A készülő bajai
német nemzetiségi tanösvényhez kértek fel, hogy restauráljam a magyarországi
német nemzetiségeik által is képviselt kismesterségek szerszámainak bemutatásához
a kiállítandó tárgyak restaurálását. Valójában ezeket nem is kellett
restaurálni, mert az egykori tulajdonosaik leszármazottai gondosan megőrizték. Rám
a konzerválás feladata maradt, hogy a kötélverő jellegzetes szerszámaiból, és egyik
utolsó általa készült kötőfék még évtizedekig a tanösvény szemléltető tárgya
maradhasson.
Kötélgyártó, köteles, kötélverő, mesterember, aki a
fás részeitől megtisztított kender rostjaiból zsinórokat, köteleket készít. A
kötélgyártó a parasztoktól vagy kereskedőktől vásárolt kendert gerebenezéssel
minőségileg különböző csoportokra választja szét: első szálakender,
szálakender, kóc. Termékeit ezekből az ún. fonó-, zsinórozó- és szálazógéppel
állítja elő több munkafázisban. Készítményeinek nagyobb része mezőgazdasági
eszköz, az állattartás és a közlekedés nélkülözhetetlen kelléke. A legnagyobb
igénybevételnek kitett kötéláru, mint pl. az istráng, kötőfék, rudazókötél az
első szálakenderből készül. A szálakenderből marhakötelet, ruhaszárító, vízhúzó
kötelet gyártottak, míg a kócból borjúkötelet, kócmadzagot, valamint ez utóbbinak
szálakenderrel borított szálaiból másodosztályú árut állítottak elő. A
kötélgyártó a helyi igényeknek megfelelően halászhálókat, varsákat,
emelőhálókat stb. is készített a nagyobb folyók, valamint a Balaton és Fertő tó
halászai részére. Az ún. műszaki köteleket, mint pl. a bányabeli szállításhoz,
a hajóvontatáshoz, hajózáshoz, valamint a hadászatban használt vastagabb
köteleket specializálódott mesterek készítették.
Ezek közt bevándorlók is
lehettek. – A kötélgyártó mesterség a 18. sz.-ig mint jobbágyipar is jelentős
volt. Céhes keretekben először az erdélyi szász céhszabályzat említi a
kötélgyártót 1376-ban. A 15–19. sz.-ban az önálló céhek a kendertermelő
központok (Debrecen, Bácska, Bánság), valamint a jelentősebb bányavidékek
(Felvidék, Erdély) közelében alakultak. Manufaktúrák működésére vonatkozóan a
múlt század elejétől maradtak fenn adatok, gyári termelésről azonban csak az
1870-es évek óta beszélhetünk. A múlt század végétől a műszaki jellegű kötéláru
készítéséből a kisiparos kötélgyártók kiszorultak, és tevékenységük teljesen a
mezőgazdasági és halászati cikkekre korlátozódott. – Irod. Domonkos Ottó: Egy
keszthelyi köteles munkája (Népr. Közl., 1958); Győriványi Sándor: A
kötélgyártó kézműipar fejlődésének és a gazdasági kötéláruk választékának
néhány agrártörténeti vonatkozása (Agrártört. Szle, 1967). Forrás: Néprajzi Lexikon https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-881.html
Lassan nem is tudjuk mire jó a kötél... Nekem is már műanyag "kötelem" van, ha valamit a kocsira kell kikössek... Gondolom ezekhez a régi kötelekhez nem kellett kőolajat kitermelni, mint manapság.
VálaszTörlésBizony a műanyagból készült kötél kiszorítja már a hagyományost. Ennél a réginél szebb nincs. Rajta egy szépséges rózsamotívum is van a kötélen. És érezni a kender illatát.
TörlésHogy mi minden kiderül itt - néha...
VálaszTörlésSajnos tényleg az az igazság, hogy az "igazi" kötelet már szinte nem is használjuk, ismerjük....
Csak azt nem értem, hát annyival bonyolultabb, drágább az előállítása, mint a műanyagé ? És mivel ma mindenhol az ár számít, nem a minőség, hát mindenki az 'ócsót' veszi. Mindegy, hogy meddig tart és hogy netán még környezetszennyező is. 'Ócsó'. Ez a fő.
A hagyományos kötél elkészülte hosszú folyamat. A hozzávaló kendert el kell vetni, gondozni, levágni, áztatni... Még néhányan vannak, akik készítenek hagyományos kötelet, és tudok olyanról aki foglalkozást is tart, ahol a gyerekek a régi eszközökkel, és módszerekkel készíthetnek maguknak kötelet.
Törlés