Húsz év keresés után megtaláltam.

 Már a múlt században emlegette feleségem, hogy az ő nyelvész dolgozatában Horger Antal cikkeiben találta a magyarországi német nyelvjárásokba átvett német jövevényszavakat. Azóta emlegeti, hogy egy Horger Úr részéről dedikált könyvet szívesen látna a könyvtárában. Én azóta könyvárveréseken, antikváriumokban hiába kerestem, nem találtam. Azaz tíz éve Horger Antal Úr saját kézírásával ellátott könyvet láttam, de ott aláírásként a „szerző” kifejezés szerepelt. Azt mégsem vehettem meg. Az idei évben aztán egyszer csak rátaláltam egy képeslapra, melyet Horger Antal Kertész manó – szintén nyelvész -, barátjának írt Szegedről.

Amikor feleségemnek átadtam, és kézbe vette, nem is jött rá, hogy ez Horger Antal írása. Az íráskép alapján azt hitte egy női írással van dolga, mert olyan csinos szépírásnak látta. Aztán Szépen előadtam az előkészített netes kutatásom alapján, hogy miről és kikről szól ez a kis képeslap.

Akinek címezték: Kertész Manó, született Kohn (Orosztony, Zala vármegye, 1881. október 15. – Budapest, 1942. április 3.) magyar finnugrista, nyelvész, gimnáziumi tanár.

Kohn Benő és Hoffmann Terézia fia. A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, azután a főváros középiskoláiban lett tanár. Több ízben nyert pályadíjat a Magyar Tudományos Akadémia pályázatain.

 Elsősorban finnugor mondattannal, továbbá nyelvjárási kérdésekkel, illetve a magyar szókincs kutatástörténetével kapcsolatos munkákat írt. Néprajzi munkái közül szólástanulmányai meghatározók. Halálát szívgyengeség, vérző gyomorfekély okozta.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kert%C3%A9sz_Man%C3%B3

Felesége Pfeifer Anna volt, akivel 1912. március 30-án Budapesten kötött házasságot.

English (default): Nina Kertész (Pfeifer)

Birthdate:       1886. december 22.

Death:            1958 Közvetlen családtagok:        Vilmos Pfeifer és Pfeifer Auguszta (Lichtenstern) lánya Dr. Manó Kertész felesége, Kertész dr János édesanyja Dr. Pfeifer György; Fischer (Pfeifer) Mária; Deutsch Leonie Pfeifer; István Pfeifer és Gyula Pfeifer leánytestvére (Megj: Gyulán kívül másik 2 fiútestvér gyerekkorban elhunyt.)Forrás: https://www.geni.com/people/Kert%C3%A9sz-Pfeifer-Nina/6000000039865721774

Sógora: Gyula Pfeifer

Birthdate:       1899. november 08. Birthplace:   Budapest, Hungary (Magyarország)

Death:            1945 Bruck, Austria – Sajons életrajza a neten nem szerpel, így egyelőre kérdéses, hogy milyen tudományos tevékenységgel foglalkozott rövid életében.

Forrás: https://www.geni.com/people/Pfeifer-Gyula/6000000040178357390

 

Az aláíró: 1872. május 28-án született Horger Antal Albert nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának dékánja 1927-től 1928-ig. Aki kirúgatta az egyetemről József Attilát. Ja, nem…

Horger Antal 1872-ben született Lugos városában, Krassó-Szörény vármegyében, német gyökerű családban. Apja Horger János cipész, 1892-től egyúttal a Lugosi Népbank igazgatósági tagja, anyja Grau Antónia volt. Katonai szolgálatát követően 1896-tól a Brassói Főreáliskola helyettes tanára, 1898-tól véglegesített tanára. Az 1907-es tanévtől már a budapesti VI. kerületi állami felsőbb leányiskolába helyezték át, amit újabb szakmai előrelépés követett 1914-ben, amikor is a Budapesti Tudományegyetem bölcsészettudományi karán megszerezte egyetemi magántanári képesítését magyar hangtanból és szótanból. 1922-től a szegedi, 1940-től a kolozsvári egyetemen a magyar nyelvészet nyilvános rendes tanára. Kutatási területe a magyar hangtörténet, a szófejtések és a székely nyelvjárás vizsgálata volt. Ő alkotta meg az első magyar nyelvjárási térképet. Konzervatív, pozitivista tudósként, németes alapossággal írta meg műveit.

