emlékeztünk könyvbemutatóval, szoboravatással, és a gyerekrajz kiállítással. Az emlékműsor a vírushelyzetre való tekintettel szűk körű volt. Az iskola technikusai mindent rögzítettek, így később felvételről mindenki megismerheti azt.

Nekem szerencsém volt, mert a leleplezett szobrot már korábban a szobrász műhelyében készítés közben láthattam. A szobrászművész a gyerekekkel közösen egy nagyszerű alkotást hozott létre.

A Mecseknádasdi Dechandt Antal fafaragó mester egy iskolai projekt keretében tanulók egy csoportjával közösen készített szobrot az iskola névadója tiszteletére. Az alkotás vaskos fatörzsből készült, csiszolás és festés után kapott végleges formát. Az ihletet Koch Valéria munkái, fotók, jegyzetek és az írónő életének fontosabb mozzanatai adták.

Az emlékműsor keretében Schuth János, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének elnöke mutatta be az Erb Maria és Wolfart Mária által kiadott Koch Valéria életműkötetet, mely az In memoriam Valeria Koch, die es hätte geben können címet viseli. A kiadvány a szövetség, valamint a Magyarországi Német Kutatóközpont közös gondozásában jelent meg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, valamint a Budapesti Német Nagykövetség támogatásával, és betekintést nyújt a 20. század vélhetően legismertebb és kétségkívül leggyakrabban idézett magyarországi német költőnőjének életébe. (Koch Valéria 1949. április 22-én született a Baranya megyei Szederkényben, és 1998. február 28-án, mindössze 49 éves korában hunyt el Budapesten.) És hogy Koch Valéria életműve fiatalok számára is inspirációul szolgál, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a rendezvényen bemutatott roll-up vándorkiállítás, melyet Bach Dorottya, az NZjunior szerkesztője mutatott be a jelenlévőknek, és amely novemberig lesz megtekinthető a gimnázium aulájában.

Forrás: http://www.zentrum.hu/hu/2020/09/nevadojara-emlekezett-a-koch-valeria-iskolakozpont/

Szüretelni mentem

Szeptemberben már kettő hétvégén is lementem a telekre. Úgy számítottam, hogy szeptemberben több szüretelni-való lesz. Előző években, ilyenkor lehetett már a piros és sárga pogácsa almából hozni Pestre. Most a sárga pogácsa pirosabb volt, mint az eredeti piros pogácsa. A mogyoró, mandula, dió termés is éretlen volt. A fű nem szorult nyírásra. Így aztán első alkalommal, üres kézzel mentem vissza Pestre.

Két héttel később úgy gondoltam biztos mindenből tudok majd felvinni. A füvet valóban ideje volt nyírni. A mandula termés már lehullott, de a mókusfélék úgy néz ki megelőztek. A mogyoró összeszedésével ugyanakkor sikerült megelőznöm őket. 

Bár biztosan hiányozni fog nekik a mogyoró, mert a dió viszont le se hullik. A diótermés fenn a fán burkában feketedik. Úgy néz, ki a karácsonyi bejglihez a piacról kell majd diót hozni. Almából is csak keveset tudtam szedni.

 

A telekhez vezető bekötő út mellett vadvirágot tudtam szedni. Ez egy jól sikerült csokor lett, mindig jó ránézni. Ha almát és diót nem, legalább virágot szüreteltem.

Egy művészi tűzfal eltüntetése

 

Kettőezer-tizenhétben jártam az Almássy téren, és éppen festették a tűzfalat. A cirkuszművészetnek szentelt tűzfalfestmény már félkészen nagyon tetszett. Gondoltam majd, ha egyszer készen lesz, és arra járok, lefotózom. Idén aztán úgy adódott, hogy arra jártam, de már csak a festmény torzóját láttam, az építkezés háttereként. Amíg létezett emelte a tér művészi színvonalát.

 

Az Almássy téri falfestményt Szlávik Ágnes, a cirkusz grafikusának tervei alapján Erdélyi Emese, Menyhárt Norbert, Szigeti Árpád és Karácsonyi László alkották meg 420 liter festék felhasználásával kevesebb mint két hét alatt.

