Szezonnyitó a telken

Az utóbbi néhány évben a családi telek háttérbe szorult a sok egyéb munka miatt. A telken töltött szabadidőm, számomra a legkedvesebb időtöltés. Amikor lementem, akkor kigondoltam, hogy majd dokumentálom. A fényképezőgépem le is vittem, aztán lefényképeztem Őnagyságát, mármint a telken levő 200 éves pince-présház alapokra készült negyed százados nyaralónkat.

Szerencsére a szomszéd már lenyírta két telek közötti közös használatú utat. Azért így is maradt munkám. A fűnyíró is tette a dolgát, meg én is, akinek jól esett ez az irodai munkától merőben különböző elfoglaltság. Egyáltalán nem éreztem fárasztónak, hogy hat órán keresztül csak nyírtam a füvet. Miután az utolsó négyzetmétert is lenyírtam, és a fűnyírót is letakarítottam jöttem rá, hogy munka közben egyetlen fényképet sem készítettem. Pedig találkoztam én munka közben sok-sok szépséggel, melyekről akár fényképet is készíthettem volna. Találkoztam lábatlan gyíkkal, sok-sok méhecskével, sok-sok tücsökkel. A teleken sok tücsökjáratot is felfedeztem. Ha majd lent is alhatok, biztosan tücsökzenét is hallhatok. Olyan sok százszorszép van a fű között – egyes százszorszép szigeteket meg is hagytam -, hogy remélem a sok tücsök emiatt is szépséges muzsikát fog szolgáltatni. A májusi fehér orgonafánk már virágzott, így abból is hoztam Budapestre. Itthon aztán úgy éreztem, nem fáradtam el, csak feltöltődtem a vidéki levegőn.