Még brassói tartózkodása idején vette feleségül az erdélyi örmény családból származó Daibukát Szidóniát. Házasságuk gyermektelen maradt. 1921-ben, Budapesten ismét megnősült, feleségül véve Röck Johannát, Siklóssy Andor özvegyét. Kapcsolatuk hamar kihűlt, mikor pedig elfogadta a szegedi tanári állást, beadta a válókeresetet, mivel felesége nem akart vele költözni Szegedre. A válás körüli civakodásuk egyszer odáig fajult, hogy 1922. november 15-én felesége dulakodás közben rálőtt, két lövéssel eltörve Horger Antal bal karját. Az ügyből per lett, majd nem sokkal később elváltak. Harmadik házasságát 1937-ben, 65 éves korában kötötte a nála 28 évvel fiatalabb Gillming Blankával.

A szélesebb közvélemény előtt Horger Antal elsősorban arról ismert, hogy a Szegedi Tudományegyetem professzoraként 1925. március 30-án, hétfőn reggel a Szegedi Új Nemzedék című lap vasárnapi számában megjelent kritikák hatására magához hívatta József Attilát, és két tanú jelenlétében közölte vele a bölcsészeti kar álláspontjaként feltüntetett magánvéleményét, miszerint a Tiszta szívvel című verse miatt el kell hagynia az egyetemet. Ezt a konfliktust örökítette meg a költő a Születésnapomra című versében is.

A városi legendát – és némiképpen Horger Antalt – tisztázandó azért fontos megjegyeznünk, hogy bár Horger meglehetősen szélsőségesen reagált József Attila című versére, a hiedelemmel ellentétben nem tiltotta ki az egyetemről a költőt, csupán nemkívánatos személynek nevezte, eltanácsolta a tanári pályáról. Semmilyen hivatalos lépést nem tett kirúgása érdekében - „csak” megfenyegette, hogy gondoskodni fog róla, a diplomát ne kapja meg. József Attila később önként hagyta ott a szegedi egyetemet, mert Bécsben kapott ösztöndíjat, majd Párizsban tanult.

A hont kivont szablyával óvó fura úrnak amúgy jóval komolyabb érdemei is voltak, mint hogy megvédte az egyetemet József Attila ármánykodásától. A nyelvtörténet és a nyelvjáráskutatás területein ugyanis több, máig is jelentős alapművet hozott létre.Nyelvészeti munkásságának legismertebb és talán legfontosabb eredménye a róla elnevezett hangtörvény (Horger-törvény), amit ma két nyíltszótagos tendenciaként tanítanak a magyar szakosoknak. Horger ómagyar kori jövevényszavaknál figyelte meg azt a jelenséget, miszerint a három- vagy többszótagú szavakban, ahol az első és a második szótag is nyílt, a középső rövid magánhangzó hajlamos kiesni. Klasszikus példák erre a tendenciára a szláv malinából lett málna, illetve a palicából lett pálca szavaink, de ugyanennek köszönhetők az azután-aztán, halovány-halvány alakváltozatok is.

Horger a történeti hangtanon kívül a nyelvjáráskutatásban is úttörőnek számít. Különösen a székely és a csángó nyelvjárások érdekelték, utóbbi nem csak nyelvészeti, hanem kulturális szempontból is. A szoros értelemben vett nyelvjárásvizsgálatok mellett, Horger a csángó nép eredetével is foglalkozott, és csángó népmesegyűjteményt is adott ki. Legfontosabb munkája A magyar nyelvjárások című műve, melyet 1934-ben publikált, valamint első nyelvföldrajzi munkája,  A keleti székelység nyelvjárási térképe, amellyel szerencsére hagyományt teremtett, hiszen azóta számtalan utódja jelent meg.

Mindezek alapján egyértelmű, hogy Horger professzor úr sem „középiskolás fokon” ismerte a nyelvet, József Attila frappáns sorai miatt mégis eléggé elbánt vele az utókor emlékezete…Forrás: https://nyolcezer.hu/cikk/kultura/2018/05/28/az_egyetem_fura_ura

Ajándék mások kidobott ócskaságából

Három év után végre újra együtt volt a CSALÁD Karácsonykor. Bár Virtuálisan előző évben is volt közös ajándékozás, de azért egy fedél alatt a Karácsonyfa körül az egészen más.