2018-ban lesz 250 éves az európai cirkuszművészet, amelyet egy egész éven át tartó sorozattal ünnepelnek meg. Ennek nyitórendezvénye a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál lesz, amelynek a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont január 8. és 14. között. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója kiemelte, hogy a festmény mondanivalója megegyezik a fesztivál üzenetével: a képen látható, betűket formázó sárga, fekete és fehér kezek arra utalnak, hogy a cirkuszművészet a bőrszíntől, származástól független és a bizalomra, az egymásra figyelés fontosságára hívja fel a figyelmet. "Egymás nélkül nem tudunk ugrani, nem tudunk nagyot álmodni" - emelte ki az igazgató. Forrás: https://fidelio.hu/plusz/oriasi-tuzfalfestmeny-unnepli-a-250-eves-cirkuszmuveszetet-3910.html

Emlékhely az LDU székház előtt

Télen Dechandt Antal szobrászművész műtermében jártam. Ott látható ez a falszakasz előtt sorakozó egykori szőlőkarókból kialakított szoborsor. Antal, sokszor járja a Mecseknádasdi szőlőhegyet. Ott felfigyel egy-egy elhasználódott kidobott karóra. Az érdekesebbnek ítélt darabokat műtermébe viszi, és ott átalakulnak szoborrá.

Amikor ott jártam elővette azt a még meg nem faragott három darab szőlőkarót, amit Heinek Ottótól kapott évekkel ezelőtt. Ezekből a karókból készült az LDU Júlia utcai székháza elé egykori vezetőjének emlékhelye. Ezen az emlékhelyen a szűk körű átadás után jártam én is, és készítettem néhány képet az emlékhelyről. Az átadásról szóló tudósításból idéztem a képekhez magyarázatnak.

A faragott alkotást Dechandt Antal szobrászművész készítette, mégpedig azokból a szőlőkaróból, amelyeket néhány évvel ezelőtt magától Heinek Ottótól kapott ajándékba. – Ottó szerette a szőlőkaróból készült munkáimat – mesélte a Mecseknádasdon élő és alkotó magyarországi német művész. – Amikor egy alkalommal meglátogatott, arról beszélgettünk, hogy kezd egyre kevesebb lenni ez az alapanyag. Felajánlotta, hoz nekem néhányat a családi szőlőskertből. Így került hozzám három tőke. Ezeket valami folytán évekig nem is használtam fel: megérzés lehetett, hogy félre kell raknom őket, mert különlegesek. Amikor értesültem Ottó tragikus halálhíréről, természetesen eszembe jutottak a szőlőkarók. Bizonyos emberek révén arra jutottunk, hogy készülhetne belőlük egy megemlékező plasztika Ottó tiszteletére. Középütt egy ecce homo jellegű alak található, tőle balra egy védőangyal, jobbra pedig a kegyelet sarjadó növénye. Egészen különleges volt az alkotási folyamat, gyakran jutottak eszembe Ottóval kapcsolatos emlékek. Remélem, sikerült olyanfajta intimitást belevinni a műbe, ami a vele való kapcsolatomat jellemzi, és hogy az alkotás az embereket elmélyülésre készteti, és eszükbe jut Heinek Ottó.

A rendezvényen részt vett a néhai elnök szűk családja is: – Megható, szívet szorongató a férjem emlékhelyén lenni – nyilatkozta Heinekné Vereckei Mária. – Tudom, hogy tetszene neki. A nagypapája több mint százéves szőlőkaróiba Dechandt Antal csodásan ráérezve, Ottót jól ismerve alkotta meg a szoborcsoportot, amelyben benne van az egész élet, a gyökerek, a szenvedő ember, de a remény, az élet is. Köszönet az ötletért, a karókba álmodott gondolatokért, köszönet a kollégáinak, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a férjem második otthonaként szeretett munkahelyén egy hozzá méltó hely őrizze emlékét. Megérdemli! Aki arra jár, üljön le egy pillanatra a padra, pihenjen egy kicsit rá emlékezve, elmélkedjen az életről, s ha szerencséje van, hallhatja, hogy Ottó súg neki a maga zengő hangján, bölcs tanácsokat ad, segít kibogozni a kusza szálakat, és nyugalomra, békére int, amit ő már megtalált. S ha látja – márpedig látja – e meghitt emlékhelyet, tudom, hogy mosolyog. Hálás szívvel köszönöm! Forrás:

 http://www.zentrum.hu/hu/2020/09/englenderne-hock-ibolya-heinek-otto-emleket-folyamatosan-eletben-szeretnenk-tartani/

Ezen utolsó képen láthatjátok, hogy milyen volt, és mivé lett a három szőlőkaró.

