2024. július 24., szerda

Kőbányász is voltam

Azt mondták a mesterek, hogy az építési hulladékot, és maradékot kupacokba teszik, hogy ha majd egy fuvarra való összegyűlik, akkor majd elszállíttassuk. A kiskert és a bejárat elvadult. Gondoltam lenyírom a füvet, és a gyomot, ami megjelent. A szomszéd mondta, hogy ő azért nem jött át a fűnyíró traktorral, mert úgy gondolja sok kő lehullott. Én, azért megbíztam a mesterekben, hogy betartották a megbeszélt eljárásrendet. Óvatosan elkezdtem füvet nyírni a kis fűnyíróval. A kupacok környékén óvatos voltam, nem is mentem közel hozzájuk. De hogy a kőkupacoktól tíz méterre is találjak szétszórt köveket. No, erre azért nem számítottam! Az első nap megfogadtam, hogy minden nap összegyűjtök két vödör kavicsot, és majd a végére talán füvet is tudok nyírni a két hét után. Aztán már három nap után láttam, hogy a fogadalmam túl kell teljesíteni, mert annyi követ hagytak a mesterek a kertben szétszórva, hogy 24 vödörnyit nem lesz elég összeszedni.

Aztán összefutottam a szomszéddal, aki szódáért volt a boltban talicskával. Gondoltam egyet, és kölcsönkértem, hogy abba gyűjtsem, és azzal fuvarozzam új helyére a követ. Reggel csak egy probléma volt, hogy nem volt a kavicslelőhelyen árnyék. Aztán 11 óra körül egyre szélesebb lett az árnyék, és az árnyékban szépen tudtam dolgozni. Kettő talicskányi követ össze is szedtem, és a bejárathoz szétszórtam. Aztán, amikor egy hét múlva hazaindultam már 6 talicskányi követ szedtem össze a két kezemmel. Most úgy becslem, hogy maradt még legalább 12 talicskányi a fűben szétszórva.




2024. július 21., vasárnap

Kézikocsis fűnyírás.

Jól elvadult a kert. Szerencsére a két éve nem használt fűgyűjtős fűnyíróm beindult. Jól vitte a nagy füvet, de hamar megtelt a gyűjtő. A komposztáló gödör – hajdan trágyagödör névre hallgatott -, jó messze van a fűnyírás helyétől. A házzal örökölt pajtában találtam egy faküllős kézikocsit. Egészen antik kinézete van. Kipróbáltam és tökéletesen működik. Használtam is a lenyírt fű elhordására.




2024. július 15., hétfő

A börtön ablakába soha nem süt be a nap.

 


Ahogy a címben van, így énekeltük. Ez jutott eszembe, amikor az én ideiglenes cellám ablakából kinéztem. Vannak nap nélküliek is, de szerencsére az enyém nem ilyen. Ha kinézek kapirgáló baromfikat, vagy éppen kecskegidád látok. És amikor a gépen dolgoztam, egy poszméh is betévedt és kereste a kiutat. Én, amikor felálltam segíteni neki a kiútkeresésben makró üzemmódra állítottam. Biztosan más jobb képeket is tudott volna készíteni. Nekem, dokumentumnak jó. Lesz még mit csinálni az ablakfelújítással is.





2024. július 14., vasárnap

Álmaim házának börtönében

A munkahelyemen odafigyel, hogy az évben legalább egyszer a dolgozó legalább tíz nap szabadságot egyszerre vegye ki. Ez most nekem éppen jól is jött, mert a ház glettelése és festését a festő éppen két hétre vállalta. Én meg elvállaltam a festősegédi funkciót, és így esélyem is mutatkozik arra, hogy az ígért határidőre el is készüljön. A problémám annyi, hogy a házam még nem lakható. Aztán kitaláltam, hogy az istállóépületben kialakított nyárkonyha lakhatóvá tehető. Amikor a megérkezéskor bementem, ebbe a nyári konyhában, az egykori nyári konyhába elgondolkodtam. Két éve, amikor a házat megvettük, az első lépés az volt, hogy ebbe a nyári konyhába került az egykori nyaralóm minden megőrzendő ingósága. Mint az első képeken látszik, van mit kipakolni . Aztán nekiálltam, amit kellett kihordtam, mindent leporszívóztam, és kialakult a lakhelyem.Én büszkén meséltem helybeli ismerőseimnek, hogy megcsináltam, és az egykori istállóban fogok élni, és dolgozni két hétig.

Jött is egy barátom, megtekintette, kinézett a vasrácsos kis istállóablakon és megjegyezte: Jó kis cella ez. 








2024. július 6., szombat

Felkészülés a nyaralásra

A jövő héten már nyaralok. Pontosabban szabadságon leszek, és tevőlegesen is részt veszek álmaim házának felújításában. Hozok majd képeket is. Egyelőre csak itt Budapesten tudok képeket készíteni. Munkába menet és jövet nézegetem az éppen épülő, és frissen felépült házakat. Szemmel láthatóan dübörög még az építőipar. Ugyanakkor múltunk emlékei vesznek el, mert a kis műemlék jellegű házak helyett hatalmas falansztereket építünk. A barátságos kis kertek eltűnnek, és erre már a madarak se járnak. Amikor munkába menet sétálok, sokszor jut eszembe az Ember Tragédiája. A képek után tettem egy kis rövid idézetet Madách színművéből, nem véletlenül.






A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA

Hiú ember! próbáld, s szörnyet bukol.

Előbbvaló-e rózsánál az illat,

Alak a testnél, s napnál a sugára?

Óh, hogyha látnád árva lelkedet

A végtelen űrben keringeni,

Amint értelmet és kifejezést

Keres hiába, idegen világban,

S nem érez többé semmit és nem ért,

Megborzadnál. Mert minden felfogás

És minden érzés, mely benned feszül, csak

Kisúgárzása e csoport anyagnak,

Mit földednek hívsz, s mely ha más leendne,

Nem létezhetnék többé, véled együtt. -

A szépet, rútat, üdvöt és pokolt

Csak szellememtől vontad el magadnak,

Mely kis hazádnak rendét lengi át. -

Óh, ami itten örökös igazság,

Egy más világban az tán képtelen,

És a lehetlen tán természetes.

A súly nem létez, a lét nem mozog,

Mi itten lég, az ott tán gondolat,

Mi itten fény, az ottan hang talán,

S jegecül tán, mi itten nőve nő. - 

Forrás: MADÁCH IMRE - AZ EMBER TRAGÉDIÁJATIZENHARMADIK SZÍN(Az űr. Földünk egy szelete a távolban látszik, mindég kisebbedve, mígnem csillagul tűnik csak fel, a többiek közé vegyülten. A szín félhomállyal kezdődik, mely vaksötétté válik lassankint. Ádám mint öreg, Luciferrel röpülve.) https://mek.oszk.hu/00800/00849/html/01.htm#13