Volt nagy ajándékozás, most csak 2 ajándékról szeretnék írni. Az egyiket én találtam a bolhapiacon. Egy katonaláda féle, melyet az eladója csak egy kicsit megtisztított és politúrozott. Most feleségemnek adtam át, hogy az egyre szaporodó német feliratos textilgyűjteményünk egyik tárolóhelye legyen. Nagy csodálkozás volt, hogy én eddig hol rejtettem el, ezt a nagy ajándékot, hogy Ő nem vette észre. A másikat Görögországból hozták a kisebbik lányomék. Egy görög művész alkotása, aki hajnalonként a tengerpartot járja, és partra vetődött uszadékfákat gyűjt össze. Így ilyen hulladékfára festette a reggel felkelő napban tengeren ringatózó vitorlásokat. A fadarab talán egy tengerész ládájának egyik léce lehetett hajdanán, a szegek rozsdafoltjai most is látszanak a deszka szélein. Ezután majd az íróasztalom fölött kap helyet, hogy a munkában inspiráljon.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

 

-       Nyomtatták 1910-ben egy képeslapra. Nekem ez nagyon megtetszett, mert végre egy klumpában és népviseletben szereplő párt ábrázol kis hazánkban. Nekem meg az utóbbi években mániám lett a magyarországi klumpaviselet tanulmányozása, és a klumpakészítés elsajátítása. Kimondottan csak ezért vettem, hogy legyen Magyarországon kiadott klumpás lapom.

Aztán, amikor itthon elkezdtem tanulmányozni, és utána járni a címzett személyének, egy különleges történelmi szereplőt ismerhettem meg Sümeghy Dezső személyében:

„Nevéből is ítélve régi dunántúli család sarja, ennek ellenére a Nagyalföldön élte le életének első felét. Apátfalván született, ahol apja tanítóskodott. Középiskolába azonban már Székesfehérvárott, illetve Veszprémben járt, ott érettségizett, majd Budapestre került egyetemre. A Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi és bölcsészeti karán végzett tanulmányai után levéltári vizsgát tett 1906-ban. 1907-ben ismét a Nagyalföld fogadta be: Makón foglalta el Csanád megye levéltárosi állását. Tevékenységét nem korlátozta az iratok rendezésére, hanem részt kért a város társadalmi életében is. Énekkart szervezett, a művelődés szintjének emelésére. Ezzel aztán számos sikert ért el. A levéltárban pedig rendet teremtett és egy tanárral, Barna Jánossal együtt meglehetősen terjedelmes könyvben jelentette meg a megye nemesi családjainak adatait. A Nemes családok Csanádvármegyében című 241 oldalas kiadvány 1913-ban került az olvasók kezébe. A történettudomány kritikusai szerint rendkívül alapos művet tetszéssel fogadták.

A folytatás azonban elmaradt, mert kitört az első világháború, ő pedig bevonult a honvédséghez. Az északi hadszíntéren század-, majd zászlóalj-parancsnoki beosztásban harcolt. Vitézségéért kitüntették a III. o. katonai érdemkereszttel. Az arcvonal mögötti szolgálataiért elismerésben részesült. Leszerelése után visszatért makói állásába, de nem sokáig maradt ott.

Régi vágya teljesült, amikor 1923-ban Sopron megye főlevéltárosának hívta meg. Az illetékesek jól választottak. Más ember talán kétségbeesett volna a megyei levéltár állapota láttán, ő azonban nekilátott a munkának, s eredményesen be is fejezte. Az történt ugyanis, hogy mielőtt a trianoni békeszerződés szerint Sopron az osztrákokhoz került volna, a hatóságok megkezdték a hivatalok kiürítését. A vármegye iratanyagát, benne századok okleveleit, vasvillával hányták föl a társzekerekre, s vitték falura. S amikor kiderült, hogy a város magyar marad, mindent visszahoztak, hasonló módszer szerint. Ezt a halmokba szórt reménytelen összevisszaságot kellett az új embernek rendeznie. Sümeghy nemcsak rendet tudott teremteni, de a menet közben megtalált és összegyűjtött középkori okleveleket sajtó alá rendezte, s kiadta Sopronvármegye levéltárának oklevélgyűjteménye I. rész, Középkori oklevelek címen, Sopronban, 1928-ban. Számos kisebb cikket is írt, és tanácsokkal, lektorálással támogatta a Soproni Szemlét. A társadalom is elismerte: tagja volt a Kaszinónak.