Pilisszentivánon az újrafestett kálvária képek szentelő miséjén jártam.

A napok 24 órából állnak. Sajnos, de mégis olyan sok minden belefér ebbe a 24 órába. Az utóbbi hónapokban munkanapokon nyolc óra hosszánál tovább dolgoztam. Ezekbe a munkanapokba belefért a munka mellé felségem informatikai támogatása. Bővítettem a család internetelérését. Lakásfelújítás is volt. Nagyon sok minden belefért, csak a bogomra maradt kevés idő.

Pontosabban fogalmazva gyűlnek a bloghoz az alapanyagok, könyveket olvasok, veszek, gyűjtök, barkácsolok, felújítok, restaurálok, járom az országot, hogy anyagot hozzak. Az írás, és publikálás a blogon elmaradt. Legalább is a saját blogomon.

A Csendhegyek blogra hoztam a Pilisszentiván felújított kálváriájáról képeket. Itt meg is tekinthetőek.

Aranyos Fodorkának már nyolc éve besegítek a kálváriák fotózásba. Amikor olvastam, hogy Pilisszentivánon elkészültek a stációk festésével rögtön elhatároztam, hogy elmegyek fényképezni.

Könnyen útba ejthettem a hétvégi házba menet, mindezt úgy, hogy a szabadtéri átadó misén is részt tudtam venni.

A miséről és a kápolna belsejéről is készítettem néhány képet. Elvből a csendhegyekre csak a stációkat és a kálvária természeti környezetét bemutató képeket teszünk. Itt a saját blogomon most néhány képpel illusztrálom is ezt a felemelő eseményt.

STANDBY a Kodály köröndön

A héten a Kodály köröndön keresztül jöttem haza a munkából. Épp aznap délutántól volt látható a tér két még fel nem újított házának kerítésén mai magyar fotóművészek és festőművészek kiállítása. Akkor szinte minden kép előtt többen álltak, és nézték az alkotásokat. Akkor megfogadtam, hogy hétvégén lejövök és megnézem én is. Aztán szombaton délután lejöttem, és készítettem ezeket a képeket. Nem akartam mindet lefotózni, de néhány, mely megfogott mindenféle magyarázta nélkül az összeállításba került. Aki kíváncsi a többire, az jöjjön és nézze meg. A plakáton úgy olvastam vándorkiállítás is lesz belőle. Így lehet, hogy vidéki olvasóimnak sem kell messze utazni.

Standby - készenlét. Várakozó létállapot egy bizonytalan szituációban.

Jelenthet megnyugvást, visszatérést önmagunkhoz, egymáshoz, közben kétségek, kérdések sokaságát, amelyek megválaszolatlanul lebegnek bennünk, körülöttünk.

A festőművész a járvány előtt is többnyire a műterem magányában dolgozott, a fotográfus azonban állandó készenlétben, úton volt, ezért másként reflektált a COVID19 miatt megváltozott életünkre.

Kortárs művészeinkből is megannyi képet hívott elő a karantén időszak: humorosakat, líraiakat, ijesztőeket, a természeti környezetben feloldódókat, magányban átlényegülőket…

A Standby szabadtéri tárlat arra vállalkozik, hogy ezt az életérzést 20-20 fotó és festmény reprodukcióján, közel negyven alkotó látásmódján keresztül hívja elő egy olyan kivételes környezetben, mint a világörökség részét jelentő Andrássy út egyik legszebb tere, a Kodály körönd.

A képek a járvány miatt korlátozott lehetőséghez jutó alkotók munkáira szeretnék felhívni a figyelmet, fejet hajtani az egészségügy dolgozói előtt, és a tér még meg nem újult felén, az épített örökségre is rámutatni.

A kerítés, amelyre a reprodukciók kikerülnek, nemcsak a bezártságot szimbolizálják, de a nyitást is, hogy kiszabadulva a műterem és a galéria tereiből, az utca embere felé üzenjünk a művészet nyelvén egy mindannyiunkat érintő, eddig ismeretlen élethelyzetről.

A Standby a kortárs képző- és fotóművészeti szcéna sokféleségét több alkotói generáción keresztül reprezentálja a köröndön, de további állomásokon is készül megjelenni. Forrás: http://www.mke.hu/node/40158