A módszer, ahogy az anyagot elrendezte a rendelkezésre álló termekben, a sajátja volt, s a legmesszebbmenőkig szolgálta a kevésbé hozzáértő kutatók érdekét. Mert ha nem is verte nagydobra, szívesen eligazította azokat, akik betévedtek hozzá, különösen a vármegye közgyűlései idején olyan tagok, akiket valamelyest érdekelt a múlt, de nem volt meg hozzá a képzettségük, hogy elolvassanak és megértsenek egy német vagy latin oklevelet. Viszont fontos volt, hogy elégedetten távozzanak, mert az ő szavazatuktól is függött, mennyi pénzt biztosít majd a költség-vetés a további levéltári munkálatokra. A laikusok felvilágosítására nem sajnálta az időt. A környezet amúgy is vonzó volt: a bútorzat, a faborítású falak, az üvegablakok. A második világégés után következett a második rendrakás. Ez azonban már nehezebben ment. Felesége elhunytával nyugdíjazását kérte. Még egyszer feltámadt benne a szorgalmas adatgyűjtő levéltáros, amikor Faller Jenő megbízására az egyetemnek megkezdte a bányatörténeti anyag lemásolását. Ennek a munkának azonban nem juthatott a végére. 1957. április 11-én érte a halál.”  Idézet forrása: https://sopronanno.hu/bejegyzes/sumeghy-dezso-1882-1957

Szerencsés Bronzvasárnap.

Ez az adventi hétvége pörgősen indult. Piaci nagybevásárlás, aztán otthon rendrakás. Lakás átrendezés, hogy végre a munkahelynek is használt lakásunka visszaköltözzön a meghitt otthoni hangulat. Szombatra meg is lett minden könyvnek, jegyzetnek a helye. Vasárnap délelőtt aztán gondoltam, hogy elmegyek a Klauzál téri bolhapiacra. Ott fedett helyen mindig szép régiségeket látni, és szeretek beszélgetni az ottani ismerős árusokkal.

Az eladó tárgyakat nézegetve, észrevettem egy régi múlt század ötvenes-hatvanas éveiből származó lakatot. Pont egy ilyen hiányzik még a feleségem ajándékához. Már egy hónapja megvan az ötvenes évekből származó katonaláda, amelyikbe az utóbbi évben gyűjtött magyarországi német feliratos textíliák fognak lakni. Egyedül egy korabeli lakat hiányzott hozzá.

Ezt a lakatot kérem szépen.  – mondtam és nyújtottam az eladónak.

Csomagolhatom? – Kérdezte az eladó.

Igen. – Válaszoltam én.

Aztán kifizettem, és elpakoltam a becsomagolt lakatot. Igazán újrahasznosított csomagolásban kaptam meg a lakatot. Így van ez jól, igazi bolhapiacos recycling. Teljesen jó választás volt, látszik, hogy mintha mindig is ehhez a ládához tartozott volna. Aztán hazafele jövet még a diafilmgyártó kft. mintaboltja is nyitva volt. Így aztán diafilmeket is vásároltam. Lesz még decemberben diafilm vetítéses családi este. Végül kis mikulásvirágokat is vettem hazafele, hogy itthon végre a lakásunk kis szegletei egy kis ünnepi hangulatba kerüljenek.  

Az idő szorításában

Ígértem, hogy rendszeresen írok a blogomba. Aztán azt tapasztaltam, hogy dolgozom, mint előtte, de mégis kevesebb időm marad a blogra. Úgy látszik, a korom előrehaladottjával az idő rövidül. Visszaemlékezve, aztán nagyon sok mindent fel tudok sorolni, amelyeket elvégeztem, vagy közreműködtem az elkészülésében. Megint van használható autóm, rengeteg képet készítettem, az közelgő ünnepekre is beszereztem ajándékot. Tulajdonképpen nincs is panaszra okom. Még a hétvégi telkemre is lejutottam, pedig már téliesítettem. Aztán az élet úgy hozta, hogy a muskátlikat levittem telelni, és hoztam fel két polcot az otthon megnövekedett könyvállományunknak. Igazi őszi barnás képeket, egyhangú képeket nem akartam lőni, de aztán körülnéztem, és azt tapasztaltam, hogy néhány kis piros virág vagy alma meg tudja szépíteni ezt az őszi unalmat. Ezért születtek az alábbi képek.